Kalocsa környéki fűszerpaprika örlemény
gyártó: Szabó Károly
6343 Miske, Béke út 12
HACCP rendszer alkalmazva
Energiatart: 1047 kj(262)/100g
Nettó tömeg: 50g
A kalocsai paprika gyűjtőnév, a Kalocsai Sárköz és a szomszédos dunántúli területek mintegy hatvan településének paprikatermesztését értjük alatta. A kormány 1920-ban zárt paprikaterületté nyilvánította Kalocsát. Az első világháború után mintegy ezer holdon, az 1930-as években - a csípősségmentes paprika megjelenésével - közel ötezer holdon folyt a paprikatermesztés a kalocsai tájkörzetben. A kalocsai fűszerpaprika védett eredetmegnevezésként való bejegyeztetése folyamatban van, a megnevezés jelenleg a Lisszaboni Megállapodás alapján élvez védelmet a világ 17 országában.
Kalocsa és Miske között 11,9 km – körülbelül 14 perc - a távolság, de a jelek szerint Miske nem tartozik az említett területhez. Mivel a fentnevezett, aprócska zsákos termék főként a turisták szuveníréhségének csillapítását szolgálja, a híres-neves Kalocsa neve felkerült a termékre, de az eredetvédelem kicselezésére "Kalocsa környéki" eredetmeghatározással. Szabó Károly pénzhez jut, a turistának meg úgyis mindegy, lenyúlásra teremtett állatfajt képeznek. Ilyen alapon akár bordói bort is árusíthatna, elvégre Miske környékéhez Bordeaux, sőt Ausztrália is beletartozik. Meg a Hold. Stb.
not fake: eredeti, kalocsai paprika
Az ügyről Wekler Ferenc szadosta parlamenti képviselőnk jut eszünkbe, aki a sokszázmilliós állami támogatásból létrehozott szőlőföldjének értékét szerette volna kissé megdobni, ezért maszopos haverjaival átrajzoltatta a szekszárdi borvidék térképét: Morágy községet lazán a borvidékhez csatoltatta. Nagy volt az álmélkodás ekkora pofátlanság láttán, részletek alant:
Wekler megint nagyot szüretel
Az SZDSZ-es Wekler Ferenc majdani mórágyi borait egy júniusi minisztériumi rendeletnek köszönhetően a nagyobb presztízsű, magasabb árkategóriába tartozó szekszárdi termékként adhatja el. Az agrártárca erre vonatkozó intézkedése ellen a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsa jogorvoslattal kívánt élni, mivel törvénytelenül kihagyták őket a döntésből.
Mórágy községet, ahol a kormányváltás után Wekler Ferenc (SZDSZ) is földterületeket szerzett, majd több száz millió forintos állami támogatással szőlőtelepítésbe kezdett, egy júniusi minisztériumi rendelet értelmében a szekszárdi borvidékhez csatolták - tudtuk meg. A település korábban a tolnai borvidék völgységi körzetéhez tartozott. Borászati szakemberek felhívták a figyelmet: belföldön jóval kedvezőbb a szekszárdi borok értékesítési lehetősége, és eladni is nagyobb haszonnal lehet.
A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény értelmében egy-egy terület borvidékhez csatolásáról a helyi hegyközségi tanács javaslata alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) véleményének kikérésével a földművelésügyi miniszter dönt. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) június 3-i rendelete azonban mégis a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsának akarata ellenére született, legalábbis Mórágy átminősítése tekintetében. A HNT-nél elképzelhetőnek tartják, hogy adminisztratív hiba folytán, az előzetes egyeztetésekkel ellentétes intézkedéseket tettek közzé az FVM rendeletében, részleteket azonban csak a hét végére ígértek az ügyben.
Ezt az álláspontot alátámasztotta Nagy István, a szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsának vezetője is, aki elmondta: a szervezet a minisztériumi rendeletből értesült arról, hogy egy új taggal bővült. A szakember hozzátette, a tanács választmányának tagjait meglepetésként érte, amikor azzal szembesültek, hogy Mórágy település is a szekszárdi borvidékhez tartozik, erről ők nem döntöttek, véleményüket sem kérték ki, éppen ezért jogorvoslatot akartak benyújtani a szaktárcához. Nagy közölte azt is, hogy a minisztériumból ígéretet kaptak arra, hogy az intézkedést az ősz folyamán felülvizsgálják.
Az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke a kormányváltás után is szerzett jelentős területeket a térségben. Birtokaira Baranya, illetve Tolna megyében 272 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott szőlőültetvény-telepítés jogcímén. A politikus egy tévéműsorban elárulta: ő közvetlenül nem kapott támogatást, azt családtagjai és gazdasági társaságok nyerték el nyilvános pályázaton, a támogatás öt évre szól.
Magyar Nemzet, 2004. augusztus 5.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredetmegnevezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eredetmegnevezés. Összes bejegyzés megjelenítése
2008. november 17., hétfő
Márkarombolás? Kalocsa környéki paprika Szabó Károlytól
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
10:19
2
megjegyzés
Címkék: eredetmegnevezés, fake, Hungary, kalocsa környéki, kalocsai paprika, Magyarország, Miske, paprika, Szabó Károly, Ungarn
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)