Karácsonyi vásár (Budapest, Bécs, München)

Kiskarácsony, nagykarácsony,
Oh, Tannenbaum, keszef, geld, Weihnachtsmarkt.

Lusták vagyunk írni a magyar népi költekezési futkározásról, karácsonyi vásárokról, etc, úgyhogy mindenki figyelmébe a Bűvös Szakács témába vágó bezzegező bejegyzése a Művelt Münchenből (Viktualienmarkt), valamint Új Péter obligát anyázása a Népszabóban a Vörösmarty téri népies vásár ürügyén.

A Vörösmarty térre a legrosszabb esetben, fölháborító minőségű forralt borok és lacikonyhák közé, bele az égettzsírszagú népművészetbe, abba. Még a szobrot is bebugyolálták, ne egyék meg a lipidek. Kíváncsi vagyok, mikorra nő ki ez a város a fabódés korszakból. Kinő-e egyáltalán? A nyolcvanas évek vége óta nyomjuk ezt a tempót, mintha valami alsó-ausztriai tanyaközpont lennénk, közben leégettünk egy egész jó kis sportcsarnokot is gagyivásárból kifolyólag, és ahogy most látom a meccset, a szlovákok előbb fogják visszavonni a Benes-dekrétumokat, mint mi az utolsó karácsonyi fabódét a Belvárosból.

A bor és a kolbász többnyire tényleg ipari hulladék, de UP valszeg nem járt még Bécsben, mert akkor kussba lenne. Következzék a Sógori Realitás a helyszínről, Bécsből, Debreziner Langos és más finomságok  (tavalyi bejegyzés, reload, lusták vagyunk, na).



Bécsi körkép
(írta: Lensen és bandája)

A bécsi adventi vásár igazából tökugyanolyan, mint a budapesti. Ott is több van belőle és ott is ugyanolyan mindegyik. Ami remek, tekintve, hogy az emberek ugyanazt a szeretetet, törődést és ajándéktípust várják évről-évre, illetve ugyanannyit kívánnak költeni. 6 éven aluliaknak és gyakorló vásárjáróknak nem meglepő (sőt, a szakirodalom szerint a gyermekek külön szeretik az ismétlést), hogy nagyjából minden második-harmadik standon ugyanazt árulják. És itt jön a bécsi dáncsel: az ismétlődő stand a glühwein-lerakat, amit megbolondít az almából készült forralmány (íze és hatása zseniális), valamint a puncskínálat (egy következő cikk témáját fogja majd képezni az osztrák puncskínálat feldolgozása, egyelőre még keressük a por forrását amiből készül, kiküldött ügynökeink pedig, akik tesztelték, még nem tértek vissza a retyezátról).
Ezenkívül üdítő volt a kolbász-nyershús áruda, amire nem is számítottunk a raccsolós sógoroktól. Volt szívalakú, feliratozott mézeskalács is, de azt a globalizációnak tudtuk be, szívünket nem melengette ugyanaz az otthon/balatoninyál/meghódítottuka-feeling, mint amikor elrágcsáltunk egy vértelen-száraz lángost, ami szintén volt odakünn. Ódákat zenghetnénk a fábólkészült-fadísz-, és fajáték-ajándék, egyedi plüssjáték, gyertya-, vagy szappan-árulós bódék pazar kínálatáról, de az nem volna korrekt. Ugyanannyiba kerül, szóval nézzétek meg magatoknak. Ja, magyaroknak fontos: kedves barátaim, szinte csak magyarok voltak a Rathaus Platzon. Ez nem lehet véletlen, tisztelt hölgyeim és uraim! Idézném egy polgártárs találó megjegyzését a waldbeeren punschról: „ez kompótlé, annyuk. Mi volt ebbe 3 euró?”

Szorgalmas olvasóknak, akik idáig jutottak a cikkben: képtelenek vagyunk feldolgozni és szavakba önteni a „klobasze”-t (sic!), a „langos”-t és a kukuruz”-t. De ezek a mijeink. Szóval már a spájzban vagyunk. Jól lerohantuk őket.

Amiben különbözik a bécsi adventi vásár a budapestitől, az az elrendezése: nálunk nem csillag alakban vannak felépítve a bódék. Mert az nálunk nem járja, hogy valamilyen színű, vagy a másik, vagy valahány ágú, vagy a másik, és azt a bódék kirajzolják. Bezzeg az osztrákok!

debreziner langos aus Wien, ungarische spezialitet



szeretik a magyart, mert tele van vitaminnal





óóóóó, tánnebáum

1. bónusz: ruházati tanácsadó farsangra

(öltözzön betonkeverőnek, Hortobágynak, aprószegnek, hordánynak, vakondturásnak eleven vakonddal, viharnak, esetleg egy jó pohár víznek)

itten kenderszívás forog fent, aszthisszük erősen

2. na, aki a saját képével idétlenséget akar karácsonyra elkövetni, az kattincson ide, röhögtesse magát, igen