Erzsébet Királyné útja 5./Trófea Grill Étterem Zugló
Azt mondta nekünk az internet, hogy a
Trófeát még a boldog monarchiabeli idõkben alapította egy digó
Trieszti Nõ néven. Oszt egyszer csak jött az államosítás és tipikus komenista invenciózussággal átnevezték Vadászkertre, találgatni sem merjük, hogy mi a fenére vadászhattak az elvtársak Zuglóban. Majd közvetlenül az elprivatizálás elõtt, a nyolcvanas évek vége felé Trófea néven ujjáépült, amolyan szocirusztikus stílusban, a rossznyelvek szerint egyenesen Gojko Mitic tervei alapján: agancsokkal, kitömött medvével, kárpitozott székekkel, bõrrel bevont ülõkéjû padokkal, pácolt gerendákkal, vadászjelenetekkel a falon, elszívó berendezéssel a mennyezeten. De hagyjuk a lényegtelen étteremleírást, senki nem a berendezésért látogatja ezt az éttermet. Mert amúgy ez egy nagyon jó hely, amolyan metaforikus.
A nagy zabálás szemguvadásig, kardiológiáig. A jóléti társadalom bemutatja középsõ ujját a harmadik világnak. Önkiszolgáló, svédasztal jellegû étterem, korlátlan étel-ital fogyasztással. A tulajdonképpeni svédasztal egy hûtõpultokkal megtömött szoba, ahol a vendégek kedvük szerint válogathatnak a levesek, fõételek, hidegtálak, pörköltek, gyümölcsök, desszertek, köretek, grillzöldségek stb. bõségébõl, hogy aztán átalakíthassák valami gyökeresen mássá. A pácolt húsokat, grillezhetõ gombát stb. meg a büfé melletti látványkonyhán lehet megsüttetni. És semmi pánik, nincs a svédasztaloknál megszokott könyökharc a kajáért, záráskor is egy kisebb malachizlaldának elegendõ kaja maradt, pedig az étterem a szokásos csúcsrajáratott, teltházas módban mûködött.
Nekünk egy hétköznap estéje, három óra jutott kármérséklésre, vagyis a 3300 forintba fájó beugróért cserébe minél többet letuszkolni a torkunkon a fellelhetõ földi javakból. Nem hallgatva az öreg profikra, a kezdõ és buta falánkok módján grillhúsokból összeválogattunk egy rémisztõ adag egyveleget, a la fúziós konyha, köretnek orosz hússalátával megtetéztük, gyorsan megittunk rá 5 korsó sört, majd elégedetten átadtuk magunkat a rosszullétnek. Az este hátralevõ részében meglehetõsen szótlanul néztünk ki a fejünkbõl.
Vendégsereg: alsóközép, felsõproli. Láttunk kb. egy tucat kimondottan jó nõt, de számunkra nem tudták ellensúlyozni annak az egyetlen kínainak a jelenlétét, aki vastagtalpú cúgos cipõt, oldalzsebes fehér nadrágot, lila széldzsekit és fémgombos, western-szabású inget viselt orchideás nyakkendõvel. És hasonló piacos kínaiakból volt még vagy nyolc, mindegyik kancsalrészeg. Csupán azért nem fotóztuk le õket, mert Bruszli óta tudjuk, hogy kicsi termetûk ellenére egykettõre lehessegetik a fehér bunkó fejét, szóval jobb vigyázni. Inkább rátérünk a magyar vendégkörre: egy szakasznyi magyari csapat polóban, rövidnadrágban és szandálban retróvicceken hahotázott. Az etiópokon nevettek a legjobban, ezekbõl inkább nem idéznénk. Cserébe itt van egyik kedvencünk, egy klasszikus gulyáskommunista összekaccsintás: menekül Zsíroskenyér, mert a románok elözönlötték az országot és minden ehetõt felzabálnak. Futás közben találkozik Bécsiszelettel, aki azonban nyugodtan a maradás mellett dönt: ááá, engem úgysem ismernek.
Kislány fél kiló fagylaltal küszködik, mamája harsányan biztatja: egyél, drágaságom, van még torta is. Egy kigyúrt és vélhetõleg kiéheztetett fickó már szállítás, járás közben nekiesik a paprikásának, majd kitálalja egy részét az ingére. Két elzöldült arcú úr fülig szaftosan, vihogva biztatja egymást további habzsolásra az asztalukon tornyosuló maradékhegyet turkálva. Menj már, Karcsikám, hozzál még magadnak, nehogy hasznuk legyen ezeknek rajtad. Jaj, már csak egy óránk maradt és meg kell még innunk 6 korsó sört, hogy egálba legyünk a multkoriva.. Valaki egyszerre böfög és fingik, asztaltársasága fergetegesen mókásnak találja a produkciót. Fakultatív programnak Hófehér c. magyar rajzfilmet ajánljuk, Oroszlánszagú Leó utolsó perceinek a megtekintését.
No, ekkortájt kezdtük el nagyon sajnálni, hogy fizetõs a tömény. Folyóbor, csapolt sör korlátlan mennyiségben, de a töményebb szesz már fizetõs, például 4 cent gyomorkeserû 600 forint. Ez fájt, mert nagy szükség lett volna egy kis simogatásra a lelki egyensúlyunk miatt.
Sorjában.
Pozitívum: a pincérek hihetetlen higgadtsággal kezelték a vendégsereget, mûködtették a nagyüzemi etetõt, elõzõ életükben talán kondások lehettek. Profizmus és udvariasság, villámgyorsan vitték a maradékot, hozták a piát és mindig ácsorgott egyik-másik hallás és szemkontaktus közelben. Tisztelet a munkájukért, hõsök õk, de mi a részünkrõl már évekkel ezelõtt kihúztuk a lehetséges pályák közül a pincérkedést az élet rövidségére való hivatkozással. Ezeknek a fickóknak valami nagyon tartós anyagból készült az idegrendszerük.
Negatívum: a zene jellegtelen, érdektelen, háttérjellegû, semleges és ráadásul nem nyomja el a vendégek ütemtelen csámcsogását.
Pozitívum: a konyha, egyben a hely legnagyobb erõssége. A társaságunkat alkotó haspókok és hobbiszakácsok még másnap, józanul is nagyon dicsérték az étteremi kollégáikat, tehát vitán felül áll a gasztronómiai felhozatal jó minõsége. Mi csupán az üzletvezetõt vehettük szemügyre, de õ legalább biztatóan kövér volt. Ugyanis egy gasztronómiai szaktekintély valamikor azt tanácsolta nekünk, hogy olyan helyen ne étkezzünk, ahol a fõnök sovány.
Negatívó: kicsi az étterem parkolója, napközben nehézen találnak a környéken helyet a motorizált vendégek.
Negatívum: kissé túlzsúfolták asztalokkal az egységet, idõnként helyezkedni kell, hogy a szomszédos asztalnál ülõk ki-be közlekedhessenek. De aki intimitásra meg térre vágyik, az menjen piknikezni és süssön szalonnát hagymával.
Klóhelyzet: tiszta Európa, ráadásul a lépcsõházban van a bejáratuk, távol az asztaloktól.
Szívünkbe záráskor lopta be magát végérvényesen a vendéglátó egység, méghozzá a helyzetkomikumra épülõ humorral, mikor felhangzott a zárórát jelzõ vendégzavaró dal: "Nekem nincs apukám, anyukám, csak egy fél kifli az uzsonnám..."
Összességében: felelõsségünk teljes tudatában kijelenthetjük, hogy a Trófea a maga büfé/fapados étterem kategóriájában nagyon jól teljesít. A maximális 5-öt csak azért nem adjuk, mert irigyek és gonoszak vagyunk. És nem félünk sem a
magyar birkózó válogatottól, sem
Carter Wong 8 danos karatémesterrtõl.
(homar.hu)
Továbbolvasás + Read More......
jelenleg az oldalon
Bejegyzések
