"Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei"
Kedves véreim, vérmagyarok és nemannyira. Történelmi jelentőségű nap a mai, végre megtudhatjuk, hogy milyen a politikailag korrekt zsidózás és fajelmélet a Magyar Királyi és Kormány Rádió tálalásában. Az MSZP-Szadesz koalíció tisztogatásait mindig szerencsésen túlélő Zentai Péter tudósít fajokról, fajtákról és rasszokról. Végre megosztja velünk a pc helyesen gondolkodást, egyenest Berlinből. Részünkről izgatottan várjuk várjuk az Új Generáció, a Fiatal Baloldal és egyéb hivatásos antifasiszták utcai tiltakozásait az új rasszizmus térhódításával szemben, mely már a baráti médiában is felbukkan. Itt a cikk, óvatosságból screenshottal súlyosbítva.
Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei
Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tűnő sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Hallgassa meg!
Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékű a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, első olvasásra tudományosnak tűnő kutatásokról. Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos műhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterű, ám különböző etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.
Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak. A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)
(Zentai Péter, Berlin)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Rádió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar Rádió. Összes bejegyzés megjelenítése
2007. november 27., kedd
Politikailag korrekt zsidózás a Magyar Rádióban
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
11:30
7
megjegyzés
Címkék: askenázi, askhenazi, Berlin, fajelmélet, Magyar Rádió, MSZP, Politikailag korrekt, rasszizmus, SZDSZ, Zentai Péter, zsidó, zsidózás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)