2007. december 8., szombat

Prima Primissima, kampf a globalizációs uniformizmus ellen, kampf a nemzeti identitásért stb., muhaha

Erős János, Magyar Fejlesztési Bank, Prima Primissima
Koncz az értelmiségnek



A Magyarországot uraló gazdasági klikk vezetőinek rendes éves önfényező PR-rendezvénye, a Prima Primissima díjkiosztó szmokinggal és televíziós közvetítéssel súlyosbítva rendben lezajlott, a nép örvendezett a nagylelkű potentátoknak, mindenki díjazott barátságosan pucsított. A „nemzetegyesítő” tőkés-állambűnözés egymásraborulásos buliján az MSZP is képviseltette magát egyik legnevesebb haveri közpénzosztogatója, Erős János MFB-elnök személyében (az amőbás Bázis prolidiszkó-hálózat főszponzora,  etceterák mindenfelé). Ekkor nyúltunk a távirányítóhoz.

Az nyáladzóan kispályás rendezvény egyetlen érdekessége a Kanadáig kergetett Peter Munk beszéde volt, aki a történelmi előzmények dacára olyan hazafias-nemzeties beszéddel lepte meg a hallgatóságot, ami egy Fidesz-rendezvényen begerjesztette volna a sokat hallott nemzeti szavazóbrigádot is (a beillesztett videón megtekinthető a 40. perc magasságában PM)

Best of Pállfy István: Peter Munk már itt áll ezzel a csodálatos borítékkal…
Best of Peter Munk: Mint ahogyan a világon a magyarokat mindenhol elismerik a különböző szakmákban, akkor ez az ország jobban fog fejlődni (felkerülni), mint akármilyen más ország ilyen nagyságban.

Videó lapozás után.










ha nem indul a videó, kattincsá ide, oszt röhögj vagy sírj, ez egy szabad ország. Mindenki megvásárolható, csak az árak különböznek.

A PRIMA PRIMISSIMA DÍJ 2005. ÉVI NYERTESEI, KATEGÓRIÁNKÉNT, DÍJANKÉNT

I. Magyar irodalom
Prima Primissima Díj nyeretese: Tandori Dezső
Prima Díj nyertese: Mezey Katalin
Prima Díj nyertese: Parti Nagy Lajos


II. Magyar színház- és filmművészet
Prima Primissima Díj nyeretese: Lukács Sándor
Prima Díj nyertese: Gaál István
Prima Díj nyertese: Schubert Éva


III. Magyar képzőművészet
Prima Primissima Díj nyeretese: Schrammel Imre
Prima Díj nyertese: Féner Tamás
Prima Díj nyertese: Vígh Tamás


IV. Magyar tudomány
Prima Primissima Díj nyeretese: Glatz Ferenc
Prima Díj nyertese: Losonczi Ágnes
Prima Díj nyertese: Roska Tamás


V. Magyar oktatás és köznevelés
Prima Primissima Díj nyeretese: Hankiss Elemér
Prima Díj nyertese: Roóz József
Prima Díj nyertese: Várszegi Asztrik


Kempinski Budapest bunkobarokk
VI. Magyar építészet és építőművészet
Prima Primissima Díj nyeretese: Finta József (Westend és a Kempinski bunkóbarokkja)
Prima Díj nyertese: Cságoly Ferenc (Fény utcai piac, ohje)
Prima Díj nyertese: Kévés György

Fény utcai piac Cságoly Ferenc


VII. Magyar sajtó
Prima Primissima Díj nyeretese: Rangos Katalin (ohje, Pulitzer-emlékdíj kurátor)
Prima Díj nyertese: Juhász Judit (katkó réjdió)
Prima Díj nyertese: Sediánszky János


VIII. Magyar népművészet és közművelődés
Prima Primissima Díj nyeretese: Jankovics Marcell
Prima Díj nyertese: Andrásfalvy Bertalan
Prima Díj nyertese: Magyar Állami Népi Együttes

IX. Magyar zeneművészet
Prima Primissima Díj nyertese: Perényi Miklós
Prima Díj nyertese: Kelemen Barnabás
Prima Díj nyertese: Vásáry Tamás


X. Magyar sport
Prima Primissima Díj nyertese: Egerszegi Krisztina
Prima Díj nyertese: Mezei István
Prima Díj nyertese: Nagy Tímea

Közönség Díj:
Magyar Állami Népi Együttes

Jubileumi Primissima Díj nyertesei:



Bánki András, újságíró
Kocsis Zoltán, zongoraművész
Novák Ferenc, néptánc koreográfus
Szabó "Képesi" István, Oszkár-díjas filmrendező és besúgó
Törőcsik Mari, színművész

Szabó István és Gyurcsány Ferenc 3/3 hálózat

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vegyen magának értelmiségit, olcsó és jól szopik!

Névtelen írta...

Lendületben a karvaly töke

Névtelen írta...

Primkó Primissima

Névtelen írta...

http://epiteszforum.hu/node/7556


Kategória: közélet Steindl Imre díj Vargha Mihály
2007-ben az MTA keretében működő alapítványi kuratórium nem adhatta ki a Steindl Imre-díjat, amit Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított, mert "a felajánló nem fizeti tovább a díjat". Ezt a rövid választ kaptuk, amikor az MTA Műszaki Tudományok Osztályán érdeklődtünk afelől, hogy ki a 2007. évi díjazott.

A Steindl Imre-díjat, melyet legelőször, 1998-ban Finta József, majd a következő évben Makovecz Imre nyert el, "a Magyar Tudományos Akadémia alapította Peter Munk magyar származású kanadai üzletember közérdekű célra történő kötelezettségvállalása alapján. A díj olyan magyar vagy külföldi építészeknek ítélhető oda, akiknek tervei alapján Magyarországon építmény, épület, épületegyüttes felépítésére, műemléki rekonstrukciójára és üzembe helyezésére sor került (terv és félkész épület nem díjazható). A díj összege 10.000 USD, illetve annak megfelelő forintösszeg. A díjat nem lehet megosztani" (részlet a korábban megjelent jelölési felhívásból).

Az utolsó díjazott tavaly Marosi Miklós építész volt, aki a díj megszüntetésének hírére nem tudott reagálni, mert értesítést nem kapott róla. A díjat 2006. novemberében Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke adta át Marosi Miklósnak Szegeden, a Magyar Tudomány Ünnepének a Szegedi Tudományegyetemen tartott megnyitóján, ami a díjazott számára külön jelentőséggel bírt: egyik fontos műve, az egyetemi klinika éppen Szegeden épült meg. Ugyanakkor Marosi Miklós az epiteszforum-nak elmondta, hogy a díjjal járó pénzjutalmat csak több mint fél évvel később kapta meg az MTA-tól.

Nincs tudomásunk arról, hogy mi a sorsa a nyelvészeti tudományos munkáért korábban szintén többször átadott Munkácsi Bernát-díjnak, melyet ugyancsak "Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított" az MTA.

Korábban Steindl Imre-díjban részesült még az építészek közül Cságoly Ferenc (2000), Plesz Antal (2001), Vadász György (2002), Jurcsik Károly (2003), Ferencz István (2004) és Bachman Zoltán (2005).

S egy további díj-hír: a Prima Primissima díj 2007. évi jelöltjei "építészet és építőművészet" kategóriában Cságoly Ferenc, Finta József és Kévés György. A díjat december 7-én adják majd át.

Névtelen írta...

Szégyenteljes az egész, ahogyan nyal a magyar értelmiség a gengsztereknek.

Erős János, a Disznófejű Tolvaj egy sertéstelepen vagy a sitten lenne a megfelelő helyen.

BABEUF írta...

A plebejusok és patríciusok vagy a szegények és gazdagok közti háború nem vár hadüzenetre, hanem szünet nélkül folyik.