
Kibaktattunk Turult védeni esőben, hóban és csak Finkbräu-t sikerült vennünk a kordonon belüli zöldségesnél. Probably The Worst Bier In The World. A Világ Legocsmányabb Söre esővel kombinálva kardlapos rendőrattaknál hatékonyabban bekergetett bennünket a Clock nevű kocsmába, ahol aztán sikerült a demonstrációt békésen kibekkelni dicső cimboráinkkal, életünket és vérünket, noigen. Oszt lemaradtunk az egyetlen Érdekes Eseményről, melyet holmi hajléktalanok pofozkodása képezett vmilyen szerelmi háromszögből kifolyólag. Valamint megpillantottuk a Népszabadság egyik üdvöskéjét, aki erős libsi médiahátszéllel "nácivadász" blogot üzemeltet. Riadt arccal, biztonságos távolból, erőteljesen a házfalhoz lapulva fotózgatta az ellenséget, nekünk meg módfelett erős kedvünk támadt, hogy a neten anonim módon keménykedő nyomika arcképét közszemlére tegyük mai posztunkban.
De nem tesszük, mert Tomcat kiverné a szart is belőle, főként a tegnap éjjeli telefonos baszakodás után.
Ráadásul az elvek, úgye: a szólásszabadság híveként azt sem szeretjük, ha Tomcatet vagy a kurucinfót baszogatják, nehogymá. Virágozzék ezer virág, partizáninfostól kurucinfosig, le a cenzúrával, legálizé svasztika, hamán vöröscsillag kóser.
Izgalmas eseménynek talán a rendőrség akciója számított, mikor néhány tucat rendőrautó berontott a Nagyenyed utcai kordonon keresztül páncélos biorobotokkal megrakodva, hogy aztán villámsebesen csatárláncá fejlődjenek a meglepett ácsorgók előtt. Majd ugyanolyan sebességgel visszapattanjanak autóikba és elhúzzanak a vérveresbe vagy ahol általában tartózkodni szoktak.
Végül egy kínzó kérdés: mi a büdös Gergényi faszáért kellett lezárni a gépkocsiforgalom elől az Alkotás utat, mikor már rég minden turulvédő hazament a búsba? Leszámítva néhány lelkes szkinhedet, akik a járdáról a rendőröket hergelték, mindenféle eredmény nélkül. Majd megunták a dolgot és ők is hazamentek.
Itt vagy a szokásos rendőri hülyeség esetével állunk szemben, vagy az autósokat akarták a tüntetők ellen hangolni ("ezek miatt a baszott nácik miatt lassan nem lehet autóval Budapesten közlekedni, jah").
lapozzanak, kérvekérjük, éheznek Szomáliában a gyerekek

eső, ázott rendőrök a megállóban


Konrád György ma éppen másfelé járkált

árpádsáv

Turul Jobbikkal

Fasztudja, miért védelmezték a Turul-fanoktól rendőreink a Turult

Novák Előd, a Turul-tér névadója, mely ezidáig a kevésbé hangzatos "Istenhegyi és a Böszörményi út sarka" néven futott
emmeg egy jó kis paródiablog, jobbos hülyeségekről: turul.blog.hu

végül jöjjön a Sztár: Tomcat a bizalomgerjesztő haverkáival
Fasiszta seggfej mi lesz veled,
VálaszTörléshogy ha körbe vesznek az idegenek
Hol a Szent Korona, meg a nagy Turul,
Mikor partiba vágnak háturul
pina, pina, csakazértis pina
VálaszTörlés"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt !"
VálaszTörlésMárai Sándor