Kibaktattunk Turult védeni esőben, hóban és csak Finkbräu-t sikerült vennünk a kordonon belüli zöldségesnél. Probably The Worst Bier In The World. A Világ Legocsmányabb Söre esővel kombinálva kardlapos rendőrattaknál hatékonyabban bekergetett bennünket a Clock nevű kocsmába, ahol aztán sikerült a demonstrációt békésen kibekkelni dicső cimboráinkkal, életünket és vérünket, noigen. Oszt lemaradtunk az egyetlen Érdekes Eseményről, melyet holmi hajléktalanok pofozkodása képezett vmilyen szerelmi háromszögből kifolyólag. Valamint megpillantottuk a Népszabadság egyik üdvöskéjét, aki erős libsi médiahátszéllel "nácivadász" blogot üzemeltet. Riadt arccal, biztonságos távolból, erőteljesen a házfalhoz lapulva fotózgatta az ellenséget, nekünk meg módfelett erős kedvünk támadt, hogy a neten anonim módon keménykedő nyomika arcképét közszemlére tegyük mai posztunkban.
De nem tesszük, mert Tomcat kiverné a szart is belőle, főként a tegnap éjjeli telefonos baszakodás után.
Ráadásul az elvek, úgye: a szólásszabadság híveként azt sem szeretjük, ha Tomcatet vagy a kurucinfót baszogatják, nehogymá. Virágozzék ezer virág, partizáninfostól kurucinfosig, le a cenzúrával, legálizé svasztika, hamán vöröscsillag kóser.
Izgalmas eseménynek talán a rendőrség akciója számított, mikor néhány tucat rendőrautó berontott a Nagyenyed utcai kordonon keresztül páncélos biorobotokkal megrakodva, hogy aztán villámsebesen csatárláncá fejlődjenek a meglepett ácsorgók előtt. Majd ugyanolyan sebességgel visszapattanjanak autóikba és elhúzzanak a vérveresbe vagy ahol általában tartózkodni szoktak.
Végül egy kínzó kérdés: mi a büdös Gergényi faszáért kellett lezárni a gépkocsiforgalom elől az Alkotás utat, mikor már rég minden turulvédő hazament a búsba? Leszámítva néhány lelkes szkinhedet, akik a járdáról a rendőröket hergelték, mindenféle eredmény nélkül. Majd megunták a dolgot és ők is hazamentek.
Itt vagy a szokásos rendőri hülyeség esetével állunk szemben, vagy az autósokat akarták a tüntetők ellen hangolni ("ezek miatt a baszott nácik miatt lassan nem lehet autóval Budapesten közlekedni, jah").
lapozzanak, kérvekérjük, éheznek Szomáliában a gyerekeka híres turul (hááát, ritka ronda szobor, pusztán esztétikai megfontolás miatt le kéne bontani/átépíteni, az a talapzat siralmas),
eső, ázott rendőrök a megállóbanRendszerváltó Fórum, ez itt a reklám helye
ezek nem a Demokratikus Charta esernyői
Konrád György ma éppen másfelé járkált
árpádsáv
Turul JobbikkalKordon, rendőrök, zászlók
Fasztudja, miért védelmezték a Turul-fanoktól rendőreink a Turult
Novák Előd, a Turul-tér névadója, mely ezidáig a kevésbé hangzatos "Istenhegyi és a Böszörményi út sarka" néven futott
emmeg egy jó kis paródiablog, jobbos hülyeségekről: turul.blog.hu
végül jöjjön a Sztár: Tomcat a bizalomgerjesztő haverkáival
2008. július 24., csütörtök
Turul-szobor, tüntetés, eső, nyúlfasznyi videóval
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
23:38
3
megjegyzés
Címkék: 07 24, 2008, bontás, Budapest, csütörtök, demonstráció, fotó, fotók, Istenhegyi és a Böszörményi út sarka, Jobbik, július 24, Magyarország, photo, turul, tüntetés, video
2008. július 5., szombat
Gay parade, 2008 Budapest
Szájbarágás hülyéknek
2008.07.05
Kedves náci fasiszta / huligán / rasszista / homofób / látensbuzi / hazafi / utcaiharcos / nemzeti / radikális / ellenálló / szabadságharcos hülyék, más néven csőcselék!
1. Feltételezem, hogy erkölcsős, sőt bátor tettnek tartjátok kockázatmentesen megdobigálni ernyők és rendőrök kétes védelme alatt vonuló embereket. Bátrak vagytok, sőt hősök. Erről ennyit.
2. Szóval ne vonuljanak fel a buzik, mert bántja a szépérzéketeket. Meg erkölcstelenek, mitképzelnek, riszálják inkább a buzibárban, ne a város főutcáján, ahol kisgyerekek is láthatják. Meg a felnőttek, például ti. Ráadásul ezek a buzik rabolják a dolgos magyar hazafiak idejét, hátnemmennyi sokidőbe telt nektek, amíg a nyári kánikulában sikerült az esemény színhelyére eljutni, buzit bámulni, felháborodva hörögni, dobálozni. A rendőrség költségeiről nem is beszélve.
Mondta mán vki nektek, hogy alapvetően egy demokráciában élünk és itt olyanoknak is van gyülekezéshez való joga, akik nektek nem tetszenek. Ilyenek azok a gusztustalan mocskosbuzik, például. De hát ti sem tetszettek sok embernek és mégis zavartalanul gyülekezhettek, hogy aztán agyzsibbasztó hülyeségeket ordibálhassatok. Ilyen a demokrácia, én elviselem a hülyeséged, de te sem rúgsz a seggembe, ha bakancs helyett papucsot viselek. Vagy ippeg védelmezem a rezsók jogait, mert gusztustalan szexuális életük ellenére ők is emberek. Esetenként éppen jobberek.
Persze, tudom, utáljátok a demokráciát. Mi is.
Sőt, tőlünk eltérően bizonyára ismertek valamilyen jobb rendszert.
Ott bizonyára Gyurcsány végre sittre kerül, az országrontó komcsik illegalitásba, a buzizsidó szadeszosok meg Izraelbe.
Meglehet, hogy sikerrel jártok és eléritek a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozását, bár nem teljesen olyan módon, ahogyan szeretnétek. Talán nem veszítek észre, h rajtatok kívül még sokaknak nem tetszik ez a fene nagy szabadságosdi. Máris folyik (médiából, csapból) a kampány ezeknek az alapvető szabadságjogoknak a megnyirbálására (új rendészeti-igazságügyi megoldás, jah). Weimart kiáltanak (tudjátok, a Hitler előtti liberális Németország, tele szabadsággal) és rátok mutogatnak. Sok magyarázatot nem kell mellékelni: íme, a veszélyes csürhe, miattuk kell a demokráciát korlátozni, éppen a demokrácia védelmében. A machinátorok máris sulykolják, hogy egy új fasizmus közeleg, addig kell odacsapni a fasiszta csürhének, amíg nem késő.
Kedves seggfejek! Eresszétek el a fantáziátokat, de nézzetek vissza a múltba. 1945-49, fasisztázás minden mennyiségben, majd egy hereleszaggató diktatúra.
Első lépésként a Gárdát feloszlatják, a kurucinfó-t és Tomcatet elszállásolják a sitten. Betiltják a nagymagyarországos pólót is, mert sérti szomszédaink érzékenységét, irredenta, fasiszta, etc., cserében ingyen lesz Che Guevara és Szent Kádár elvtárs, a nép atyjának arcképével dekorált kitüző. Szabad kezet adnak a rendőrségnek, h egy hangulatos, hosszútávú október 23-ai hejehuja legyen az dicsőtoleránsország. Rendőrállam, ahol a nagymagyarországos pólóért nemcsak megvernek, de bónuszként a gumibotjukat is feldugják nektek. HaEsetleg nem jártatok még Baloldaliországban, a néhai baloldaliak megvalósult csodájában: ha magyobb darab kenyérért pofázol, azonnal a fogaid helyén terem a gumibot. Ha nem dicséred elég hangosan a szeretett Gyurcsány elvtársat, megint a gumibotot harapdálhatod. Voltéslesz, látom a zaccban. Sőt gond nélkül megverik a mamádat is, ha éppen rossz időben rossz helyen sétálgat. ÉS VÉGRE VALAHÁRA AZ A KEDVES BÁCSI, "KÖRMÖS "BAUER REAKTIVÁLHATJA MAGÁT. Lelkesen előtotyog Eörsi Mátyás ügyvédi irodájából, hogy személyesen távolítsa el annak a csúnya antiszemitának, Tomcatnek a körmeit. Szomorú lesz őkelme, Tomcat cica, ha nem lesz mivel vakaróznia az ÁVH tetvektől hemzsegő szuterénjében.
Egy szó, mint száz: gondolkodjatok, földsötét barátaim, mielőtt kikaparjátok a gesztenyét az ótvar libsiknek. Éjjen, éjjen, éjjen a demokrácia, amíg valami jobbat nem találnak fel helyette, ami istenments. Itt a vége.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
22:51
6
megjegyzés
Címkék: 2008, Budaházy, Budapest, buzi, demokrácia, felvonulas, gay, gyűlöletbeszéd, meleg, meleg méltóság menete, melegfelvonulas, parade, parádé, Polgár Tamás, Tomcat, Toroczkai
2008. április 7., hétfő
Budapest leghíresebb jegyirodája (Hollán Ernő utca 10)
Kisétáltunk zsidókat meg antizsidókat nézegetni a Hollán Ernő utcai nemzeti szarkavarásra. Képriport vagy mi, a szokásos undorító gecizéssel (lásd. Mérő László idevágó írását)
Első menet, április 7.
aszongyahogy rovásírásos poló, dávid-csillag, feltűnően zsidó fizimiska hajhiányosan
a megfejtőknek magas jutalomSzabó György, fideszes és zsidó
(oh, pedig milyen rendes magyar feje van)
Hollán Ernő u.10. szám alatti ház
egy betépett rendőr Tomcatet bűvőli, háttérben a zseniális vírusreklámmal befuttatott jegyiroda: Budapest összes szkinhede és zsidaja kötelességének érzi, hogy itt vásároljon
Az első emeleten éppen Szálasi Ferenc lakott
emléktáblát neki, magyar véreim!rendőrnek rendőr, de zsidó vagy nem zsidó?
kínzó kérdéscsúnya zsidó bácsi gyanakodva nézi a homlokunkra tetovált horogkeresztet
a rendőrnek meg szimplán rendőrfeje van
ha már muszájj, akkor inkább őt és nem a háttérben ácsorgó melákot
piros hajú antifasiszta
bónusz: a háttérben levő bácsika erélyesen megrázott egy Wehrmacht pólóban masírozó kamaszt, oszt azonnal szétfotózták az arcátboldog zsidók, ezek szerint ilyen is van
a military fazonú sapka, Che Guevara, ilyenek
ismerős arcok
boldog zsidók 2.
bombagyár, Tomcat és Blogadmin akciózik
szerintünk Blogadmin is zsidó, görbe az orra és különben is: túl okos őkelme gojnak
megbízható forrásból tudjuk szebb jövőt
politikaolag inkorrekt kép
politikaolag inkorrekt kép 2.
lenyomjuk a kurucinfót, le bizonypalesztin kendő
akkor zsidó vagy nem zsidó
kínzó kérdés, etc.Tomcat lenéz a magasból
2008. február 10., vasárnap
Becsület nap és a "flashmob"
Hősök tere, demonstráció, flashmob
2008. február 9.
délután 2 órakor a Hősök terén
Hvg, Szegő:
A megmozduláson magánemberként résztvevő Léderer András, a Szabad Demokraták Szövetsége ifjúsági szervezete, az Új Generáció elnöke hangsúlyozta: „Az ember ilyenkor zsidó, cigány, meleg, értelmi fogyatékos, kommunista és liberális egyszerre”komment:
Valaki rúgja már valagon azt a picsafejű Léderer Andrást meg a főállásban toleráns és antirasszista szadeszos bagázst. Miattuk lett szitokszó a liberális Kismagyarországon. És ne sütögesse a pecsenyéjét "magánemberként" mások által szervezett megmozduláson. Mink biztosan elkerüljük a Hősök terét, ha előre értesülünk az ilyen Léderer-félék felbukkanásáról.
Köze nem volt semmihez, de persze ott vót, mert fülest kapott, oszt fényezhette magát.
Ez valóban egy pártfüggetlen megmozdulás volt, ún. flashmob (hehe), becsengetünk, oszt elszaladunk, egy éhenkórász értelmiségi (anarchista, zsidó, műzsidó, csegevarás, szimpla exhibicionista, kocsmatöltelék a Sirály, Ellátó, Szoda, Szimpla, Kuplung homályából, valamint ezek barátai) baráti társaság verődött össze, előttünk is kissé homályos céllal. Antifasizmus, náciveszély, mégnemkéső. A szkinekről többet tudni, ők szokás szerint a 1945. február 11.-i eseményre emlékeztek, amikor a Várba zárt német és magyar csapatok kitörtek az ostromgyűrűn keresztül. Német barátaink ki, szovjet barátaink be, nehéz az élet a tankok országútján. Bónusz: Szálasi testvérvezér jó fej volt, legalábbis szerintük.
" Igen, ez más, mint a Kristályéjszaka, nem egyértelműen arról szól, hogy a zsidókat ki kell írtani, hanem arról, hogy a különféle SS-hadosztályok katonái utolsó vérükig ellenállnak a Vörös Hadseregnek." alterglob
Helyszíni beszámoló:
Reggel még erősen gondolkodtunk, hogy a kopasz vagy a hajas brigádhoz csatlakozzunk-e, de tapasztalataink szerint a hajasoknak legalább a fele nőnemű és ez eldöntötte a kérdést. A legpuccosabb bakancs sem versenyképes egy női seggel mosollyal.
Egyesek sajtómunkások 600 szkinhedet láttak, mások háromezret. Erős késztetést éreztünk, hogy véget vessük a sajtos mateknak és a Szépművészeti lépcsőjén üldögélve pontosan megszámoljuk a pufidzsekis-bakancsos-fejbőrös társaságot, de figyelmünk aztán hirtelenében a libsi pinák antifasiszta fegyvertársak irányába fordult. A flasmob résztvevőinek a számát érintettségünk miatt inkább nem méricskéljük, a nol/index 50 arcot látott, hírszerző és gondola.hu meg 300-at, a thermopülei hősökre mindig emlékezni fogunk. A sokat emlegetett csendes többség (prokontra) persze éppen máshol tartózkodott, mint mindig. Az demó-ellendemó esemény megmaradt lófingnak és médiacirkusznak.
A sajtó tolakodó kíváncsisága mellett X. nemfőszervező és nemvezető szétosztotta egy decens szatyorból a dávidcsillagos-pinkháromszöges-etc jelvényeket, mindenki a neki tetszőt, szabad identitásválasztással, ilyenek a nemszadeszos liberálisok. Anarchisták. Autonómok. Arrajárók. Civilek.
A társaság némi vakaródzás után lesétált a kordonhoz, bent a szkinhed, kint az antiszkinhed, némi adrenalinszag a levegőben. Majd ernyő kibont a Szózat kezdetén, kezek tarkóra, ami valamit szimbolizált. Rendőrök néznek, szkinek dettó, fotósok meg az ejakulációs izgalom állapotában kattogtak. Szózat végén ernyő becsuk, flashmob gyorsan szétszéled. Ennyi vót.
Néhány szkin meg nagyon kedvesen megköszönte a részvételt, de szerintünk nem gondolták komolyan. Vagy igen. Ők is a sajtért rendezték a showt, kellenek nekik az ellentüntetők, mint a falat kenyér, vmint viceversa. Gyurcsány és bandája továbbra is hivatkozhat a fasiszta veszélyre, mindenki jól járt.
a részletekre visszatérünk, Gyurcsány mondjon le.
Dr. Flash videója
Domokos Endre János nyilatkozik, akinek ez a nagy napja, amikor nem biztonsági őrként keresi kenyerét.
flashmob 1.
flashmob 2.
linkek (őőő, ugrópontok):
http://www.youtube.com/watch?v=BK5jVm0SPnchttp://www.youtube.com/watch?v=PnXpsKNIwqI (sajtó:)http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=198121
http://gondola.hu/cikkek/57856
http://www.mno.hu/portal/541918#
http://www.nol.hu/cikk/480818/
http://index.hu/politika/belfold/bn080209/
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/5101/1/belfold/Katonai_alakzatban_alltak_fel_a_kopaszra_nyirt_fiatalok_a_Hosok_teren__kepek
http://www.hirszerzo.hu/cikk.megvolt_a_tuntetes_-_atrocitas_nelkul.56316.html
http://www.echotv.hu/?akt_menu=72&newsid=58515
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1010671
http://www.hirado.hu/cikk.php?id=259849
http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=28054&ajanlo=RSS
http://hvg.hu/itthon/20080209_skinhead_anarchista_hosok_tere.aspx
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=272616
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-179830
http://www.dunatv.hu/belfold/demonstraciohosoktere.html
http://www.hirkereso.hu/search?q=H%F5s%F6k&page=1&timelimit=168
http://kuruc.info/r/2/21013/
mazsihisz http://www.mazsihisz.com/hirek.phtml?id=2740
http://gondola.hu/cikkek/57856 a leírtak szerint összekeveri a két csapatot a tudosító, aki valszeg másodkézből értesült az esemnényekről
+tags: Vér és Becsület Kulturális Egyesület, szkinhed, náci, flashmob, Wehrmacht, Waffen-SS, Luftwaffe, Abwehr, Magyar Királyi Honvédség, Hősök tere, antifa, Budapest, becsületnap, becsület napi, budai vár, kitörés, 1945. február 11, Domokos Endre János, Szálasi, hungarista, hungarizmus, Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok, zsidó, zsidók, Gyurcsány, Vér és Becsület Kulturális Egyesület, Magyar Gárda, szovjet hadsereg, anarchista, anarchia, nyilasok, nyilas, bőrfejűek, bőrfej, Vörös Hadsereg, Tudós-Takács János
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
21:21
0
megjegyzés
Címkék: 2008, antifa, becsület napi, Becsületnap, demonstráció, Domokos Endre János, ellentüntetés, flashmob, Hősök tere, hungarista, hungarizmus, skinheads, Szálasi, szkinhed, tüntetés
2008. február 7., csütörtök
Torkos Csütörtök 2008: El Greco görög-magyar étterem
Torkos Csütörtök az El Grecoban (1065 Nagymező utca 34)
Ötpontos kiszolgálás.
Mer igyekszünk vmi napsugaras mosollyal kezdeni.
Tehát: a személyzetet nagyon szeretjük, egyik-másik tagját akár vendégül látjuk alkalomadtán tágas fekhelyünkön, jóakaratunkat bizonyítandó.
De szemünkben könnyekkel tudatjuk, hogy a budapesti El Greco étterem szakácsa egy mondjonle. Menjen politikusnak, azoktól már amúgy sem várunk semmit.
Kaja:
Az Olymposzi sertéskaraj ("óriás rántott szezámmegos sertéskaraj vegyes körettel, 1990 ft") néven futó ételkombináció valójában egy kétdimenziós bécsiszelet vastag prézliben eltemetve. A borítékban lapuló húsnak gyakorlatilag csak szélessége és hosszúsága van, amolyan ételízesítő funkcióval a prézlihegyben. Magassága nanométerben adható meg, ebből a szempontból a szakács egy precíziós műszer.
A sült krumpli meg szimplán fekete volt, mintha fáradtolajban készült volna. Saját konyhai tapasztalataink birtokában javasoljuk, hogy az fritőzben az étolajat ne csak hetente cseréljék le. Mi szóltunk.
Bejátszott valami fagyikehely is, amolyan Best of CBA, de tényleg kedves és igyekvő a személyzet.
Hofi Géza kedvenc mellecskéje-rántott pulykamell sonkával,szalonnával, hagymával, erős pistával töltve, hasábburgonyával, 1 690 Forint
Mi a Mester emlékére való tekintettel inkább nem kóstoltuk meg az ételkreációt, de ezek szerint errefelé is étkezett Hofi Géza. Aztán elvitte a bánat, gondoljuk mi.
Belső kecs
A szokásos import giccs: ahogyan a Nagymező utcában elképzelik a Görög Éttermet, ahol a buzuki hangja szól a Povasonicból. Hiteles, mint a Miniszterelnökötök, hagyjuk, Pulitzer-emlékdíjasok, Para-Kovács Imre, geszti péter, bakáts tibor. Mindenesetre tiszteletreméltó az erőlködés, ahogyan a nyolcvanas évek vendéglátósi mentalitása a 21. században bátran küzd a túlélésért.
Kló:
Tiszta
Konkluzió:
Valahol a menza és a korházkoszt között. Ha egész évben a Torkos Csütörtök árain etetnének, talán egyszer visszatérnénk bedobni valamit.
Bejegyezte:
Török Diszkó
dátum:
20:49
4
megjegyzés
Címkék: 2008, Budapest, el greco, étterem, február 7, homar, Nagymező utca 34, Nikolai Sergeyevich Valuev, restaurant, torkos csütörtök, Николай Валуев