2006. március 30., csütörtök

Töki Pompos a Vörösmarty-téren


A Homár frusztrált. Teller Ede megajándékozta a szenvedõ emberiséget a hidrogénbombával, de szülõhazájának még egy nyavalyás atombombája sincsen. Pedig birtokában jó eséllyel visszaszerezhetnénk akár Etelközt is. Persze itt van nekünk Paks, ami legalább ugyanannyira veszélyes, de mégsem vennének komolyan a sógorok, ha egy lelkes magyar delegáció azzal kopogtatna az osztrák Külügyminisztériumban: figyú, ha nem kapjuk vissza Burgenlandot, felrobbantjuk Paksot. És mivel amúgy is kampányidõszak van, mi is elõrukkolunk egy ígérettel: szavazzatok a Homárra és bütykölünk nektek egy fájintos atomfegyvert. Végre egyenrangúak leszünk Izraellel és Észak-Koréával! Miért csak a jenkiké legyen az élvezet? Atombombát Mindenkinek!

És itt van a másik nemzeti sérelmünk, a pizza. Miközben a pizzát rágcsáló világ az olaszokat dicsérgeti, elsiklanak azon tény fölött, hogy az is magyar találmány.

Itt a bizonyíték: a Töki Pompos, mellyel elõször a Vörösmarty téri kirakodóvásáron találkoztunk potom 500 forintosért.

Recept: egyszerû, mint a szegény olasz találmánya, a pizza. Fogj egy pompost (langalló, langali, bodag, bukti, vakarék, ami régebben kenyérsütésbõl megmaradt tésztából készítettek) és ízesítsd azzal, ami éppen adódik. Lilahagyma, sajt, fokhagyma, szalonna, tejföl vagy akár baromfizsír, de kérésünkre vegetáriánus változattal is megörvendeztettek. Mint megtudtuk, ”az étel igazi zamatát az élõtûz és az akácfa füstje adja meg”, a mûtárgyat a helyszínen sütik tapasztott kemencében. Finom, mint az elsõ koitusz.


videónk a vásárról + flashmob párnacsata:

Továbbolvasás + Read More......

2006. március 28., kedd

Taxishiéna fõtaxis mimikrivel


Hol volt, hol nem volt, illetve van egy spancim, amelyik annyira, de annyira bugyuta, hogy elnevezték a galád cimboráim Gesztipéternek. Szeretett blökim nekifutással próbál a boltok becsukott üvegajtaján keresztül áthatolni, valamint rendszeresen elorozza a környék rémének, a Killer nevû pitbullnak a gumicsontját. Nemrég sikerült még önmagához mérten is nagyot alakítania: amikor meglátta az utcán közelítõ anyukámat, örömében kiugrott a cirka 7 méteres magasságban levõ lakásablakon. A kétségtelenül látványos salto mortale után anyuci tényként közölte telefonon keresztül, hogy Peti öngyilkos lett, de legalábbis eltörte a gerincét. A többi fortissimo bõgés. Vészhelyzetben a legelszántabb autóirtó bringásállat is hajlamos kocsiba ülni, tehát leintettem az elsõ taxiformájú jármûvet (a periferiális látásom szerint Fõtaxit) és a helyszínre vágtattunk.

A húgytocsában heverészõ blöki láttomra megcsóválta a farkcsonkját, amitõl nagy kõ esett le a szívemrõl, mert legalább a gerinctörést kihúzhattam a lehetséges sérülések listájáról. Serényen szétrúgdostam a környékbeli irodistákból összeverõdött bámész tömeget, majd a jobb ötlet híján pokrócba csomagoltam az ütõdött ebet és anyástól betuszkoltam õket a várakozó taxiba. Elindultunk az állatorvosi egyetem felé. Ekkor érkezett el az ideje, hogy az addig hallgatag taxisofõr megszólaljon. - Tudják-e, hogy én nem Fõtaxis vagyok? - Tessék? -– így én, a naív. - Nem piros-fehér, hanem fekete-fehér kockás csík van a kocsim oldalán -– tette hozzá magyarázólag. Tanácstalanul vártam, hova akar kilyukadni. Megtudtam azonnal. - Nekem másként van beállítva az órám - közölte sejtelmesen. - Aha -– kezdtem kapisgálni. –- És mégis mennyire másként?

Mondott egy összeget, amitõl megszólalt a fejemben a trash metál és vízióm támadt. Kiviszem a hiénát egy csendes folyópartra, majd ábrándos arccal apró darabokra tépdesem, miközben azt mormolom: szeret - nem szeret. A maradványokat meg intõ példaként kiszögezem a városunk kapuira és a taxisdrosztok környékére a hasonszõrû kollégái számára.

Sajnos, a hátsó ülésen szûkölõ eb + anya az égbeszökõ vérnyomásom ellenére is önmérsékletre késztetett. Megérkezésünkor beértem azzal, hogy az ablakon bedobott ezresek mellé csupán egy, az emberek és Isten által egyaránt helytelenített aktusra buzdítsam a kedves mamájával kapcsolatban. A mamától ezúton kérek elnézést.

A blöki megúszta egy lábtöréssel és már újra a régi, tegnap például ideiglenesen a birtokába került egy lehúzott cipõvel pihenõ fájóslábú svéd nyugdíjas bal lábbelije. Tõle is ezúton kérünk elnézést, jevlá gubbjevel. (Képünk illusztáció, a Szervita-téren készült két nappal ezelõtt.)

Továbbolvasás + Read More......

2006. március 2., csütörtök

Occcsó arany (Klapka zacikirály)

Klapka György a Homár házikedvence. A Nyugatról hazatántorgó mûvészember, Komárom hõs védõjének állítólagos leszármazottjának sikeres üzleti pályafutása irigy sóhajokra késztet. Mikor a számítógépeket szomjúhozta kis hazánk, Klapka számítógépeket importált nagy mennyiségben. Mikor a nyugati autó képezte a vágy titokzatos tárgyát, Klapka máris képezte a maga kis extraprofitját. És a multinacionális mosóporgyártok elleni huszáros-szürreális pere kétségtelenül a rendszerváltás egyik legjobb poénja volt.

A magyar piacra betérõ cégek hatalmas reklámkampánya arra épült, hogy az általuk gyártott mosópormárka földbedöngöli a régi, "hagyományos mosópornak" nevezett tisztítószert. Klapka agyában a fogaskerekek azonnal extra sebességre kapcsoltak: piacra dobta saját mosópormárkáját, a Hagyományos Mosóport, hogy aztán beperelje a multikat hitelrontásért. További lelkes ollócsattogtatásra késztetet, mikor aranydíler minõségében elkövette a világ legbárgyúbb reklámfilmjét.

Most azonban összevonnánk a szemöldökünket, ha volna. Klapka betette a lábát (aranyüzletét) a világ egyik legdrágábbjának számító Váci utcába és magával hozta legendás vizuális nyomorát. Saját interpretációjában az eleganciát a Havanna-lakótelepi vegyeskereskedés és a kínai piac környékén árulják, figyelemfelkeltés költségkímélõen és slusszpász. Olcsóóóó cipõõõõõ, egy ezer, sok nyocszááááz. Jelen esetben: hé, mutter, ke' occsó arany? A ház falait belepõ reklámtáblák a városképért felelõs illetékes elvtársak/úrak szemét a jelek szerint nem bántják, welcome to Westbalkan, a vizuális környezetszennyezésbe még senki sem halt bele. És ha igen, akkor mi van?

(Update: informátoraink szerint esténként leszedik a táblákat az alkalmazottak – vélhetõleg a homályban végzik ellenõrzõkörútjukat városunk fura urai. Esetleg attól tartanak a boltosok, hogy valaki ellopja õket…).





2. frissítés: 300 millás csőd


Továbbolvasás + Read More......

2006. március 1., szerda

Ebéd ezer alatt - Szembe a madárinfluenzával

A Homár messzire elkerüli a Meki jellegû amerikai tömegetetõket, mert valaki egyszer azt mondta, hogy tök ciki ott mutatkozni. Valamint a közvélekedéstõl eltérõen van ízérzékelésünk. Lássuk hát az alternatívákat, a madárinfluenza-pánik kellõs közepén jól megreklámozzuk a Deák téri baromfihús-ellátónkat, a Csirke-fogó nevû büfét. Már a neve is somolygásra készteti az amerikanizált vendéglátós elnevezésekhez szokott egyszerû fogyasztót, ráadásképpen a hely ízletes és kiadós szendvicsei a maximális pontszámot érdemlik.

400 forintos körüli ízbomba, melybõl a zöldség sem hiányzik, valamint a kiszolgáló személyzet udvarias stílusa nem csap át meki-féle letegezõsdibe. (Tegezõdjenek az amerikaiak az irakiakkal, de mi ká-európában megmaradunk az egyes szám harmadik személynél, mint udvarias társalgási formánál).

Aki helyben kívánja feldolgozni a jobblétre szenderített baromfit, az köretet és üdítõt is rendelhet visszafogott áron. Kicsit kopottas a büfé, kicsit zsúfolt, de a miénk és mindenkinek jó szívvel ajánljuk.

Végezetül az értetek beszélek, nem ellenetek jegyében: a magyarosch vendéglátás nem feltétlenül jelenti azt, hogy magasról pottyantunk az elemi higiéniai elõirásokra. Jelesül ne ugyanaz az ember vegye át az ótvaros pénzünket, aki a szendvicsünket is összerakja, teringettét!

Továbbolvasás + Read More......