Torkos Csütörtök az El Grecoban (1065 Nagymező utca 34)
Ötpontos kiszolgálás.
Mer igyekszünk vmi napsugaras mosollyal kezdeni.
Tehát: a személyzetet nagyon szeretjük, egyik-másik tagját akár vendégül látjuk alkalomadtán tágas fekhelyünkön, jóakaratunkat bizonyítandó.
De szemünkben könnyekkel tudatjuk, hogy a budapesti El Greco étterem szakácsa egy mondjonle. Menjen politikusnak, azoktól már amúgy sem várunk semmit.
Kaja:
Az Olymposzi sertéskaraj ("óriás rántott szezámmegos sertéskaraj vegyes körettel, 1990 ft") néven futó ételkombináció valójában egy kétdimenziós bécsiszelet vastag prézliben eltemetve. A borítékban lapuló húsnak gyakorlatilag csak szélessége és hosszúsága van, amolyan ételízesítő funkcióval a prézlihegyben. Magassága nanométerben adható meg, ebből a szempontból a szakács egy precíziós műszer.
A sült krumpli meg szimplán fekete volt, mintha fáradtolajban készült volna. Saját konyhai tapasztalataink birtokában javasoljuk, hogy az fritőzben az étolajat ne csak hetente cseréljék le. Mi szóltunk.
Bejátszott valami fagyikehely is, amolyan Best of CBA, de tényleg kedves és igyekvő a személyzet.
Hofi Géza kedvenc mellecskéje-rántott pulykamell sonkával,szalonnával, hagymával, erős pistával töltve, hasábburgonyával, 1 690 Forint
Mi a Mester emlékére való tekintettel inkább nem kóstoltuk meg az ételkreációt, de ezek szerint errefelé is étkezett Hofi Géza. Aztán elvitte a bánat, gondoljuk mi.
Belső kecs
A szokásos import giccs: ahogyan a Nagymező utcában elképzelik a Görög Éttermet, ahol a buzuki hangja szól a Povasonicból. Hiteles, mint a Miniszterelnökötök, hagyjuk, Pulitzer-emlékdíjasok, Para-Kovács Imre, geszti péter, bakáts tibor. Mindenesetre tiszteletreméltó az erőlködés, ahogyan a nyolcvanas évek vendéglátósi mentalitása a 21. században bátran küzd a túlélésért.
Kló:
Tiszta
Konkluzió:
Valahol a menza és a korházkoszt között. Ha egész évben a Torkos Csütörtök árain etetnének, talán egyszer visszatérnénk bedobni valamit.
2008. február 7., csütörtök
Torkos Csütörtök 2008: El Greco görög-magyar étterem
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
20:49
4
megjegyzés
Címkék: 2008, Budapest, el greco, étterem, február 7, homar, Nagymező utca 34, Nikolai Sergeyevich Valuev, restaurant, torkos csütörtök, Николай Валуев
2008. február 1., péntek
Szobor (?) a Heathrow repülőtéren
Digital Sculpture for British Airways,
T5, Heathrow, London
Curated by Artwise Curators
Manufactured by Mike Smith Studio
A Heathrow repülőtér "Felhő" nevű szobra (Troika művészeti csoport)
Már fél lábbal és fél börönddel elutazóban vagyunk, édes hazáááám, bár persze még arcon kellene azta gyáva és puhány Jét, namindegy, legfeljebb megkérek valakit.
Kihagyjuk a következő köröket:
1. Magyarországon a közízlés, pannon ugar, seggszag etc.
2. Ameddig a kurátorok egymásnak és a haveroknak osztják a pénzt...
3. Gyurcsány és bandája
4. Orbán és bandája
5. Az MDF-jelenség és a politikai prostitució
6. Néhány ok, amiért le kell lépni haladéktalanul a süllyedő hajóról
7. Ki is az a J. és miért fog az arca, ésatöbbi
Tessék megnézni a videót, oszt bepakolni a böröndöt.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
9:25
2
megjegyzés
Címkék: British Airways, Digital scuplture, Heathrow, homar, közízlés, London, repülőtér, szobor, Troika
2008. január 30., szerda
Tim Webb és Sarah Brewe: Blöffölni tudni kell
Kiadó kerestetik
Reklám következik, mi is szeretnénk meggazdagodni. Ideje, hogy a sok használt szerető után szert tegyünk egy színpompás (értsd: ejrópától afrikáig), nagy műgonddal összeválogatott szüzek csapatára, akik éjt nappallá téve azon agyalnának, hogyan szerezhetnének még több örömöt uruknak és parancsolójuknak. Akik mink lennénk, ugye. Szóval kiadót keres ezen könyv szerzője és mi a magunk szerény módján igyekszünk segíteni (maj’ 10 százalék a bevételből, remélhetőleg).
Tim Webb és Sarah Brewer:
Blöffölni tudni kell – Szex
Fordította: Nagy Sándor
Eredeti megbízó: Móra Kiadó
Megjelent: nem
Néhány idézet a F E R G E T E G E S műből (így, nagybetűkkel, a blog történetében először), kedvcsinálónak:
A szex számos előnnyel rendelkezik más passziókhoz képest. Például olcsóbb, mint a golf vagy a tenisz, hiszen az alapeszközök ingyen vannak. Nem kell akkora ügyesség se hozzá, mint a biliárddákó kezeléséhez, ami nem jelenti azt, hogy ne tenne jót a gyakorlás vagy a puszta igyekezet.
Kétségtelen, hogy a kebel méret és alak szerinti megítélése a divat függvénye. A legrosszabb helyzetben azok a szegény európai nők voltak, akik a Második Világháború alatt születtek. 1963-ban kötelező volt a nagy mell, 1967-re ugyanezt melltartó nélkül kellett viselniük, 1969-re pedig teljesen vissza kellett fejleszteniük emlőiket.
A vagina: Ez az a része a nõi anatómiának, amelyik leginkább a szakállas Che Guevarára emlékeztet, arcán függőleges mosollyal.
Magyarország nemzeti összterméke 111.579.000.000.000.000 spermium évente. A spermiumok 18 cm per órás sebességgel úsznak. Ezzel a tempóval 44 év alatt jutnának el Keszthelytõl Siófokig. Na persze csak akkor, ha a várható élettartamuk nem korlátozódna egy hosszú víkendre.
A maszturbálás mindenfelé elterjedt időtöltés, de a kelet-afrikai moszlim közösség az egyetlen olyan csoport, amelyik kifejezetten üdvözli ezt a gyakorlatot a házas nők körében. Elgondolásuk szerint csak egy szuperférfi képes kielégíteni egy átlagos nõ szexuális és érzelmi igényeit, így aztán inkább szabad kezet adnak nekik (hogy úgy mondjam). Az egyetlen feljegyzés hasonló nyugati hozzáállásról a napóleoni háborúkra datálódik, amikor is a hadba vonuló francia katonák dildóval ajándékozták meg szerelmüket, hogy azzal kösse le magát a boldog viszontlátásig.
A kínaiak mindig is találékony elmék voltak. Õk javasolták elõször a sperma és a menstruációs vér erősítőként való fogyasztását. Mindkettõt hatásosabbnak vélték, ha szárított saspotyadékkal itatták fel használat előtt.
A nemi betegségek legyőzésére szánt első kísérlet i.e. 3000-re tehető. Izrael fiai a midániták leverése után a szó szoros értelmében élvezték a diadal formás gyümölcseit. Mózes szerint napokon belül “lőn csapás az Úr gyülekezetén”. Ezért aztán a szent próféta elrendelte népének, hogy öljenek meg “minden asszonyt is, a ki férfit ismert azzal való hálás végett”. Így aztán, 24.000 hullával később a ragálynak vége szakadt.
Az egyiptomi Kleopátra nemcsak Caesar nevű ismerőseiről volt híres, továbbá arról, hogy szamártejben fürdött, hanem arról is, hogy õ volt az ókor legjobb pénisznyelőnője. Egyszer állítólag egyetlen éjszaka során 100 római katonán gyakorolta tehetségét. Harapott tehát mindenkire, akin egyentunika feszült. Görögül Merichanénak hívták, ami, ha jól tudom, “tízezerre tátogó”-t jelent.
Egyetértő felnőttek közösülését csak annak anális formájában tiltja az angol törvény. Egyetlen kivétel van, mégpedig az, amikor mindkét fél férfi (l. Homoszexualitás). Az a férfi, aki anális közösülés bűnében vétkesnek találtatik, akár életfogytiglani elzárással is sújtható, még akkor is, ha a másik fél a saját felesége volt, aki a saját jószántából ment bele a dologba.
Az európai királyi famíliákban az volt a szokás, hogy távoli unokatestvérekkel házasodtak. Az egyiptomiak még ennél is finnyásabbak voltak. Egy egyiptomi fáraófi számára az ideális arát (fontossági sorrendben) az alábbiak jelentették:
1. a saját anyja
2. a saját nõvére
3. a saját lánya.
Britanniában sem az ókori sem a keresztény római befolyás nem ismerhető fel egykönnyen. A szex iránti korábbi attitűdöt leginkább a vikingek és más csavargók formálták, minek folytán az a nõ maradt szűz, aki elég gyorsan futott.
folytatás, vihogva ugrás a teljes könyvre
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
13:39
0
megjegyzés
Címkék: bloffolni, homar, konyv, Sarah Brewe, sex, szex, Tim Webb
2008. január 15., kedd
Orange Ways: Olcsó és megbízhatatlan
Magyarország legolcsóbb nemzetközi buszjárata befuccsant?
A koncepció szerint a tavaly alapított Orange Ways magyar társaság 3700 forintos jegyárakkal (melyek a tervek szerint a későbbiekben a fapados légitársaságokhoz hasonlóan az előjegyzési idő arányában módosultak volna) naponta indít menetrendszerű járatokat Kolozsvár, Munkács, Bécs, Pozsony, Krakkó, Prága irányába, illetve visszafelé. Legalábbis honlapjuk infói szerint.
Kémeink azonban mást jelentettek. 2008. január 7 és 8.-a magasságában a társaság busza biztosan nem látogatott Kolozsvárra (gyengébbeknek: Cluj, Románia). Hőseink, bokáig süppedve a sáros román valóvilágba, kb. egy órán keresztül ácsorogtak a kerekdombi (Dimbu Rotund) buszállomásnál, amíg valaki meg nem szánta őket és közölte, hogy kár az elvesztegetett időért, mert előző nap sem érkezett meg a szóbanforgó busz. Információink szerint ekkor ún. „csúnya szavak” hangzottak el. Hőseink ezután egy drágább, de működő társaság kisbuszával (5500 forint vagy 70 lej) rendben befutottak egy éjszaka is nyitva tartó pesti kocsmába a Népliget környékén.
Pert fontolgatnak OW ellen, vér fog folyni, sok vér.
Néhány kép Kolozsvárról.
Dacia pride
Györgyfalvi (Gheorgheni) negyed
Non-Stop, Györgyfalvi
Az épülő CFR stadion, Gruja, Vár
A város tetején.
Szt. Mihály, magyar templom
Hősök emlékműve Funar ízlésével
Használt buszok, testvéri segély Franciaországból
Drótok, kapcsolatok
Az régebben zsinagóga volt, most diszkó.
Információs labirintus
tetőtér
tetőtér 2
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
10:31
16
megjegyzés
Címkék: Budapest, buszjárat, buszjáratok, Cluj, fapados, homar, Kerekdomb, Kolozsvár, olcsó, orange ways, orangeway, orangeways, Románia
2007. november 9., péntek
Romania: come to see an entire world
Országreklám
.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
0:00
1 megjegyzés
2007. október 31., szerda
Best of Rodney Carrington
Best of America.
Ezek képesek magukon röhögni, nincs veszve minden :DDD
lapozzon a szövegért, bitteszépen
Rodney Carrington: Show them to Me
Well it seems to me that this whole worlds gone crazy
theres to much hate and killin goin on
but when i see the bare chest of a woman
my worrys and my problems are all gone
no one thinks of fightin, when they see a topless girl
baby if you would show yours to, we could save the world
show them to me, show them to me
unclasp your bras and set those puppy free
they'd look a whole lot better without that sweater baby I'm sure you'll agree
if you got, two fun bags,
show them to me
I don't care if they don't match or if ones bigger then the other
you could show me one, and ill imagine the other
even if your really old, theres nothing wrong
don't be sad your boobs ain't bad, there just a little long
show them to me, show them to me
lift up your shirt and let the whole world see
just this row, show your globes and a happy man I'll be
if you got, those chi chi's,
show them to me
I've met a lot of them, but never one I hated
even if you had thirteen kids and you think they look deflated
theres no such thing as a bad breast, i belive this much is true
if your a big fat man im a titty fan and id love to see yours toooo
show them to me, show them to me
just like the girls gone wild on T.V.
just lean back and show your back and ill be in ecstasy
if you got two casabas
show them to me
all the world will live in harmony
it'al do yea good, it'al give me wood, we'll make history
if you love your country, I'm gonna say it one more time,
i said if you love your country yea
then stand up and show them big old boobies to me
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
21:14
1 megjegyzés
Címkék: dalszöveg, homar, lyrics, Rodney Carrington, show, show them to me
2007. október 19., péntek
Kiáltvány a diákokhoz (videó)
Felhívás az amerikai diáksághoz.
Tegyél valamit.
MOST
Légy homok a rendszer fogaskerekei között.
Valamint fuck Bush.
minek?
.......................................
Ez meg úgy hangzik, mint a független újságírók királyának, Andrassew Iván fiacskájának, Igornak egyik munkanapjának a leírása a miniszterelnöki hivatalban :DDD
"Ezekkel aztán jól elvolt. Egy-egy karaktert nem beszéltetett túl sokat, nem volt rá szükség, de nem is lett volna okos. Szerepeltetett persze netfüggő fiatal egyetemistákat is, az már jóval aktívabb fórumozó volt. Két nicket dolgozott ki közülük alaposabban, akiknél következetesen vitt semleges, úgynevezett ágyazó témákat: az egyik nagyon szerette a rockzenét, részt vett egy horgászfórumban, és kedvenc sorozatáról szóló diskurzusban is aktív volt. A másik egy szexuálisan túlfűtött figura volt, minden nőkről szóló topicba beleolvasott, társkereső oldalakon szerepelt, saját blogján aktképeket gyűjtött. De karaktereinek többsége nem volt ennyire kidolgozva, felépítve, hiszen a fórumozók nagy része is csak írogat ezt-azt, elfelejti jelszavát, lejár a regisztrációja, vagy egyszerűen beleun, és folytatja egy másik néven.
Most a fő témája a Paksi Atomerőmű volt. A Siemens jelentkezésével lehetőség nyílt arra, hogy egy új technikával a régi blokkokat kicseréljék, vagyis hogy a meghosszabbított élettartam lejártával ne szoruljunk a keleti, főleg ukrán és orosz atomerőművek importjára. A kérdés stratégiai jelentőségét nem kellett magyarázni, különösen hogy az új, még ki nem próbált technikát népszerűsítendő a felajánlkozott cég páratlanul jutányos áron végezte volna el a munkát. Kevés ügyben volt ennyire egyértelmű és határozott a kommunikációs cél. M. Zs. most elemében érezte magát, végre valami tétre ment a játék, végre volt egy konkrét célja, amiért
egy hatalmas, láthatatlan és legyőzhetetlen hadsereg tagjaként harcolhatott. Úgy érezte, hogy kart karba öltve lépked, és ez még akkor is biztonságérzetet adott, ha gyakran akibe belekarolt, az is ő maga volt, csak más néven. "
továbbkattintás az Indymédiára
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
17:57
4
megjegyzés
Címkék: davis fleetwood andrassew Iván Igor, homar
2007. október 14., vasárnap
Spangli Nepálban
Tibet Himalayan Guest House
Helyzetjelentés Nepálból. Sajátos tömködési technika, magyari jóarcok majd küldenek neki cigisodrót, nehogy behorpadjon szegénynek a feje.
Köszönet a fotóért Ö. Cillinek.
.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
15:44
0
megjegyzés
Címkék: drog, fű, grass, homar, marihuana, marihuána, Nepál, Tibet Himalayan Guest House
2007. szeptember 9., vasárnap
Férfiszolidaritás, dohányzás, kocsma, wc
Hálás bociszemekkel köszönjük Leventének a küldeményt.
Valamint valszeg a rankinggel kapcsolatos a külön videófeltöltés: nem lehet a videót beilleszteni más blogba, viszont a linkek emelik a blog rankingjét (hm, rangját) Továbbolvasás + Read More......
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
16:38
0
megjegyzés
Címkék: alkoholizmus, dohányzás, funny, homar, toillet, vicces, video, wc
2007. szeptember 8., szombat
Blinkenlight performance from 2005
Back to past, fuk newest news:
As a part of the famous Schönherz Challenge (Kupa, QPA) of the University of Technology and Economics in Budapest, students turned the dormitory building into a huge dot matrix display for the third time in 2005 (apparently this was the last occasion for performance). They covered the windows with thin paper for a better pixel-like matrix-looks. Then placed a light behind each window and built up a radio-controlled system which controlled the lights to turn up and down, playing the animations of the competitive teams.
This is one of the best animations. The music is an adaptation of Tankcsapda (Tank-trap), a popular rock band from Debrecen. Famous for 15 minutes, this animation got into an american tv network, ABC News.
for more information: oriaskijelzo.hu (hungarian)
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
14:54
0
megjegyzés
Címkék: Budapest, homar, matrix, Schönherz, University of Technology and Economics
Vegyen egy Stadler Józsefet
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
0:02
0
megjegyzés
Címkék: aukció, gagyi, homar, képregény, művészet, Stadler József, vicces
2007. szeptember 5., szerda
Where is George? (kövesse a dollár útját)
United States currency trackig project
Az alábbi, pecséttel megjelölt pénz sorozatszámát és nyomtatásának évét a feltüntetett honlapon megadva megtudtuk, hogy 4845 mérföldet (7797.27) tett meg Budapestig a George Washington nevű (foglalkozásait tekintve: elnök, kendertermelő, rabszolgatartó és szabadkőműves) arcképével díszített egydollárosunk. Mindezt 8,5 mérföldes átlagsebességgel, 1 év, 208 nap, 5 óra, 38 perc alatt, ha a regisztrálás időpontját vesszük megérkezési időnek (nem kell!).
Az érdekes adatbányaként működő amerikás honlap magyar klónjának a megjelenése még várat magára, neves ötletimportőreink, Fabriciusz és Geszti Péter egyelőre még a tökét vakarja, talán egymásét. Visszatartó erő lehet az ügyben, hogy a pénz rongálását a törvény bünteti, ráadásul könnyen visszakereshető a gerillareklámos tettes.


Florence, KY (Feb-08-06 11:29 PM): I received in change at the Minit Mart, Bowling Green, KY at Natcher Pky on my way back from TN. Gas was $2.17/gal on this day.
* Distance between locations is calculated as the 'Great Circle' distance based on Latitude/Longitude.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
11:53
1 megjegyzés
Címkék: dollar, gagyi, homar, one dollar, Washington, where is George, whereisgeorge.com
2007. augusztus 29., szerda
Blog traffic
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
19:53
0
megjegyzés
Címkék: blog traffic, gagyi, homar, statistic, statistics
2007. augusztus 15., szerda
Sziget versus Pannon (kémeink fotói)
Kémeink jelentik:
Vikike says: de csak ez az egy molinot talaltam..

Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
18:07
2
megjegyzés
Címkék: 2007, akkutöltés, gagyi, genyóság, homar, Pannon, szélhámosság, Sziget Fesztivál
Olaszországi házikedvencek
Olaszországban évente 150000 macskát hagynak sorsukra a gazdáik.
1400000 kóbor macsek él gazdátlanul.
Évente 150000 kutyát tesznek az utcára gazdáik.
650000 kóbor eb él jelenleg gazdátlanul.
A kutyák 85%-a az elhagyást követő20 napon belül meghal az éhség, a szomjúság vagy utcai balesetek következtében.
forrás: guerrillaradio.iobloggo.com
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
0:04
0
megjegyzés
Címkék: állatkínzás, állatvédelem, eb, gagyi, homar, horror, kóbor, macska, Olaszország, tortúra
2007. augusztus 13., hétfő
Venne Ön használt autót ettől az embertől?
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
22:45
6
megjegyzés
Címkék: dealer, díler, Eörsi Mátyás, gagyi, használt autó, homar, parlamenti képviselő, ratass, SZDSZ
2007. augusztus 12., vasárnap
Titokzatos lyukak a Marson
Focipálya nagyságú fekete likak tartják izgalomban az amatőr marskukkolókat.(frissítve 2006.09.05)

IMAGE PRODUCTS
Browse version
2048 x 2798 (1.3 MB)
Browse with scalebar
2048 x 2994 (1.3 MB)
JPEG2000 FOR IAS VIEWER*
Full image
QuickLook (lossy compressed)
*IAS Viewer required. Click here.
JPEG2000 DOWNLOAD
Full image
23738 x 32434 (441.2 MB)
QuickLook (lossy compressed)
23738 x 32434 (77.4 MB)
bónusztrek: Tudásteszt a Marsról
MEGFEJTETTE EGY MŰHOLD A TITOKZATOS LYUKAK TITKÁT
(vagyis tudjuk, ami valószínű volt, de vulkanikus tevékenységre utaló kráterperemet még mindig nem talált senki a marsi likak magyarázatára)
Index - ugyelet@mail.index..hu
| 2007. 09. 05., 10:07 |
Először sikerült nagyfelbontású képeket készítenie az MRO szondának a Mars felszínén nemrég felfedezett rejtélyes fekete lyukakról - jelentette a hirek.csillagaszat.hu portál.
A Mars Reconnaissance Orbiter marskutató szonda HiRISE műszere 2007. májusában fotózott le először titokzatos fekete lyukakat a vörös bolygó felszínén. Azóta összesen hét sötét gödröt találtak, amelyek fotóin semmilyen részlet nem volt azonosítható az alakzatok belsejében. A tudósok arra gondoltak, hogy függőleges falú barlangbejáratok lehetnek, melyek a felszín alá mélyen benyúlva árnyékba burkolóznak még egészen magas napállásnál is.
Az MRO most újra lefényképezte az Arsia Mons vulkán közelében levő, futballpálya méretű sötét foltot. A szonda nyugat felől készített felvételeket, marsi helyi idő szerint délután, amikor a Nap szintén nyugatról süt, így tűnt fel a fotókon a lyuk megvilágított keleti fala. A képek egyértelműen igazolják, hogy az üreg valóban egy függőleges akna, amely az Arsia Mons egyik lávafolyásában alakult ki.
A barlang a Mars-szonda felvételénA lyuk peremének falra vetett árnyékából ki lehet számolni, hogy az üreg legalább 78 méter mély és kb. 150 méter átmérőjű. Hasonló üreges krátereket figyelhetünk meg a Hawaii-szigetek vulkánjainál is, ahol a felszín alatt mélyen bekövetkező beomlások révén alakulnak ki a mélyedések. Ezek általában nem kapcsolódnak hosszú barlangrendszerekhez, ahogy valószínűleg a marsi üregek is elszigetelt omlások lehetnek.
A lyuk peremének falra vetett árnyékából ki lehet számolni, hogy az üreg legalább 78 méter mély és kb. 150 méter átmérőjű. Hasonló üreges krátereket figyelhetünk meg a Hawaii-szigetek vulkánjainál is, ahol a felszín alatt mélyen bekövetkező beomlások révén alakulnak ki a mélyedések. Ezek általában nem kapcsolódnak hosszú barlangrendszerekhez, ahogy valószínűleg a marsi üregek is elszigetelt omlások lehetnek.
A HiRISE publikus képarchívumát [1] hetente bővítik a legfrissebb fotókkal, így a Mars felszínének egyre finomabb részletei válnak tanulmányozhatóvá bárki számára.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
23:56
1 megjegyzés
Címkék: crater, enigma, fekete lyuk, fotók, homar, Mars, Nasa, titok, titokzatos, ufo
Obama girl (szex a politikában)
Bush után meg csak jobb gyühet :-D Obama for President!
videó a tévévitáról
"Nevetségesnek találom, hogy akik belevitték az országot generációnk legnagyobb külpolitikai katasztrófájába, azok most engem kritizilálnak, azt bizonygatva, hogy a megfelelő csatatéren harcolunk a terrorizmus ellen."
A fonnyadozó Hillary Clintonnak semmi esélye az izmos és jóképű Obamával szemben, ezt mi a kávézaccból megjósoljuk.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
12:34
3
megjegyzés
Címkék: Barack Obama, gagyi, homar, Obama girl, video
Besztof Cyril Raffaeli (33)
Rosszfiú a Die Hard 4-ből
Ilyen mozgáskultúrát látva roppant sajnáljuk, hogy testmozgás helyett füstős kocsmákban osztjuk az észt boldog-boldogtalannak. Free running a nyaktörés határán, a kocsiablakon keresztül való rendhagyó beszállást máris gyakoroljuk. Hősi zene, hősi teljesítmény, húsz ilyen krapekkal puszta kézzel megdönthetnénk a köztársaságot és kikiálthatnánk a monarchiát.
további videók a nevezetes cirkuszi tanítványtól, kaszkadőrtől, shotokan és wushu szakértőtől:
www.cyrilraffaelli.com
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
11:06
0
megjegyzés
Címkék: best of, Cyrill Raffaeli, Die Hard 4, free running, gagyi, homar, stuntman, video
45 éves az Omega

Nem utolsósorban köszönjüka rengeteg pornólapot, melynek kiadásával oly sok kellemes percet szereztek az ifjú rejszmestereknek, köztünk szerénységünknek is. Meg a Gellért Fürdőbe szervezett gruppenszex partiknak. És a Hungarotonos tevékenységről még nem is szóltunk, mikor az igazgatói székbe ejtőernyőző Benkő László a fiatal zenekarok támogatásának jegyében az LGT összes díszdobozos kiadásával kezdte a regnálását.
Tovább is van, de kitesszük a pontot, ennyit karaktert ért nekünk az Omega együttes.
(az illusztrációért köszönet Mr. Spocknak)
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
10:05
2
megjegyzés
Címkék: 45, Budapest, együttes, gagyi, homar, Hungaroring, koncert, Omega