A Tesco titok – avagy a munkásosztály a paradicsomban (könyvkritika)

Szájmon és Garfunkel nevű olvasónk olvasott, majd cikkét megírta:

A Tesco titok – avagy a munkásosztály a paradicsomban

Elmúltak már azok az idők amikor a proletárok jogos felháborodásukban fegyvert ragadtak és burzsuj elnyomóikra támadtak. Che Guevara, Bolívia dzsungelében végezte, Guzman a Fényes ösvény vezetője pedig a sitten siratja a forradalom elmaradt győzelmét.

Korunk proletárjai számára a lopás lett az osztályharc adekvát megnyilvánulása.

A szerző, a nevét felfedni nem kívánó, rejtélyes monogramú G.M. -biztos attól fél, hogy sajtos stangliba csepegtetett radioaktív izotóppal mérgezik majd meg a Tesco ügynökei- saját történetét írta meg.

Hősünk szimpatikus vidéki srác. Füvezget, élvezi az életet, majd feljön a Bűnös Városba. Jó állást nem talál, kurvának nem tud állni, ezért havi harmincért elmegy kocsitologatónak a Tescoba.

A becsvágy és az öntudat persze berzenkedik benne, és hamar módot talál arra, hogy bosszút álljon. Nem a WC falára pingál vörös csillagot, nem szakszervezetet alapít, hanem első zseniális húzásként az áruház parkolójában kolduló hajléktalanoktól és krisnásoktól szed védelmi pénzt. A szimpatikus, és mindenképpen nagystílű akció persze csak a kezdet. Akit egyszer megcsapott a pénz szaga annál nincs megállás, jönnek a nagyobb stiklik, mint a zárás előtt fél órára, töredék árra leértékelt műszaki cikkek megvásárlása, vagy a beszállítóktól kapott kenőpénzek.

Megtudjuk, hogy a Tescoban mindenki lop, ki többet, ki kevesebbet, és minél magasabb beosztásban van valaki, annál többet. Sőt a szerző még a jobbik fajtából való, hiszen húsos kampókból épít vevőcsalogató állványt, majd egy értékesítési verseny során elad több raklap Terminátor III. DVD-t. Ezeket a káprázatos húzásokat azonban főnökei nem értékelik kellőképp. Az állványt szétszedetik, a verseny megnyeréséért járó jutalmat pedig lenyúlják.

Hősünk hosszas vívódás után rájön, hogy a TESCO túlságosan mamut méretű cég ahhoz, hogy az ő zsenialitását bármiféle módon értékelni tudná. De lám mégsem vált, nem nyit a sarkon egy kis büdöst, ahol kreativitását kiélve lenyomná a nagy mamutot. Inkább továbbra is belülről bomlasztja a rendszert, de persze lehet, csak attól parázik, hogy a saját üzletét szétlopnák a tolvaj alkalmazottak.

Az egymást követő sztorik nagyon egyformák, az ember hamar elkezd unatkozni, és már az ötödik történet után hatalmas ásítások közepette mondja, ha lopnak, hát lopnak, ki nem szarja le. És már az olyan egyébként ezerszer hallott sztorik sem vidítják fel, hogy a Tesco pékségébe települt egérkolóniára vadászó macska időnként belehugyozik a lisztbe.

A történet legszimpatikusabb hőse a Fogarasi úti Tesco pszichopata igazgatója, aki pengősmalacként teremt le mindenkit, legyen az egy általa csak rabszolgának nevezett árufeltöltő, vagy egy vevő, és aki karácsony másnapján a hulladéktömörítőbe dobatja a megmaradt élő pontyokat. Ettől függetlenül a szerző elismeri, hogy ez a jóember rendbe tette az áruházat. Na persze, ez ma Magyarország, rabszolga lelkeknek, lumpen proliknak ilyen nagy paraszt főnökre van szükségük, hogy egy jó nagy tökönrúgás után fülüket-farkukat behúzva a helyükre kerüljenek.

A hátsó borítón az ajánló szöveget Árpa Attila az RTL klub egykori műsorigazgatója írta, aki évekkel ezelőtt, a klubtól történt kirúgásakor megírta zseniális bemondogató könyvét, ami azért zseniális, mert úgy mondogat be, hogy hangemberként nem mer bemondani senkinek.

A történet végén, hősünk addig jár a kútra, amíg ki nem rúgják, de nem akarom lelőni a poént. Szerencsére a fejezetek rövidek, így a könyv ideális mindenkinek aki szívesen szopogat porcukorban hengergetett apró szardarabkákat.