2006. augusztus 28., hétfő

Lóvé Parádé

Egyeseknek örömöt okoz, ha többszázezer hasonszőrűvel összegyűlhet, és ezen alkalommal apokaliptikus lármát meg reklámot fogyaszthat. Ezt hívják tömegkultúrának meg Budapest Parádénak. A parádé a maga félmilliós résztvevőjével a harmadik az ilyen jellegű társadalmi megmozdulások sorában a berlinit és a párizsit követve, kis ország nagy rendezvénye. Ezen a napon sokan megfogadják az Andrássy környékén, hogy eladják a lakásukat és vidékre költöznek, ahol csiripelnek a madarak, nem viselnek az emberek zsebóra nagyságú pupillákat, valamint nem kell bokáig érő szerves meg szervetlen hulladékban tapicskolni.


Sajnos, az elhúzódó görkoris rajt miatt késve érkeztünk az Andrássyra, pedig a kamionos felvonulás előtt kulturális színezete is volt a rendezvénynek. Informátoraink szerint Toszkanából dobálták a zászlót, óriásbábok imbolyogtak, a golyalábas világtalálkozó résztvevői is végigbotladozták a távot, valamint zsonglőrök tömege, dobos attak (síppal, dobbal, söröshordóval, sörösrekesszel) vidámította a hallójáratokat az interaktív lármázás jegyében. Egy irdatlanul hosszú kínai papírsárkány is végigtekeregte a távot, valahol a Krétakörösök is felvonultak, sőt egyik ismerős arc ufót is látott, de ez utóbbit fenntartással kezeljük.

Először is láttunk rengeteg embert, aki vélhetőleg a jobbik ruháját viselte, a puccosabbat. Másodszor meg feltűnő volt a klotyók hiánya, ami a környező utcák küllemén meglehetősen szagos nyomot hagyott. A kihelyezett klótyók környékén kétségbeesetten tülekedtek az emberek, túlnyomorészt nők, akik ugye nem könnyíthetnek olyan gavalléros nagyvonalusággal özvegy Kovács Jánosné ablaka alá, mint a szerencsésebb férfinem számtalanszor megtette a felvonulás során. Alternatív megoldásként a környező kocsmák maradtak. A Szimpátia serezőben száz forintért mérték a pisilési lehetőséget, valamint ünnepi áron, 300 forintért adták a két centes Unikumot. Mikor azon tetszettünk vicceskednini, hogy akkor most inkább egyből két Unikumot kérünk a feles pohárba, azonnal lefagyott az orcájukról a híres hungarikum, az átbaszós-vendéglátós hiénamosoly.

A MUOSZ székház éttermébe be sem eresztettek minket, vélhetőleg az önkifejezési vágytól hajtott Jozef K nevű ismerősünk miatt, aki minden szabad testfelületünket kidekorálta egy szemceruzával, köztük egy „I láv Dávid Ibi" taget is elhelyezett, egyenesen a homlokunkra. Amúgy óva intünk mindenkit, hogy oda betegye a lábát, mert 900 a ser és 1200 az Unikum. Húgyozva ismerjük meg Budapestet: az egyik kocsmában láttunk Nagy-Magyarország alakú faragott gyümölcstálat, falra akasztva dekoráció gyanánt. És láttuk az egyfejű sárkányt, aki azt ordibálta a pult mögül, hogy "itt nem lesz ingyen húgyozás, édeseim, tessék fogyasztani vagy száz forintot adni, különben úgy felrúglak, hogy le sem esel". Engedelmesen fogyasztottunk és örömmel tapasztaltuk, hogy itt féldeci a féldeci.

Vizeldemizéria taglalásának itt a vége.

A zene olyannyira hangos volt, hogy a kezdődő pánikbetegség leküzdésére vásároltunk fél lityő pálinkát. Meg bort és sert. Egyik ismerősöm a bogyó-gyors kombinációval érkezett a Parádéra, de kondenzcsíkot hagyva nagyon hamar lelépett, mivel szerinte ilyesfajta apokaliptikus hangzavarhoz inkább pálinkázni kell. Akik a levegőt szeletelve láthatólag élvezték a lármás produkciót, azoknak öszinte irigységem. Kb. tízen léptek a védtelen tyúkszememre, nekem csak háromszor sikerült törleszteni. A legközelebbi alkalomra beszerzek egy fémorrú bakancsot.

Aztán elterjedt a hír, hogy az Opera környékén matyómintás dobókorongokat osztogatnak a rászorulóknak, de mi sehol sem találtuk a lelőhelyet. Akinek van fölösleges a szerkezetből, köszönettel átvesszük. Akik perecen és alkoholon élnek, azok hatalmas felhozatalban válogathattak. Akik meg bármi mást is fogyasztanának, azok elbandukoltak a harmadik mellékutcában levő kínai kajáldába. Miután feladtuk, hogy magyarul szót értsünk a tulajjal, inkább megkértük, hogy ő tanítson kínaira. Ezúton tudatjuk, hogy a köszönöm kínaiul úgy hangzik, hogy szieszie. A többit elfelejtettük.

És akkor térjünk rá a női felhozatalra, ami sok mindenért kárpótolt.


A nők az egyetlen ok, amiért érdemes bámészkodni a Parádén. Uramatyám, micsoda nők!!! Hol a búbánatban tartják őket évközben? Valami titkos földalatti bázison tenyésztik ezeket a bombázókat és ünnepi alkalmakkor, mint például ez a zenés-táncos reklámizé, kamionokon körbehordozzák őket a városon, mint ahogyan régen a vallási ereklyéket szokták? És hol lehet belopakodni erre a bázisra? Olyan erőteljes pinaszag volt a levegőben, hogy egy darabig elnyomta a mellettünk csápoló végfokozatú hajléktalant.

Mint már említettük, a környezetünkben felbukkant egy félityós pálinka, ami elviselhetővé tette az elviselhetetlent. Sajnos, a nagy hőséggel szövetkezve a videoriportra is pontott tett, mert a sajnálatos alkoholos befolyásoltság okán egy idő után elfelejtettük levenni a lencsevédő kupakot. Amit mégis megmentettünk az utókornak a látványból: egy szellemileg leromlott dizsé az üvöltőzi, hogy fallikus zenét játszik, valamint részlet egy ez idáig ismeretlen zeneműből: az emancipáció és a minimalizmus jegyében fogant dal szövege megkapó egyszerűségével ragadta meg a lelki finomságokra érzékeny figyelmünket. Leírjuk a dal szövegét, mert tanulságos, valamint nagyon rövid: bitch. Bizonyára egy kutyatenyésztő írta.

rövidke videónk az eseményről:



...
Ami lemaradt a videóról:

- meztelen csöcshegyek
- alig takart seggek premier plánban
- két seggrészeg tinédzser egymás cipőjére húgyozik és ezt mókás időtöltésnek tartja.
- másik két seggrészeg tinédzser párosodik egy kapualjban.
- egy feltűnően kirúzsozott úriember az iránt érdeklődik, hogy a banánt vagy a narancsot szeretjük-e
- azzal zaklatjuk a felvonulókat, hogy szerintük kicsoda az a bizonyos Andrássy nevű csóka, akiről elnevezték a vonulási útvonalat (szerencsére a barátaim lebeszéltek ezen irányú tudásszomjamról azzal az érvvel, hogy kevesebbért is vertek már meg embert).
- egy költői kép Barcs Miki örökzöldjéhez: hányást csipeget a galamb a sarkon
- Perecárusok: hé, mit fotózol, ecsém? Itt vásárolnak, nem fotóznak, tessék haladni.
Utána meg azt is javasolták, hogy inkább a mamámat filmezzem, aki meglátásuk szerint egy prostituált.

És végül: mondja, kedves fiatalember, miért filmezi, amint a kocsimra húgyozik?

Az Asian Dub Fundation meg olyan diszkósított haknival jelentkezett (vélhetőleg a publikum elvárásainak megfelelési kényszertől hajtva), hogy inkább a szegediek kamionjánál hallgattuk az autentikus diszkót. Pánkó cimbora meg ezúton üzeni az illetékes alvállalkozónak, hogy a K&H bank elől az ideiglenes kerítéssel együtt elszállított bringáját szeretné visszakapni.

(frissítés: megkerült, köszönet a szigeteseknek)

1 megjegyzés:

  1. Jonathan.Blue · http://youtube.com/group/subba 2006.08.28. 01:17:32
    Hát ez rém rossz beszámoló.

    bakfitty · http://nembizsu.blog.hu 2006.08.28. 01:29:51
    egyetértek

    Selenor 2006.08.28. 01:39:27
    Nekem teccik. :-)

    Pilota 2006.08.28. 04:00:43
    Én már gyűjtöm az állatokat párosával kis hajómba. :)

    Food 2006.08.28. 05:08:52
    Kedves Író!
    Nem mondanám ,hogy kifejezetten tetszett a
    cikk amit írt! :)Én a rendezvény teljes ideje alatt kint tartozkodtam.
    A görkoris felvonulással inditottunk a
    barátommal .. Nem mondom, elég rossz volt a szervezés, ugyanis a tervezett időpontnál háromnegyed órával indultunk később, de ez nem rontotta el a kedvünket.
    Maga a társaság nagyon kultúrált volt, és mindenki jól érezte magát. A zenés parádéra kettőre érkeztünk.
    Valóban nagy a hangzavar, de az év 365 napjából ez egy nap, sőt abból is csak 7-8 óra. A higiénia meg nem a résztvevők hibája, hanem a szervezőké.
    De bármitől függetlenül is, a résztvevők 90%-a biztosan jól érezte magát, és jövőre is eljön - köztük én is.
    Ámde örülök neki, ha ön sose volt még részeg, felnőtt korára is elmondhatja magáról, hogy tiszta életet él, nem rúgott ki a hámból,... ...sose érezte még jól magát. Talán nem volt gyerekszobája?
    "A terjengő pinaszag"-ról egy utolsó mondat: végre valaki, aki nem titkolja a homoszexualitását...
    Szeretném megjegyezni, nekem azért tetszett a lenge öltözetű hölgyek megjelenése.
    Összegzésképpen, örömmel olvastam "objektív" cikkét.

    Tisztelettel: Kozma Zoltán.


    moq 2006.08.28. 06:27:06
    Jézusom, te még sose olvastál indexes beszámolót?

    mikola 2006.08.28. 06:49:42
    háhá!! végre egy objektívés valósághű beszámoló ezen a gennyportálon:)))

    apuska · http://apuska.freeblog.hu 2006.08.28. 08:12:58
    Kultúrált társaság? Na ne már... Milyen mikroközegbe csöppent maga

    Food?
    Talán tényleg láthatta más is azt az UFO-t.

    sonik_n0ise 2006.08.28. 08:39:40
    régebben jobb volt a csápgéza

    Macho · http://www.myspace.com/thekillingscreens
    2006.08.28. 08:48:55
    jozef k? Marci, ez égő...

    Szent Paraszolvencia 2006.08.28. 09:52:25
    mégis, mit írjak erről a magatahóságról?

    hű, az kimaradt, hogy a forrónadrágos Gyurcsányferi vadul szeletelt Batiz kamerája előtt :-/

    magyarlanyok · http://magyarlanyok.hu 2006.08.28. 09:53:15
    Sziasztok,

    Csajos galeria a Paraderol:
    magyarlanyok.hu/budapestparade2006/

    wilder.wein 2006.08.28. 10:04:49
    Láttam, egyesek hiányoltak egy objektív beszámolót. Én ugyan idén távol maradtam a rendezvénytől, de úgy döntöttem mégis megkísérlem betölteni ezt a tátongó rést, nehogy már csorba essen az objektivitáson.

    Immár hatodik éve, hogy ifjúságunk az Andrássy úton végigvonulva, gépi zenére mulatozva búcsúztatja a nyarat, elvegyültem hát kollégáimmal magam is a Budapest Parádé színes forgatagában. A kedves olvasó talán nem ismeri a modern technika vívmányai segítségével létrehozott, XXI. századi techno-muzsikát, így röviden megemlékezünk a műfaj létrejöttéről. Már a múlt század (jaj, milyen furcsa is ezt leírni!) elején elkezdtek a muzsikusok mindenféle zörejekből zenét komponálni, amit a hangrögzítés technikájának lendületes fejlődése tett lehetővé. Később, a lemezjátszók, a szempler nevű eszközök és a személyi számítógép (PC) elterjedése nyitott utat a gépi zene úttörői előtt, gondoljunk csak a német Kraftwerk zenekarra, vagy a közkedvelt szintetizátor-mágusra, Jean-Michel Jarre-ra. Mára a lemezlovasok (DJ-k, vagyis diszkdzsokék) szórakoztatják a kikapcsolódni vágyó ifjúságot, hazánkban is ezreket hív táncba szombat esténként DJ Sterbinszky, vagy a Náksi-Brunner duó, a legnagyobb magyar lemezlovasok lüktető muzsikája. A Love Parade Berlinből indult az 1990-es évek elejétől. A Love Parade angol kifejezés, amit Szeretet Parádénak fordíthatnánk, bár mint kollégánk elmésen megjegyezte a lenge öltözetű lányok láttán, mindez talán sokkal inkább szól a sex-ről, mint a szeretetről. Az ennek mintájára létrehozott Budapest Parádé ékes bizonyítéka annak, fiatalságunk naprakész módon követi Európai Uniós társait a kultúra fogyasztásában, ahogy az egy européer fiatalságtól elvárható. Vidáman baktattunk hát mi is a zenélő kamionok mögött, lufik és konfettik tengerében és egészen hihetetlen élmény volt látni, amint a kissé zord küllemű Andrássy út, ha csak erre a délutánra is, de disco-klubbá alakult át. Amekkora lelkesedéssel a vidám fiatalság síppal, dobbal, nádi hegedűvel üdvözölte a felbukkanó diszkdzsoké-óriásokat, messze lepipálták a négy gombafejű Beatle sikoltó rajongóit is. Nemcsak a húszéveseké ám a világ: a menetben ott táncoltak boldog negyvenes apukák és anyukák, és ősz hajú nyugdíjas nénik sem akartak kimaradni a karneváli hangulatból. Talán ezért Szeretet Parádé ez a rendezvény, talán kell egy ilyen nap, hogy lássuk: mások vagyunk, de mégis jól tudjuk együtt érezni magunkat. Jövőre, veletek, ugyanitt.

    kanbatu 2006.08.28. 10:12:03
    Érdekes az, ha valakinek férfi létére a homoszexualitás jut az eszébe a pinaszagról.

    Szent Paraszolvencia 2006.08.28. 10:17:06
    Kedves Wilder Wein,
    ha nem tévedek,
    te lenni Rammstein fan :-)

    Ok, a köv. fuxos és prolibuliról te tudosíthatsz, engem meggyőztél.

    athew 2006.08.28. 10:23:09
    A beszámolóval pedig nagyon is semmi gond(sőt még MSN-ben isidéztem ebből), majdnem profi...de lehet, hogy csak elfogult vagyok mert én se vagyok nagy parádé hívő(pedig kinnt voltam a végén), de a "lehúzó-sablonon" kívül nem tudok semmi érdemlegeset hozzászólni!

    Azt mondom, hogy akinek nem ingen ne vegye magára, akinek tetszett az menyjen jövőre is, akinek meg nem annak marad a Csáp Géza!!!!!!!!!!

    apuska · http://apuska.freeblog.hu 2006.08.28. 10:25:05
    imádom. csak a végletek!
    szeretjük a szeretetet!!!

    edi 2006.08.28. 10:50:12
    Csáp géza egyre rosszabb, rosszul ír, zenei ízlés nulla , egyáltalán nem volt rossz az Asian Dub Foundation, már a szigetről is gyér, és unalmas volt a beszámoló. LE CSÁP GÉZÁVAL! Semmi értelme elolvasni ezeket a cikkeket. Aki nem volt ott az eseményen, annak nem derül ki semmi, aki ott volt, annak meg szintén semmi újat nem mond. Újságírásból elégtelen

    Toma 2006.08.28. 11:09:04
    De azért te is elolvastad?
    edi 2006.08.28. 11:17:38
    persze, mert már sokszor olvastam az Indexen jó kritikákat, és most is vártam, hátha érdekes lesz

    edi 2006.08.28. 11:18:25
    nem nyilatkoznék róla, ha nem olvastamn volna

    Madafaka · http://cracatau.hu 2006.08.28. 11:27:31
    előszöris. nem voltam kinn, minekután az elsőn még volt est fm, de a másodikon már nem találtam a helyem, azóta meg nem is próbálom. Ennek ellenére elolvasva a beszámolót igenis jó kép alakult ki a parádétól. nekem csak a címe nem tetszik, mert elcsépeltnek tartom, valamint, hogy a vécét lépten nyomon klotyónak hívja az író. mindazonáltal tök egyértelmű, hogy azok hiányának az oka nem a látogatók hibája. a pinaszag meg tök pozitív volt, csak Foodnak szúrta a szemét (kanbatuval teljesen egyetértek, csak még hozzátenném, hogy az a rész nem szólt másról mint a "de megbasznám ezeket"-ről)

    méghogy először volt részeg.. haha. szerintem ez egy szubjektivitásba burkolózó ám teljesen objektív beszámoló volt. a megtévesztést az egyes szám első személy okozhatta. lehet, ha az szerepel, hogy volt sok részeg alak akkor nincs is semmi gáz. az ADF-et sajnos nem láttam, pedig nagy kedvencem. a beszámoló alapján lehet nem is baj. azé ennek valahol örülök, de Edi. győzz meg.

    edi 2006.08.28. 11:42:47
    Nem a parádéval van gondom, az írás nem tetszett.
    Madafaka · http://cracatau.hu

    2006.08.28. 11:44:21
    Edi. ezt én fel is fogtam.
    edi 2006.08.28. 11:45:16
    akkor jó :-), megyek ebédelni

    Foszt 2006.08.28. 12:20:07
    Csak hallucináltam, hogy volt egy BPRNR kamion is, amiről Slipknot üvöltött...?

    apuska · http://apuska.freeblog.hu 2006.08.28. 12:35:42
    Metálkamion és rockszínpad, valóban megdöbbentő kontraszt volt (a Blind Myself 21:40-kor kezdett bele), ki is rakták őket okosan a peremre.
    De a "punciszag" még ez esetben is vonzóbb alternatíva.

    Foszt 2006.08.28. 12:43:34
    Hm. Azért üdvözölendő, hogy nem csak a techno tör be a Szigetre, hanem a Parádéra is beszivárog értelmes zene. Kicsit azért sajnálom, hogy Blind Myself helyett a Cseh Tamás koncertet választottam a Bakáts téren (ez is szép kontraszt, nem?), de csak azért, mert ott nem volt brutál tömeg es hugyszag.

    hattyú kalapban 2006.08.28. 13:09:50
    Jó ez a hely, csak sok itt a drogos.

    andrewz 2006.08.28. 13:55:12
    meg rengeteg a narkós is höhö
    egyébiránt a gundelban ingyé volt a klo
    foschpunepa meg minden

    freesleep 2006.08.28. 14:06:49
    faxér kell hosszú ú-val írni a hugyozást
    húgy, hugyoz, nem oly nehéz ez... ha ennyiszer szándékoznám használni ezt a nemesveretű szót egyetlen cikkben, utánanéznék valahol a helyesírásának, vagy egyértelműbbé tenném h najon vicces vagyok vele.

    wilder.wein 2006.08.28. 14:09:03
    Szent Paraszolvencia:
    talált, süllyedt, szeretem a rammsteint, többek közt.

    ami a prolibuli-tudósítást illeti, benne vagyok:)

    kashmir 2006.08.28. 19:55:00
    Sztem jó volt. Kicsit Indexes, de végülis ez érthető.:-)

    timewriter 2006.08.28. 21:34:52
    a budapest parádé egy elektronikus zenei rendezvénynek indult.sőt,ha jól rémlik idén is így reklámozták.aztán látom megy ott besh o drom + mindenféle egyéb zene.(ami nem rossz ugyan,csak nem itt a helye,ha elektronikus zenei feszt.-ről beszélünk)akkor hogy is van ez?
    az meg,hogy sokan be vannak állva, az biztosan azért van,mert jól akarják magukat érezni a népek.egy bikini koncerten meg biztos sok a bebaszott alkesz.ugyanakkor ez a legnagyobb gond is sztem:hogy a vérvörös faszba lehet úgy normálisan partizni,ha melletted egy idős néni zúz,esetleg egy kisgyereken ugrálsz.
    összességében nekem nem szimpatikus ez a
    rendezvény.ha elektronikus tánczenére akarok zúzni,elmegyek egy partira,egy goára,vagy olyan helyre,ahol nem zavarok a partizásommal senkit.
    azmeghogyasokhülyepicsa bekólázva ugrabugrál többnyire gagyizenékre félmeztelenül...na ez engem végképp nem hoz lázba,bár pinaszag az lehet hogy van.
    ja,és jó volt a cikk!

    Madafaka · http://cracatau.hu 2006.08.28. 22:02:41
    az igazság az, hogy nem annak indult.

    Only Me 2006.08.29. 10:45:46
    A cikkíró szerintem teljesen el van tévedve. Valami azt súgja, hogy alapból utálja a Budapest Parádét, gyakorlatilag jó index szokás szerint csak fikázásból ment ki, és már ott helyben arra élvezett, hogy most aztán jól megaszondja.
    Csodálkozom, hogy a vizelés ekkora gondot jelentett neki ugyanis egy bizonyos értelmi szint felett az ember képes akár 500 métert is VISSZAFELÉ gyalogolni (értsd.: ahol már elhaladt a tömeg) és egyszerre akár 20 wcben is könnyíthet magán. Ez kb 3 perc, kivárni a sort tényleg kicsit hosszabb, de aki nem gondolkodik az így jár.
    Szerintem teljesen rendben volt a mostani parádé is, kimentünk, találtunk pár jó csajt feljutottunk egy kamionra és jól szórakoztunk. Még Tilla Megatánca "szavazzatokesemesbenmertazjó" se tudta elrontani a hangulatot, pedig ha valami hát az kiveri a biztosítékot. Egyszerűen nem arra koncentráltam, hogy most hányan állnak a wc előtt, táncol-e mellettem nyugdíjas bácsi és hogy mekkora a tömeg. Állítom meg se próbálta jól érezni magát, nyílván kicsit zavarta, hogy a pinaszagot min. 70 méteres távolságból érezheti csak.

    Madafaka · http://cracatau.hu 2006.08.29. 11:26:26
    kedves Only Me.

    Ha figyelmesen olvasol, akkor rájössz, hogy nem a cikkírónak okozott gondot a vizelés kérdésköre, továbbá nem az a helyes út, hogy VISSZAFELÉ vagy ELŐRE kell gyalogolni ÖTSZÁZ métert, mert akkor elég lenne EGY WC is csak ki kell várni a sorodat. Egyébként meg hogy lehet valaki akkora BAROM hogy azt hiszi, hogyha VISSZAMEGY ötszáz métert akkor ott már NEM lesz ember. Ozt legalább DUGTÁL?

    Madafaka · http://cracatau.hu 2006.08.29. 11:33:44
    egyébként én első blikkre aszittem, hogy ez egy pozitív élű beszámoló és megrökönyödve kell tapasztalnom, hogy valójában nem is... hogy lehettem ennyire vak?

    Only Me 2006.08.29. 11:40:08
    Kedves Madafaka én csak a tapasztalatomat írtam le, mivel ott voltam és így csináltam. Képzeld el, visszagyalogoltam és tényleg voltak ott emberek: az FKF emberei takarítgattak szorgosan, kb 15 db toi-toi állt üresen. Egy percet se álltam sorba.

    bobmarli 2006.08.31. 17:07:59
    ...srácok, hova ez a szócséplés? A parádé egy ultra-mega-proli-happening, tele hajléktalannal, roma családokal, buffalo cipős vidékivel, bespeedezett tinikkel, meg olyan csóringerrel, aki soha nem járnak bulizni 'oszt jónapot. A zene olyan, amilyen, a techno engem már a kilencvenes évek eleje óta hidegen hagy...
    bandicsek 2006.08.31. 19:35:20
    ez eddig alegjobb beszámoló mit olvastam! kir

    politox 2006.09.03. 10:14:15
    a parádé elbutitott - elbutult - eleve buta szerencsétleneknek szól akik a havi 20 ezer forintjukból vesznek 15 ezer forintos napszemüveget.

    Aberrált atya · http://www.yellowspots.hu/ 2006.09.03. 18:59:00
    Teljesen korrekt cikk.

    VálaszTörlés

cenzúramentes, lehet szemétkedni