Bizonyára Önök is ismerik ezt a fajta szuvenírt: ha megrázzuk a tartályt, a felkavarodó müanyagszemcsék hóesés illuzióját keltik a feltehetõleg betépett tulajdonosban. Mi a Vasedényben vásároltuk eme szadómazó installációt, az igen kedvezményes 200 forintos áron: Szûz Mária a meztelen kisjézussal a hóesésben ácsorog, meg kell a szívnek szakadni. Made in Italy, ha esetleg valaki a kínaiakat kezdené szidni. És mivel módfelett gyávák vagyunk, átadjuk a szót Philip Rothnak:
"Lesújtó a véleményem a zsidókról, mert korlátoltak, önelégültek, mert ezek az õsemberek - szüleim és rokonaim - abban a hihetetlenül abszurd meggyõzõdésben élnek, hogy felsõbbrendûek; ámde ha giccsrõl és bóvliról van szó, meg olyan hiedelmekrõl, melyek miatt még egy csimpánz is szégyellhetné magát, akkor a gojok egyszerûen verhetetlenek." (Philip Roth: A Portnoy-kór)
(homar.hu)
Bejegyzések
6 megjegyzés:
Amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem?! - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Éredekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe ...
világosság nevében és a fényt hírdetve jutnak el a sötétségbe azok, akik nem találják az igazi keskeny ösvényt...:) Legyen neked is a Te hited szerint!
Ha nem ismered az élményt, tudattágító és felszabadító hatását, ugyan hogyan ítélkezhetsz...:(
hirdetve rövid i, ésatöbbi, olvasd el a cikket mégegyszer, hátha kigyullad a fény. A giccsgyártókat fikáztam, akik a balfasz hívők zsírján gazdagodnak. Érteeeed?
Részlet Christopher Moore: Biff evangéliuma című könyvéből (Részlet)
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2006
Oldalszám: 340
Ára: 2480 Ft
Szerzői áldás
Ha nevetni szeretnél e lapokon,
fogjon el kacagás.
Ha megsértődni jöttél,
liluljon el az fejed és forrjon véred.
Ha kalandot keresnél,
sodorjon el e történet gyönyörteljes menekülésbe.
Ha hited igazolnád vagy tennéd próbára,
neked tetsző eredményre juss.
Minden könyv feltárja a tökéletességet,
azzal, amit elmond, vagy azzal, amit nem.
Találd meg, amit keresel,
e lapokon vagy kívülük.
Találd meg a tökélyt,
és nevezd nevén.
Prológus
Az angyal éppen a szekrényét pucolta ki, amikor a hívás befutott. A glóriákat és holdsugarakat fényesség szerint kupacokba rakta, haragszütyők és villámhüvelyek lógtak kampókon, porolásra várva. A sarokban egy tömlőből kifolyt a malaszt, s az angyal törlőruhával itatta fel. Ahányszor megfordította a ruhát, a szekrényből többszólamú ének zengett fel, tompán, mintha befőttesüvegből jönne, amibe egy egész Hallelúja-kórust zártak.
- Raziel, az ég szerelmére, mit művelsz?
Stephan arkangyal állt fölötte, egy tekerccsel a kezében, mintha egy összetekert újsággal készülne rendre utasítani a szőnyegre pisilő kiskutyát.
- Kiküldetés? - nézett fel rá Raziel.
- A koszfészekbe.
- Pont most jöttem vissza.
- Az kétezer éve volt.
- Tényleg? - Raziel az órájára pillantott, és megkopogtatta az üveget. - Biztos?
- Mit szólsz hozzá? - nyújtotta oda a tekercset Stephan, hogy Raziel jól lássa az Égő Csipkebokor-pecsétet.
- Mikor indulok? Mindjárt végzek a pakolással.
- Azonnal. Vidd magaddal a nyelveken beszélést és még egy-két kisebb csodát. Semmi fegyvert, ez nem büntetőmeló. Titkosangyalként vetünk be, álcázva leszel. Nem valami nagy küldetés, de fontos. Minden le van írva - adta át a tekercset Stephan.
- Miért én?
- Én is pont ezt kérdeztem.
- És?
- Emlékeztettek rá, hogy miért szokták száműzni az angyalokat.
- Hoppá! Ennyire komoly lenne a dolog?
Stephan köhintett egyet, ami csak affektálás volt, mert ugye köztudott, hogy az angyalok nem is lélegeznek.
- Elvileg nem szabadna tudnom róla, de azt pletykálják, hogy egy újabb könyv készül.
- Viccelsz? Ne már! Folytatás? Jelenések könyve 2. Amikor azt hitted, már büntetlenül vétkezhetsz. Hamarosan a könyvesboltokban.
- Egy evangéliumról van szó.
- Evangélium? Ennyi idő után? Kié?
- Lévi, akit Biffnek hívnak.
Raziel erre ledobta a ruhát, és felállt.
- Ez csak tévedés lehet.
- A parancs egyenesen a Fiútól érkezett.
- Te is tudod, hogy Biffet jó okkal mellőzték a többi könyvből. Az egy…
- Ki ne mondd!
- De hát egy seggfej, könyörgöm.
- Ha így beszélsz, ne csodáld, hogy mindig visszaküldenek abba a koszfészekbe.
- Miért pont most, amikor egész mostanáig megfelelt a négy evangélium? És miért éppen ő?
- Mert a koszlakók most ünneplik a Fiú születésének valahányadik évfordulóját, és ő úgy gondolja, ideje kikerekíteni a történetet.
Raziel lehorgasztotta a fejét.
- Akkor pakolok.
- A nyelveket ne feledd - emlékeztette Stephan.
- Na ja, hogy ezer nyelven nyeljem a szart.
- Menj és vidd az örömhírt, Raziel. És hozz nekem egy kis csokoládét.
- Csokoládét?
- A koszlakók ezt nassolják. Imádni fogod. A Sátán találta ki.
- Az ördög eledele?
- Az a helyzet, barátom, hogy nagyon unom már a piskótát.
Éjfél. Az angyal egy kopár dombon állt Jeruzsálem szent városának peremén. Magasba emelte karjait, a száraz szél pedig meglebbentette fehér köpenyét.
- Kelj fel Lévi, kit Biffnek hívnak.
Előtte forgószél kerekedett, mely felkapta a domboldalról a port, oszlopba sodorta, majd abból emberalakot formált.
- Kelj fel, Biff. Elérkezett a te időd!
A szél orkánná erősödött. Az angyal arca elé húzta köntösének ujját.
- Kelj fel, Biff, és járj újra az élők között!
A forgószél szelídülni kezdett, s egy ember alakú porbuckát hagyott hátra a domboldalon. A következő pillanatban a természet lenyugodott. Az angyal egy aranyedényt húzott elő a zsákjából, és tartalmát a poralakra öntötte. A folyadék lemosta a port, s egy sáros, meztelen férfi állt köpködve a holdfényben.
- Isten hozott az élők között - köszöntötte az angyal.
A férfi csak pislogott. Úgy nézegette saját kezét, mintha azt várná, hogy átlát rajta.
- Élek - szólalt meg egy olyan nyelven, melyet eddig sosem hallott.
- Élsz.
- Mik ezek a hangok, ezek a szavak?
- A nyelveken beszélés adományában részesültél.
- Az én nyelvem világéletemben adomány volt, kérdezd csak meg bármelyik lányt, akit ismertem. Mik ezek a szavak?
- Nyelv. Nyelveken beszélsz, mint az apostolok.
- Tehát elérkezett isten országa.
- El.
- Mikor?
- Kétezer éve.
- Te szerencsétlen hülye barom - mondta Lévi, akit Biffnek hívtak, és jól képen vágta az angyalt. - Elkéstél.
Az angyal talpra állt, és óvatosan megtapogatta a száját.
- Te aztán szépen beszélsz az Úr küldöttjével.
- Most mit csináljak? Adomány.
Első rész - A Fiú
Isten egy komédiás, aki olyan közönségnek játszik, amelyik fél nevetni. - Voltaire
1. fejezet
Azt hiszitek, ismeritek a történet végét, pedig egy fenét ismeritek. Higgyetek nekem, én ott voltam. Én már csak tudom.
Amikor először pillantottam meg őt, aki később megváltotta a világot, éppen Názáret főterén, a kút közelében üldögélt, és egy gyík lógott ki a szájából. Csak az állat farka és hátsó lába látszott ki, a másik fele benne volt a szájában. Ő is hatéves volt, akárcsak én, szakálla még közel sem serkent ki, úgyhogy nemigen hasonlított a képekre, amiket róla láttatok. Két szeme az arcát keretező kék-fekete hajtincsek közül mosolygott kifelé, akár két sötét mézcsepp. Azokból a szemekből olyan fény sugárzott, ami idősebb volt Mózesnél is.
- Tisztátalan! Tisztátalan! - kiabáltam a fiúra mutogatva, hogy anyám lássa, ismerem a Törvényt, de anyám rám se hederített, ahogy a többi anya se, akik a kútnál merték a vizet.
A fiú kivette a szájából a gyíkot, és odaadta az öccsének, aki mellette csücsült a porban. A pisis egy kicsit játszott a gyíkkal, addig-addig bizergálta, míg az állat felkapta pici fejét, mintha harapni akarna, akkor a pisis megfogott egy követ, és beverte a gyík fejét. Ezután megzavarodva lökdöste a döglött gyíkot a porban, és amikor felfogta, hogy az bizony már nem megy sehová, kezébe vette és visszaadta a bátyjának.
Gyík megint be a szájba, de mielőtt kiabálhattam volna, már jött is ki: elevenen, nyűgösen, harapásra készen. A fiú visszaadta az öccsének, aki szinte azon nyomban szétkente a kővel, és az egész kezdődött elölről.
Még háromszor néztem végig a gyík halálát, majd azt mondtam:
- Én is hadd csináljam!
A Megváltó kivette a gyíkot a szájából:
- Melyik részt?
Míg el nem felejtem: Józsua volt a neve. A „Jézus” a héber Jésua név görög fordítása, ami manapság Józsua. A Krisztus nem vezetéknév, csupán a görög változat a Messiásra, ami héber szó és „fölkent”-et jelent. De hogy az apját hogy hívják, azt soha nem sikerült kiderítenem. Ez egyike volt azon dolgoknak, amiket meg kellett volna kérdeznem tőle.
És én? Lévi vagyok, akit Biffnek hívnak. Csak így egyszerűen.
Józsua volt a legjobb barátom.
Az angyal azt mondja, csak üljek le, írjam meg a történetemet, és ne törődjek azzal, mit láttam ebből a világból. De hogyan tehetnék ilyet? Az elmúlt három napban több embert, több képet és több csodát láttam, mint életem harminchárom éve alatt, az angyal meg azt mondja, oda se bagózzak. Igen, tudok nyelveken beszélni, így mindennek, amit látok, tudom a nevét, de mi hasznom belőle? Segített rajtam Jeruzsálemben, hogy tudom, egy Mercedes volt, amitől úgy beszartam, hogy fejest ugrottam egy szemetes konténerbe? Vagy miután Raziel kihúzott (a körmeimet is letépve, mert annyira próbáltam elbújni), segített a tudat, hogy egy Boeing 747 elől igyekeztem labdává gömbölyödni, és könnyeimmel feledtetni a dübörgést és a lángokat? Kisgyerek vagyok, aki saját árnyékától is megijed? Hát nem töltöttem huszonhét évet Isten Fia mellett?
A dombon, amikor feltámasztott a porból, az angyal azt mondta:
- Sok különös dolgot fogsz látni. De ne félj. Szent küldetésed van, és én védelmezlek.
Önelégült disznó. Ha akkor tudtam volna, mit akar tenni velem, megint bemosok neki egyet. Most éppen az ágyon fekszik, és mozgó képeket néz egy képernyőn, valami Snickers nevű ragacsos édességet zabál, én meg kaparhatom le a történetemet erre a selyempuha papírra, aminek a tetején az áll: Hyatt Regency, St. Louis. Szavak, szavak, szavak, millió és millió szó köröz a fejemben, sólymokként várva, hogy lecsapjanak a lapra és arra a két szóra, amit igazából írni akarok:
Miért én?
Tizenöten voltunk - na jó, tizennégyen, miután Júdást felakasztottam -, akkor miért én? Józsua folyton azt mondogatta, ne féljek, mert mindig velem lesz. Hol vagy most, barátom? Miért hagytál magamra? Te biztos nem félnél itt. Nem rémülnél meg ennek a világnak tornyaitól, gépeitől, csillogásától és bűzétől. Gyere, rendelek neked egy pizzát. Imádnád a pizzát. A szolgát, aki kihozza, Jesusnak hívják. Pedig nem is zsidó, csak spanyol. Te mindig is bírtad az iróniát. Az angyal azt mondja, még velünk vagy, hát gyere, Józsua; te lefogod, én meggyomrozom, aztán pizzával adunk hálát.
Raziel megnézte, mit írok, és rám szólt, hogy hagyjam abba a nyivákolást, és álljak neki a történetnek. Könnyen beszél, nem ő töltötte az elmúlt kétezer évet a homokban. Na mindegy, mert addig nem hajlandó pizzát rendelni, amíg egy részt be nem fejezek, úgyhogy hajrá…
Galileában születtem, Názáret városában a Nagy Heródes idejében. Apám, Alfeus kőfaragó volt, anyámat, Naomit pedig démonok szállták meg, legalábbis én ezt mondtam mindenkinek. Józsua egyszerűen csak nehéz esetnek tartotta. Rendes nevemet, Lévit Mózes testvérétől kaptam, a papok törzsének ősétől; becenevem, Biff pedig a mi szavunk volt arra, amikor az embert jól kupán csapták, amit anyám szerint már zsenge koromtól naponta kiprovokáltam.
Habár római uralom alatt nőttem fel, tíz éves koromig nem sok rómait láttam. A rómaiak jobbára ki sem mozdultak Széforisz erődvárosból, ami Názárettől egy óra járásra északra állt. Józsuával ott voltunk szemtanúi annak, hogy egy római katonát megölnek… de előre szaladtam. Pillanatnyilag vegyük úgy, hogy a katona él és virul, és nagyon boldog, hogy tollsöprűt viselhet a fején sisak gyanánt.
Názáretben főleg földművesek éltek, akik szőlőt és olívabogyót termesztettek a város körüli sziklás dombokon, a völgyekben meg árpát és búzát. Voltak ott kecske- és birkapásztorok is, akiknek családjai a városban laktak, a férfiak és az idősebb fiúk pedig a felföldeken legeltették a nyájat. A házak kőből készültek, a miénkben kőpadló is volt, de sokban csak döngölt föld.
A három fiú közül én voltam a legidősebb, így aztán hatéves koromra készen álltam, hogy megtanuljam apám mesterségét. Anyám szóban tanított, héberül oktatott a Törvényre és történeteket mesélt a Tórából, apám pedig magával vitt a zsinagógába, ahol a vének a Bibliát olvasták. Arámi volt az anyanyelvem, de mire betöltöttem a tizet, már beszéltem és olvastam úgy héberül, mint a legtöbb meglett férfi.
A hébertanulásomat és a Tóra iránti érdeklődésemet tovább fokozta Józsuával való barátságom, mert míg a többi gyerek a szokásos játékokkal szórakozott („cukkold a birkát” vagy „rúgd seggbe a kánaánitát”), mi Józsuával rabbisat játszottunk, és ő ragaszkodott hozzá, hogy tartsuk magunkat az eredeti héber szertartáshoz. Viccesebb volt, mint amilyennek hangzik, legalábbis amíg anyám rajta nem kapott minket, amint éppen körül akartuk metélni Sém öcsémet egy éles kővel. Hogy ki volt akadva! És még azzal se győztem meg, hogy szerintem Sémnek ideje megújítani szerződését az Úrral. Jól megvert egy olajfapálcával, és egy hónapig nem játszhattam Józsuával. Említettem már, hogy anyámat démonok gyötörték?
Pedig összességében szerintem jót tett a kis Sémnek. Ő volt az egyetlen gyerek, aki minden irányba tudott pisálni. Ilyen képességgel az ember jól megélhet koldusként. És még csak meg se köszönte.
Na ilyenek a testvérek.
A gyerekek azért látják a varázslatot, mert keresik.
Amikor megismertem Józsuát, gőzöm se volt róla, hogy ő a Megváltó. Ami azt illeti, neki se. Annyit tudtam, hogy nem fél. A legyőzött harcosok nemzetségében, egy olyan nép fiaként, amelyik próbál büszkének látszani, miközben Isten és Róma előtt hajlong, ő úgy virított, akár a virág a sivatagban. De talán csak én láttam, mert én kerestem. Mindenki másnak csak egy volt a gyerekek közül: ugyanazokkal a szükségletekkel, és ugyannyi eséllyel, hogy meghal, még mielőtt elérné a felnőttkort.
Amikor elmeséltem anyámnak a gyíkos trükköt, megnézte, nem vagyok-e lázas, és egy tányér zöldséges húslevessel aludni küldött.
- Hallottam már annak a fiúnak az anyjáról - mondta apámnak. - Állítólag beszélt az Úr angyalával. Azt mesélte Eszternek, hogy Isten Fiát hozta a világra.
- És erre te mit mondtál Eszternek?
- Hogy vigyázzon, a farizeusok meg ne hallják, mert akkor meg kell köveznünk.
- Ne is beszélj róla többet. Ismerem a férjét, igaz ember.
- Csak egy bolond lányt kapott ki feleségnek.
- Szegény teremtés - csóválta fejét apám, s tört egy darabot a kenyérből. Keze kemény volt, akár a szaru, tömpe, akár a kalapács, és szürke, akár a leprásé, a sok mészkőtől, amivel dolgozott. Amikor megölelt, néha úgy megkarcolta a hátamat, hogy az vért könnyezett, testvéreimmel mégis verekedtünk azért, hogy melyikünk bújjon először a karjába, amikor esténként hazatért a munkából. Ha mérgében sebzett meg minket, akkor meg sírva szaladtunk anyánk szoknyája mögé. Minden éjjel úgy aludtam el, hogy apám keze nyugodott a hátamon, akár egy pajzs.
Na ilyenek az apák.
- Kínozzunk gyíkokat? - kérdeztem Józsuától, amikor legközelebb újra láttam. Egy bottal rajzolgatott a porba, rám se hederített. Ráléptem a rajzra. - Tudtad, hogy anyád eszement?
- Az apám miatt - felelte szomorúan, fel se nézve.
Leültem mellé. - Anyám néha vinnyog éjjel, akár a vadkutyák.
- Ő is eszement? - érdeklődött Józsua.
- Reggelre semmi baja. Sőt, énekelve rakja elénk a reggelit.
Józsua bólintott. Úgy gondoltam, örül a hírnek, hogy az őrültség elmúlik.
- Mi Egyiptomban laktunk - mondta.
- Nem is igaz. Az túl messze van. Még messzebb, mint a Templom.
A jeruzsálemi Templom volt a legtávolabbi hely, ahová gyerekként eljutottam. A családom minden tavasszal megtette az ötnapos gyalogutat Jeruzsálembe, hogy ott töltsük a húsvétot. Én úgy éreztem, egy örökkévalóság az út.
- Éltünk itt, aztán Egyiptomban, és most megint itt - bizonygatta Józsua. - Messze volt.
- Hazudol. Egyiptomba negyven évig tart az út.
- Már nem. Már közelebb van.
- Benne áll a Tórában. Az Abbám felolvasta nekem: „Az izraeliták negyven évig vándoroltak a sivatagban.”
- Az izraeliták eltévedtek.
- Negyven évig? - nevettem. - Akkor nagyon hülyék lehetnek.
- Mi vagyunk az izraeliták.
- Frankón?
- Ja.
- Meg kell keresnem anyámat.
- Ha visszajössz, játszunk Mózes és a fáraósat?
Az angyal elárulta, hogy meg fogja kérdezni az Urat, nem lehetne-e belőle Pókember. Egyfolytában a televíziót bámulja, akkor is, amikor én alszom, és teljesen rákattant erre a fazonra, aki háztetőkről harcol a rosszakkal. Azt mondja, a gonosz sokkal nagyobb most, mint az én időmben, és így nagyobb hősökre is van szükség. A gyerekeknek hősök kellenek, magyarázza. Szerintem csak szeretne magas épületekről ugrálni testhez tapadó gumiruhában.
Különben is, milyen hős nyűgözné le ezeket a gyerekeket, akiknek saját gépeik vannak, gyógyszereik, és láthatatlan távolságokra elérnek? (Raziel egy hete sincs itt, és már elcserélné Isten Kardját, hogy hálót szőhessen.) Az én időmben kevés hős akadt, de azok igaziak voltak, néhányunk még a családfáját is vissza tudta vezetni hozzájuk. Mindig Józsua játszotta a hősöket - Dávidot, Józsuét, Mózest -, én meg mindig a gonoszt: a Fáraót, Áhábot, Nabukodonozort. Ha annyi sékelem lett volna, ahányszor filiszteusként megöltek, hát annyit mondhatok, nem férnék át a tű fokán. Így visszagondolva már látom, hogy Józsua a jövőre készült.
- Bocsásd el a népemet - mondta Józsua Mózes szerepében.
- Oké.
- Nem mondhatod csak úgy, hogy „oké”.
- Mér nem?
- Mert az Úr megkeményítette a szívedet a kérésemmel szemben.
- Mér?
- Nem tudom, de így volt. Szóval. Bocsásd el a népemet.
- Még mit nem. - Karba tettem a kezem, és elfordultam, mint akinek kemény a szíve.
- Akkor lásd, a vesszőmet kígyóvá változtatom. Engedd el a népemet!
- Na jó.
- Nem mondhatod csak úgy, hogy „na jó”!
- Mér nem? Ez tök jó trükk volt a vesszővel.
- De nem így van a történet.
- Jól van, na. Szó se lehet róla, Mózes, a népednek maradnia kell.
- Lásd, az egész határodat békákkal verem meg! - rázta vesszőjét az arcomba Józsua. - Felmennek a házadba, a hálószobádba, rámásznak a cuccaidra!
- És?
- És az undorító. Bocsásd el a népemet, fáraó.
- Én bírom a békákat.
- Ezek döglött békák - fenyegetett. - Bűzlő, döglött békák nagy kupacokban.
- Ó, hát ebben az esetben elengedem a népedet. Amúgy is építenem kell egy-két szfinxet meg minden.
- A fenébe, Biff, nem így van! Még vannak átkaim!
- Én akarok Mózes lenni!
- Nem lehetsz.
- Mér nem?
- Nálam van a vessző.
- Aha.
Hát így ment. Azt hiszem, én nehezebben éreztem rá a gazfickókra, mint Józsua a hősökre. Néha kistesóinkat is bevettük az ocsmányabb szerepekre. Jézus két öccse, Júdás és Jakab egész népeket játszott, például a szodomitákat Lót ajtaja előtt.
- Küldd ki azt a két angyalt, hadd ismerjük meg őket!
- Azt nem tehetem - feleltem mint Lót (csak azért lettem én a jó, mert Józsua akart lenni a két angyal) -, de van két lányom, akik még nem ismernek senkit. Azokat kiküldöm.
- Oké - mondta Júdás.
Kinyitottam az ajtót, és kivezettem két képzeletbeli lányomat, hogy a szodomiták megismerhessék őket…
- Örülök, hogy megismerhetem.
- Részemről a szerencse.
- Nagyon örvendek.
- EZ NEM ÍGY VAN! - üvöltötte Józsua. - Be kell törnöd az ajtót, hogy megvakíthassalak a villámommal.
- Aztán meg elpusztítod a városunkat? - kérdezte Jakab.
- El én.
- Akkor inkább Lót lányai.
- Bocsásd el a népemet - mondta Júdás, aki négyéves volt, és gyakran összekeverte a történeteket. Leginkább az Exodust szerette, főleg azért, mert Jakabbal vizet locsoltak rám, ahogy katonáimat Mózes után próbáltam vezetni a Vörös-tengeren át.
- Elég - unta meg Józsua. - Júdás, te vagy Lót felesége. Állj oda.
Júdásnak néha Lót feleségét kellett alakítani, függetlenül attól, éppen milyen történetet játszottunk.
- Nem akarok Lót felesége lenni.
- Hallgass, a sóbálvány nem beszél.
- Nem akarok lány lenni.
Mindig az öccseink játszották a lányokat. Nekem nem volt kínozni való nővérem, Józsua akkor még egyetlen húga, Erzsébet pedig még csecsemő volt. Ez azelőtt volt, hogy Magdolnával találkoztunk. Magdolna mindent megváltoztatott.
Miután kihallgattam szüleimet, amint Józsua anyjának őrültségéről beszélnek, gyakran figyeltem őt, jeleket kerestem, de mindent úgy csinált, mint az összes többi anya: gondozta a kicsiket, dolgozott a kertben, eljárt vízért, főzött. Nem futkározott négykézláb, nem habzott a szája, hiába vártam. Sok anyánál fiatalabb volt, és sokkal fiatalabb, mint a férje, József, aki a mi mércénk szerint már öregembernek számított. Józsua azt mondta, József nem az igazi apja, de hogy akkor ki az, azt már nem árulta el. Ha a téma olyankor jött elő, amikor Mária hallótávolságban volt, ő magához hívta a fiát, s ujját az ajkára téve csendre intette.
- Még nincs itt az ideje, Józsua. Biff nem értené meg.
A szívem már attól megdobbant, hogy kimondta a nevemet. Egész hamar kisfiús szerelemre lobbantam Józsua anyja iránt, s házasságról, családról meg jövőről fantáziáltam.
- Az apád öreg, ugye, Jozsó?
- Nem annyira.
- Ha meghal, anyád hozzámegy az egyik bátyjához?
- Apámnak nincs bátyja. Miért?
- Csak úgy. Mit szólnál, ha apád alacsonyabb volna nálad?
- De nem az.
- De ha apád meghal, anyád hozzámehet valakihez, aki alacsonyabb nálad, és akkor az lesz az apád, és azt kell csinálnod, amit mond.
- Az apám sose hal meg. Örökéletű.
- Mondod te. Én meg azt, hogy ha férfi leszek, és apád meghal, feleségül veszem anyádat.
Józsua olyan pofát vágott, mintha éretlen fügébe harapott volna.
- Ne mondj ilyeneket, Biff.
- Nem baj, ha őrült. Tetszik a kék köntöse. És a mosolya. Jó apa leszek, kitanítalak a kőfaragásra, és csak akkor verlek, ha baromságot csinálsz.
- Inkább játszom leprásokkal, minthogy ezt hallgassam - indult el Józsua.
- Várj. Légy kedves apádhoz, Biff fia Józsua. - Apám is olyankor használta a teljes nevemet, amikor valamiről meg akart győzni. - Nem Mózes parancsa, hogy tisztelned kell engem?
A kis Józsua megpördült.
- Az én nevem nem Biff fia Józsua, még csak nem is József fia Józsua. Hanem Jehova fia Józsua!
Körülnéztem, hátha meghallotta valaki. Nem szerettem volna, hogy egyetlen fiamat (azt már eldöntöttem, hogy Júdást és Jakabot eladom rabszolgának) megkövezzék, amiért hiába vette szájára az Úr nevét.
- Még egyszer ki ne mondd, Jozsó. Inkább nem veszem el az anyádat.
- Nem is.
- Bocs.
- Megbocsátok.
- Ágyasnak is remek lesz.
El ne higgyétek, hogy a Béke Hercege soha senkit nem ütött meg. Azokban az időkben, még mielőtt az lett, aki, Józsua többször is jól orrba vágott. Ez volt az első ilyen alkalom.
Mária maradt az első igaz szerelmem, amíg meg nem láttam Magdolnát.
Ha a názáretiek őrültnek tartották is Józsua anyját, férje iránti tiszteletből nemigen emlegették. József jártas volt a Törvényekben, a Prófétákban és a Zsoltárokban, és kevés feleség akadt Názáretben, aki ne az ő sima, olajfából faragott táljában szolgálta volna fel a vacsorát. Jóképű volt, erős és bölcs. Mondták, hogy annak idején esszénus volt, a kemény, aszkéta zsidók közé tartozott, akik szigorú közösségi életet éltek, sosem házasodtak és sosem vágták le a hajukat, de nem maradt velük, és tőlük eltérően sikerült megőriznie a mosolyát is.
Az első években keveset láttam, mivel mindig Széforiszban dolgozott, a rómaiaknak, görögöknek és a földet kapott zsidóknak épített, de minden évben, ahogy közelgett pünkösd, József abbahagyta a munkát az erődvárosban, otthon maradt és tálakat meg kanalakat faragott, amit aztán a Templomnak ajándékozott. Pünkösdkor a hagyomány szerint a Templom papjainak kellett ajándékozni az első bárányt, az első gabonatermést és az első gyümölcsöket. Az abban az évben született első fiút is a Templomnak ajánlották: vagy odaígérték őket munkásnak, amikor felnőnek, vagy megfelelő pénzadománnyal. A kézművesek, mint apám vagy József adhattak saját készítésű holmit, így apám olykor mozsarat és mozsártörőt adott, máskor meg pénzben a tizedet. Voltak, akik az ünnepre elzarándokoltak Jeruzsálembe, de mivel az csak hét héttel követte húsvétot, sok család nem engedhette meg magának a zarándokutat, és az ajándékukat egyszerűen a falu zsinagógájába adták le.
Az ünnep előtti hetekben József a háza előtt üldögélt az általa készített ponyvatető árnyékában, bárddal és vésővel gyötörte a görcsös olajfát, miközben mi Józsuával mellette játszottunk. Ugyanolyan köntöst viselt, mint mi mindnyájan, egy darabból készült, négyzetes anyagot, rajta egy lyuk a nyaknak, középen széles övvel megkötve. Az ujja könyékig ért, az alja meg térdig.
- Idén talán az elsőszülöttemet kéne a Templomnak adom, mit szólsz, Józsua? Szeretnél oltárt tisztogatni az állatáldozások után? - vigyorgott magában, fel sem nézve a munkából. - Tudod, tartozom nekik az elsőszülöttel. Egyiptomban voltunk, amikor megszülettél.
Az, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljön a vérrel, láthatóan ugyanúgy megrémítette Józsuát, mint minden zsidó fiút.
- Add nekik Jakabot, Abba, ő az elsőszülötted.
József erre rám sandított, hogyan reagálok. Reagáltam, de csak a saját elsőszülöttségem jutott eszembe; nagyon reméltem, hogy apámnak eszébe nem jutott ez az ötlet.
- Jakab a második fiú. A papoknak nem kell másodszülött. Csak te lehetsz.
Józsua először rám nézett, csak aztán apjára. Elmosolyodott.
- De Abba, ha meghalnál, ki viselné anya gondját, ha én a Templomban lennék?
- Valaki biztos akadna - kotyogtam közbe.
- Én még sokáig nem halok meg - simogatta szürke szakállát József. - A szakállam ugyan őszül, de azért van még bennem erő.
- Én nem volnék ebben ennyire biztos, Abba - mondta neki Józsua.
József erre kiejtette kezéből a tálat, amin dolgozott, és a kezeire meredt.
- Menjetek játszani - mondta, de alig hallottuk a hangját.
Józsua felállt és otthagyta. Én a legszívesebben megöleltem volna az öreget, mert még sosem láttam félni felnőttet, és most megrémültem.
- Segíthetek? - mutattam a félig kész tálra, ami az ölében hevert.
- Menj Józsuával. Kell neki egy barát, aki megtanítja embernek lenni. Csak utána taníthatom meg, hogy kell férfinak lenni.
Részlet Christopher Moore: A leghülyébb angyal című regényéből (Részlet)
Christopher Moore: A leghülyébb angyal
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2006
Oldalszám: 200
Ára: 2280 Ft
Műfaj: Humor
A szerző figyelmeztetése
Ha ezt a könyvet ajándékba veszik a nagymamának vagy a gyereknek, jobb, ha tudják, hogy van benne káromkodás, valamint fincsi jelenetek kannibalizmussal és középkorú emberek szexelésével. Engem ne hibáztassanak. Én szóltam.
1. fejezet
Bekúszik a karácsony
A karácsony úgy kúszott be Pine Cove-ba, mint egy laposkúszó karácsonyi izé, magával cipelve virágfüzért, szalagot és száncsengőt, szotyakosan, mint a nyitva felejtett tojáslikőr, fenyőillattól bűzösen és ünnepi végzettel fenyegetve, akár a fagyöngy alatt a náthakiütés.
Ál-Tudor épületeinek teljes ünnepi csicsájában - a Cypress Street minden fáján lámpák hunyorogtak, minden üzlet kirakatának sarkába műhavat fújt a műszél, minden utcalámpa alatt mini Télapók és gigászi gyertyák világlottak - Pine Cove tárt karokkal várta azokat a turistákat Los Angelesből, San Franciscóból és a Central Valley-ből, akik a karácsonyi gagyi igazán mély értelmű eljövetelét áhították. Pine Cove, ez az álmos, kaliforniai tengerparti település - igazából egy játék kisváros, ahol több a művészeti galéria, mint a benzinkút, és több a borkóstoló, mint a vasbolt - oly hívogatón hevert ott, akár egy részeg pornósztár, miközben a karácsony már csak ötnapnyira járt. Jön a karácsony, és ez évben a karácsonnyal együtt eljön a Kisded. Mindkettő jelentőségteljes, ellenállhatatlan és csodálatos. Pine Cove azonban csak az egyiket várta.
Ami nem jelenti, hogy a helyieket nem ragadta magával a karácsonyi hangulat. A karácsony előtti és utáni két hét jóleső készpénznövekedést idézett elő a városka közkincstárában, ami a nyár óta szenvedett a turistaéhségtől. Minden pincérnő leporolta a piros sipkáját meg a jávorszarvas-agancs kitűzőt, és ellenőrizte, hogy legyen legalább négy jó toll a köténye zsebében. A szállodások felkészültek az utolsó pillanatban történő túlfoglalásra, míg a házvezetőnők a szokásos dögletes babahintőpor-szagú légfrissítőt lecserélték az ünnepiesen dögletes fenyő- és fahéjillatúra. A Pine Cove Butikban „Ünnepi akció” táblát raktak a szemtengelyferdítően ocsmány rénszarvasos kardigánra, amelynek fennállása óta a tizedik évben is felvitték az árát. A jótékonysági szervezet, a szabadkőműves páholy és a veteránklub tagjai, akik lényegében mind ugyanazok a piás vén trottyok voltak, dühödten tervezték az ez évi karácsonyi felvonulást a Cypress Streeten, melynek témája: „Hazafiság egy furgon platóján” (leginkább mert ez volt a július negyediki parádé témája is, és még mindenkinek megvolt a dekoráció). Sok helyi lakos még önkéntesnek is jelentkezett az Üdvhadsereg két pénzgyűjtő kisvödréhez a posta meg a filléres bolt előtt, két műszakban, napi tizenhat órában. Piros ruhában és műszakállal úgy rázták a csengőt, mintha a kutyanyál-csorgató aranyéremre hajtanának a Pavlov Olimpián.
- Ide a lét, te sóher faszkalap! - mondta Lena Marquez, aki azon a hétfőn, öt nappal karácsony előtt vigyázta a pénzesvödröt. Lena éppen Dale Pearsont, Pine Cove gonosz befektetőjét követte a parkolóban, a szentlelket is kicsengőzve belőle. A Thrifty-Mart felé menet a férfi biccentett neki, hogy „Majd visszafelé”, ám amikor nyolc perc múlva előbukkant egy szatyor cuccal meg egy zsák jéggel, úgy robogott el a vödör mellett, mintha Lena arra használná, hogy épület-felügyelők seggéből olvasszon szappant benne.
- Ja, mert nem dobhatnál pár dolcsit a kevésbé szerencséseknek!
Lena jó erősen megrázta a férfi füle mellett a csengőt, mire az megpördült, derékmagasságban meglódítva a zsák jeget.
Lena hátraugrott. Harmincnyolc éves volt, sötét bőrű, egy flamenco-táncos finom nyakával és állával; hosszú fekete haját két Leia hercegnős csigába fonta télapósipkája két oldalán.
- A Télapót nem ütheted meg! Az olyan rossz cselekedet, hogy nincsenek is rá szavak.
- Azt akarod mondani, hogy gonosz - okította ki Dale, s a puha téli napfény megcsillant új fogkoronáin. Ötvenkét éves volt, majdnem kopasz, erős ácsválla még mindig szélesen és szögletesen feszített, noha ott lejjebb, középen már kidudorodott a sörhasa.
- Úgy értem, rossz… erkölcsileg… sóher vagy, na! - azzal Lena megint a férfi füléhez tette a csengőt, és megrázta, lelkesen, akár egy vörös ruhás terrier, ami egy visító patkányból rázza ki az életet.
Dale összerezzent, majd az ötkilós zsákot használva egy klassz alsó ütéssel gyomron vágta Lenát, aki levegő után kapkodva zuhant hátra. Na és a hölgyemények a DudorTudorban ekkor hívták a zsarukat… vagyis, hm, a zsarut.
A DudorTudor női fitneszterem volt a Thrifty-Mart parkolója felett, ekképpen a DudorTudor-tagok a futópadokon és lépcsőző gépeken anélkül figyelhették a helyi piaci jövést-menést, hogy azt kellett volna érezniük, kémkednek. Így ami egy pillanatra vegytiszta ujjongást és enyhe adrenalinlöketet okozott a hat nőnek, akik figyelemmel kísérték, amint Lena üldözte Dale-t a parkolóban, az hirtelen döbbenetbe fordult, ahogy a gonosz vállalkozó egy zsák jégkockával pocakon trafálta a latin télanyut. A hatból öten csupán elvétették a lépést vagy a levegővételt, ám Georgia Bauman - aki abban a pillanatban nyolc mérföld per óra sebességgel gyalogolt, mert jó hat kilót akart leadni még karácsonyig, hogy beleférjen a vörös flitteres koktélruhába, amit a férje vett neki a szexuális idealizmus egy hirtelen rohamában - hátrafele lerepült a gépről, és ziháló tekegolyóként leterítette a színes tornaruhás jógázókat, akik mögötte gyakoroltak.
- Aú! A seggcsakrám!
- Az a gyökércsakra.
- Én a seggemnek érzem.
- Láttátok? Dale majdnem leütötte. Szegényke.
- Nézzük meg, hogy jól van-e!
- Valaki hívja Theót.
A testedzők egyszerre nyitották ki mobiljukat, ahogy a West Side Storyban a bandatagok játszanak a rugóskéssel, miközben vidáman beletáncolnak a halálos bandaháborúba.
- Egyáltalán miért ment hozzá annak idején?
- Ja, az egy seggfej.
- Lena akkoriban ivott.
- Georgia, jól vagy, szívem?
- A 911-en el lehet érni Theót?
- Az a disznó mindjárt elhajt és otthagyja.
- Segítsünk neki.
- Még maradt tizenkét percem a gépen.
- Ebben a városban rémes a térerő.
- A gyerekek miatt nekem gyorstárcsázón van Theo száma. Hívom.
- Nézzétek Georgiát meg a lányokat. Mintha Twistert játszottak volna.
- Halló, Theó? Itt Jane. A DudorTudorban vagyok. Igen. Szóval éppen kinéztem az ablakon, és úgy láttam, hogy gond van a Thrifty-Martnál. Hát én nem akarok belekeveredni, de mondjuk, hogy egy bizonyos vállalkozó megütötte az egyik üdvhadsereges télapót egy zsák jéggel. Jó, akkor várlak. - Becsukta a telefont. - Már jön is.
Theophilus Crowe mobilja nyolc ütemet játszott Bob Dylan „Tangled Up in Blue” című dalából irritáló elektronikus hangon, ami úgy hangzott, akár egy kórusnyi kínlódó légy, héliumot szívott Bart Simpson, vagy hát, mint Bob Dylan önmaga… na szóval, mire kinyitotta a készüléket, a Thrifty-Mart gyümölcsrészlegén öten is úgy meredtek rá, hogy a borsmustár megfonnyadt a kocsijában. Elmosolyodott, hogy Bocs, ki nem állhatom, de mit lehet tenni, majd beleszólt:
- Crowe közrendőr - hogy azért emlékeztessen mindenkit, ő nem csak pöcsöl itt, ő a TÖRVÉNY. - A Thrifty-Mart parkolójában? Megyek.
Ejha, ez aztán kényelmes. Az egyik előnye, ha az ember egy ötezres városka helyi törvényőre, hogy sosincs messze a bajtól. Theo leparkolta a kiskocsit a sor végén, elügetett a pénztár mellett, ki az automata ajtón. (Farmeros és flaneles imádkozósáska-szerű férfi volt, százkilencvennyolc centi, kilencven kiló, és csupán három sebességet ismert: poroszkál, üget és ül.) A parkolóban Lena Marquezt találta kétrét görnyedve, levegő után kapkodva. A nő volt férje, Dale Pearson éppen beszállt a négykerék-meghajtásos furgonjába.
- Állj csak meg, Dale - szólt oda neki Theo.
Először meggyőződött róla, hogy Lena jól van, majd felnézett a köpcös vállalkozóra, aki fél lábbal a kocsi padkáján állt, mint aki már megy is, ahogy a furgon kiszellőzik.
- Mi történt? - kérdezte Theo.
- Ez az elmebeteg ribanc megütött a csengővel - válaszolta a férfi.
- Nem igaz - lihegte Lena.
- Jelentették, hogy megütötted egy zsák jéggel, Dale. Ez testi sértés.
Dale Pearson körülnézett, és észrevette az edzőterem ablakánál tömörülő nőket. Azok egyből szétszéledtek és elindultak a maguk gépe felé, ahol éppen kínlódtak, amikor kitört a csetepaté.
- Kérdezd meg őket - vont vállat Dale. - Megmondják majd, hogy a fejem felett csengetett. Én csak önvédelemből cselekedtem.
- Azt mondta, majd ad pénzt, amikor jön vissza, de nem adott - mesélte a már normálisabban lélegző Lena. - Ez szóbeli megegyezés, amit megszegett. És nem ütöttem meg.
- Ennek elment az esze, baszd meg - szögezte le Dale, mintha azt állapítani meg, hogy a víz nedves.
Theo egyikről a másikra nézett. Akadt már dolga velük, de öt éve, amikor elváltak, azt hitte, az egésznek vége. (Tizennégy éve vigyázta a törvényt Pine Cove-ban, sok párnak látta a csúnyábbik oldalát.) A családi ügyekben az első a felek szétválasztása, de ez itt már megtörtént. Nem illett volna állást foglalnia, ám Theo vonzódott az eszementekhez - maga is feleségül vett egyet -, így arra jutott, inkább Dale-re koncentrál. A fickó amúgy is egy seggfej.
Theo megpaskolta Lena hátát, majd odaügetett Dale furgonjához.
- Csak az idődet pocsékolod, hippi. Én végeztem itt - mondta Dale, azzal beült a furgonba, és becsapta az ajtót.
Hippi? Hippi? Theo évekkel ezelőtt levágta az akkor lófarokba fogott haját. Már nem viselt szandált. Még a füvezést is abbahagyta. Hogy jön ez a tag ahhoz, hogy lehippizze?
Hippi?
- Hé!
Dale indított és sebességbe tette a furgont.
Theo ráállt a felhajtóra, a szélvédőhöz lépett, és a farmerjából kihalászott negyeddollárossal kopogott rajta.
- Nem mehetsz el, Dale. - Kopp, kopp, kopp. - Ha most elmész, letartóztatási parancsot adok ki ellened. - Kopp, kopp, kopp. Theo kiakadt. Igen, ez már harag, tutira az.
Dale üresbe kapcsolt, majd rátenyerelt az ablaknyitóra.
- Mi van? Mit akarsz?
- Lena feljelentést akar tenni testi sértésért. Talán halálos fegyverrel elkövetett testi sértésért. Jól gondold meg, hogy elhagyod-e a tetthelyet.
- Halálos fegyver? Egy zsák jég!
Theo a fejét ingatva, mesélőhangon mondta:
- Ötkilós jég. Egy ötkilós jégtömböt ejtek a padlóra a tárgyalóteremben az esküdtek előtt. Hallod, Dale? Látod magad előtt az esküdteket összerezzenni, ahogy szétverek egy sárgadinnyét a védőügyvéd asztalán egy ötkilós jégtömbbel? Nem halálos fegyver? „Tisztelt esküdtek, ez az ember, ez az elvetemült, ez a paraszt, ez a - ha szabad ezt mondanom - ürülékkel teli macskaalom megütött egy védtelen nőt, egy nőt, aki csupa szívjóságból a szegényeknek gyűjtött, egy nőt, aki csak…”
- De ez nem jégtömb, ez…
Theo figyelmeztetőn emelte fel az ujját:
- Egy szót se többet, Dale, amíg fel nem olvastam a jogaidat. - Theo érezte, hogy elkapta Dale-t, mert a vállalkozó homlokán lüktetni kezdett egy ér, kopasz feje pedig élénk rózsaszínre vált. Hippi, mi? - Lena feljelentést tesz. Ugye, Lena?
A nő közben odajött a furgonhoz.
- Nem - felelte.
- Ribanc! - szaladt ki Theo száján önkéntelenül. Már úgy belejött.
- Most te is látod, milyen - mondta neki Dale. - Most te is szeretnél egy zsák jeget, mi, hippi?
- Én a törvényt képviselem - jelentette ki Theo, azt kívánva, bárcsak nála lenne a pisztolya. Farzsebéből előhúzta a jelvényét, hogy igazolja magát, de ezzel Kicsit elkésett, hiszen majdnem húsz éve ismerte Dale-t.
- Ja, én meg a Karibu Páholy tagja vagyok - mondta Dale büszkébben, mint ahogy a helyzet megkövetelte volna.
- Elfelejtem az egészet, ha ad egy százast a szegényeknek - mondta Lena.
- Te meghibbantál, asszony.
- Karácsony van, Dale.
- Bekaphatja a karácsony is meg te is.
- Semmi szükség erre a beszédre, Dale - szólt közbe Theo, a békebírói szerepből a békét megcélozva. - Csak szállj ki szépen.
- Ötven dolcsi és mehet - alkudozott Lena. - A rászorulóknak.
Theo megpördült és rámeredt.
- A Thrifty-Mart parkolójában nem alkudozhatsz. Már a kezemben volt.
- Pofa be, hippi - mondta Dale, majd Lenára nézett. - Kapsz húszat, a rászorulók meg bekaphatják. Dolgozzanak, mint mások.
Theo biztosra vette, hogy van a kocsijában bilincs. Vagy otthon maradt az ágy lábán?
- Nem ez a módja a…
- Negyven! - kiáltotta Lena.
- Jó! - Dale előhúzott a tárcájából két húszast, összehajtotta és kidobta a furgon ablakán. A pénz Theo Crowe mellkasának ütődött és a földre pottyant. Majd Dale sebességbe kapcsolt és tolatni kezdett.
- Állj meg! - utasította Theo.
Dale egyesbe tette és elindult. Ahogy a nagy vörös furgon elhaladt Theo Volvo kombija előtt, amely jó harminc méterrel odébb állt, egy zsák jég repült ki az ablakon és robbant szét a kombi farán. Jégkockákkal lett tele a parkoló, de nagyobb kár nem esett.
- Boldog karácsonyt, te hibbant ringyó! - kiabált ki Dale, ahogy kifordult az utcára. - És mindenkinek szép álmokat. Hippi!
Lena bedugta a pénzt télanyu ruhájába, s megszorította Theo vállát, miközben a furgon eldübörgött.
- Kösz, hogy megmentettél, Theo.
- Szép kis mentés. Fel kéne jelentened.
- Jól vagyok. Különben se érne semmit, remek ügyvédei vannak. Hidd el, én csak tudom. És legombolt negyven dolcsit!
- Ez a karácsonyi hangulat - mosolyodott el akarata ellenére Theo. - Szóval minden rendben?
- Abszolút. Nem először akadt ki rám. - Lena megpaskolta a zsebét. - Legalább ebből valami lett.
Visszaindult az őrhelyére, Theo követte.
- Egy hétig még feljelentheted, ha akarod.
- Tudod, mi van, Theo? Nem akarok még egy karácsonyt arra pazarolni, hogy az járjon a fejemben, Dale Pearson mennyire az emberiség legalja. Inkább hagyom. Ha szerencsénk van, talán ő lesz az ünnep egyik áldozata. Annyit hallani ilyenekről.
- De szép is lenne.
- Na, ez a karácsonyi hangulat!
Egy másik karácsonyi történetben Dale Pearsont, a gonosz vállalkozót, az önző nőgyűlölőt és megrögzött zsugorit éjnek idején szellemek látogatnák meg, akik elmúlt, jelen és jövendő üres karácsonyok képét mutatnák neki, s ezáltal ő megtérne, nagylelkű, kedves lenne, és általában jóindulattal viseltetne embertársai iránt. Ez azonban nem ilyen karácsonyi történet. Itt, nem is olyan sokára, valaki elintézi a rohadt disznót egy ásóval. Errefelé ilyen a karácsonyi hangulat. Hohohó!
2. fejezet
A helyi lányokban van valami
A Puszták Kardforgató Démonnője a Honda kombiját kormányozta a Cypress Streeten, és három-négyméterenként megállt a turistáknak, akik úgy léptek ki a parkoló autók közül az utcára, mintha itt nem is lenne forgalom. A királyságomat egy borotvapengés lökhárítóért meg szegekkel kirakott dísztárcsáért, amivel átvághatnék a tudatlan parasztok hordáján, gondolta. Majd azt: Hoppá, azt hiszem, tényleg rám fér a gyógyszer. Hát fennhangon azt mondta:
- Úgy tesznek, mintha a Cypress Street lenne Disneyland főutcája, mintha itt senki nem vezetne kocsit. Ti nem csinálnátok ilyet, ugye?
Válla felett hátrasandított a két levert tinédzserfiúra, akik a hátsó ülés sarkában kucorogtak. Hevesen rázták a fejüket, és egyikük azt felelte:
- Nem, Miss Michon, mi sose tennénk. Nem bizony.
A nőt eredetileg Molly Michonnak hívták, de évekkel ezelőtt másodrangú filmek királynőjeként ő volt Kendra, Puszták Kardforgató Démonnője. Itt-ott őszülő szőke haját hatalmas sörényben viselte, testét pedig egy fitneszmodell is megirigyelhette volna. Elmehetett harmincnak, de ötvennek is, attól függően, milyen napszak volt, milyen ruhát viselt, és mennyire hatottak a gyógyszerek. A rajongók korai negyvenesnek tippelték.
Rajongók. A két tinédzser a hátsó ülésen rajongó volt. Elkövették azt a hibát, hogy karácsony alkalmából Pine Cove-ba jöjjenek megkeresni híres kultuszfilmes sztárjukat, Molly Michont, dedikáltatni a Kardforgató Démonnő VI: A barbár bika bosszúja című, frissen megjelent DVD-t a soha nem látott extra jelenetekkel, melyekben Molly melle kibuggyan a bronz melltartóból. Molly kiszúrta őket, ahogy a faháza körül őgyelegtek, amit a férjével, Thero Crowe-val osztott meg. Kiosont a hátsó ajtón, és hátba támadta őket a locsolócsővel, jól lefröcskölte, majd addig kergette mindkettőt a fenyőerdőben, míg a cső teljesen letekeredett a dobról, akkor ledöntötte a magasabbat, és megfenyegette, hogy elroppantja a nyakát, ha a társa nem áll meg.
Aztán rájött, hogy talán rossz reklám lehet ez az egész, hát meghívta a rajongóit, segítsenek neki kiválasztani a karácsonyfát a Santa Rosa kápolna Magányosok Karácsonyi Partijára. (Újabban nem kevés apróbb tévedést elkövetett, mivel egy hete nem vette be a gyógyszereit, hogy össze tudja szedni a pénzt Theo karácsonyi ajándékára.)
- Honnét jöttetek, srácok? - érdeklődött derűsen.
- Ne bántson minket - vinnyogta Bert, a magasabb és vékonyabb. (Molly nevezte el őket magában Bertnek és Ernie-nek, nem mert hasonlítottak a muppet-figurákra, hanem mert nagyjából olyan volt az alakjuk. Csak persze nem egy nagy kéz mozgatta őket a seggükön keresztül.)
- Dehogy bántalak. Örülök, hogy velem jöttök. A karácsonyfaárusok kicsit tartanak tőlem, mert pár éve egyik munkatársukat megetettem egy tengeri szörnnyel, úgyhogy lehettek a szociális ütközőim.
A francba, nem kellett volna megemlíteni a tengeri szörnyet. Oly sok évet töltött elfeledve aközött, hogy kiebrudalták a filmvilágból és hogy a filmjei kultuszt teremtve újraéledtek, hogy teljesen kiesett abból, miként kell az emberekkel bánni. És ott volt az a tizenöt éves elszakadás a valóságtól, amikor nemes egyszerűséggel Pine Cove flúgos spinkójaként ismerték. Ám aztán találkozott Theóval, rendszeresen szedte az antipszichotikus gyógyszereket, és minden sokkal jobb lett.
Befordult a Pine Cove Vasáru és Ajándékbolt parkolójába, ahol vagy fél hektárt elkerítettek a karácsonyfáknak. A kocsiját meglátva három középkorú, kötényes férfi rögtön besasszézott a boltba, elfordította az összes zárat, és a NYITVA táblát a ZÁRVA felére fordította.
Molly számított erre, de meg akarta lepni Theót, bebizonyítani, hogy képes megvenni a nagy karácsonyfát a partira. Most pedig a Black & Decker szűkagyú tányérnyalói meg akarják akadályozni a tervét a tökéletes karácsonyra. Nagy levegőt vett és kifújva megpróbált nyugodt helyre jutni, ahogy a jógatanára tanította.
Végül is egy fenyőerdő közepén lakik, nem? Ott vághat fát maga is.
- Visszamegyünk a házhoz, srácok. Van egy fejszém, ami megfelel a célra.
- Neeeeeeeeee! - visított Ernie, azzal átnyúlt ernyedt barátja fölött, kinyitotta a Honda ajtaját, és mindkettőjüket kilökte a mozgó kocsiból egyenesen egy műanyag rénszarvasra.
- Hát, akkor legyetek jók - mondta Molly. - Én megnézem, ki tudok-e vágni egy fát az udvarban.
Azzal megfordult a parkolóban és hazaindult.
A verejtékben úszó Lena Marquez úgy csusszant ki a télapójelmezből, akár a kisgyík egy szőrös, vörös tojásból. Mielőtt véget ért a műszakja a piac előtt, a hőmérséklet felment harminc fok fölé; biztos volt benne, hogy legalább két kilót leizzadott ebben a ruhában. Bugyiban és melltartóban ment be a fürdőbe, és ráállt a mérlegre, hogy kiélvezze a meglepi fogyást. A korong pörgött, majd megállapodott a megszokott számon. A magasságához képest tökéletes súly, a korához képest meg pláne, de a fenébe, verekedett az exével, megütötték egy zsák jéggel, nyolc órán keresztül csengetett jókedvért a kevésbé szerencséseknek és tűrte a ruha vidám melegét, valamit csak megérdemel, nem?
Levette a melltartót meg a bugyit, és megint rálépett a mérlegre. Semmi különbség. Az istenit! Leült, pisilt, törölt, visszaállt. Talán pár deka. Aha, tűrte félre a szakállat, hogy le tudja olvasni a mérleget, ez lehet a gond. Lehúzta a fehér szakállat meg a sapkát, átdobta őket a szomszédos hálóba, és várta, hogy megállapodjon a mérleg.
Ó igen. Két kiló. Örömében kivitelezett egy karate rúgást, majd belépett a zuhany alá. Elfintorodott, ahogy szappanozás közben hozzáért a fájós helyhez a hasán. A bordáin pár bíbor folt jelezte a jégzsák nyomát. Fájt már ennél jobban is, amikor túl sok felülést csinált a teremben, de ez a fájdalom most a szívén hatolt át. Talán a magányosan töltött karácsony gondolata tette. Válása óta ez lesz az első. Húga, akivel az előzőeket töltötte, a férjével és gyerekeivel Európába utazott. Dale, a kretén meg mindenféle ünnepi tevékenységbe vonta be, amikből most kirekedt. A családja Chicagóban élt, a férfiakkal pedig Dale óta nem volt szerencséje, túl sok harag és bizalmatlanság maradt benne. (Nemcsak kretén volt, meg is csalta.) Férjezett vagy kvázi állandó baráttal rendelkező barátnői azt mondták neki, egy ideig legyen is szingli, ismerje meg önmagát. Ami persze baromság. Ő ismerte magát, szerette magát, mosta magát, öltöztette magát, ajándékot vett magának, randira hívta magát, és időről időre még szeretkezett is magával, ami mindig jobban végződött, mint Dale-lel.
- Á, az az „ismerd meg magad” baromság egy rakás denevérszar - vélte barátnője, Molly Michon. - Nekem elhiheted, én vagyok a denevérszar koronázatlan királynője. Amikor utoljára megismertem magam, kiderült, hogy egy egész rakás spinkó van bennem. Úgy éreztem magam, mint az elvonón. Bár meg kell mondanom, mindnek klassz csöcse volt. Szóval felejtsd el. Menj és legyél másokkal. Az most jobb neked. „Ismerd meg magad.” Mire jó az? Mi van, ha megismered magad, és kiderül, hogy hárpia vagy? Én kedvellek, de hát az én ítéletemben nem bízhatsz. Csinálj valamit másokért.
Igaza volt. Molly talán, hm, excentrikus, de időnként mond értelmes dolgokat. Így hát Lena jelentkezett az Üdvhadseregnél, adományokat gyűjtött, konzervet és fagyasztott pulykát szedett össze a Pine Cove Anonim Szomszédok ételosztásra, és holnap este, amint besötétedik, elmegy élő karácsonyfákért, és olyanok udvarába teszi ki őket, akik valószínűleg nem engedhetik meg maguknak. Ez majd eltereli a gondolatait. Ha meg nem, a szentestét a Santa Rosa kápolna Magányosok Karácsonyi Partiján tölti. Istenem, tessék. A karácsony csak közeleg, és ő már most karácsonyi hangulatban van: magányos…
Mavis Sand, a Bőgő Csiga bár tulajdonosnőjének fülében a magányos szó úgy csilingelt, akár a pénztárgép. Itt a karácsonyi szünet, Pine Cove megtelik a kisvárosi bájt kereső turistákkal, a Bőgő Csiga pedig megtelik magányos, jogfosztott mimózákkal, akik vigaszra vágynak, és Mavis boldogan felszolgálja nekik a saját szabadalmaztatott (és méregdrága) karácsonyi koktélja formájában: a Lassú Kellemes Dugás Télapó Szánjának Hátulján, amiben van…
- Kapd be, ha tudni akarod, mi van benne - mondogatta Mavis. - Azóta vagyok csapos, hogy a faterod lehúzta a vécén azt a kotont, ami az egyetlen reményed volt arra, hogy legyen agyad, úgyhogy kuss legyen, és rendeld be azt a rohadt italt.
Mavis mindig karácsonyi hangulatban volt, kislábujjától egészen a karácsonyfa fülbevalóig, amit egész évben hordott, hogy „új kocsi szaga” legyen. A bár azon pontja fölött, ahol rendelni lehetett, egy csokor fagyöngy lógott, és ebben az ünnepi időszakban az a gyanútlan részeg, aki túlságosan áthajolt a pulton, hogy úgy üvöltse rendelését Mavis tetszőleges hallókészülékébe, megtapasztalta, hogy a rebegő, szempillafestéktől kemény álpillák fekete nejlonfüggönye mögött, a szőrös anyajegy meg a Vörös Csábítás rúzs spachtlival felkent foltjai mögött, a fele dohány-fele levegő lehelet és a csattogó műfogak mögött Mavis még csodákra képes a nyelvével. Egy tag, aki levegő után kapkodva tántorgott kifelé, állította, hogy Mavis a nyelvével a torkán felnyúlva elkapta a nyúltagyát és testéből kiszállva látta saját magát, ahogy fuldoklik a Halál kamrájában - amit Mavis bóknak tekintett.
Nagyjából akkor, amikor Dale és Lena a parkolóban kergetőztek, a pult mögötti kakasülőn gubbasztó Mavis felnézett, és élete leggyönyörűbb férfiját látta bejönni a Bőgő Csiga duplaajtaján. A sivatag virágba borult, az éveken át poros folyómederben harsogva áradt a víz. Szíve kihagyott egyet, mire a mellkasába ültetett defibrillátor adott neki egy kis lökést, amitől felvillanyozódva és szolgálatkészen lecsusszant a székről. Ha ez a férfi Wallbanger-koktélt kér, ő úgy elélvez (ezt tudta, érezte, akarta), hogy még a teniszcipője eleje is felkunkorodik. Mavis menthetetlen romantikus volt.
- Segíthetek? - rebegtette meg a szempilláit, amitől úgy nézett ki, mintha szélhűdéses farkaspókok ránganának szemüvege mögött.
A bárnál ülő fél tucat nappali törzsvendég az irányába fordult, hogy megkeresse ennek a nyájas udvariasságnak a forrását. Az kizárt, hogy Mavis legyen, aki általában utálattal és nikotinnal teli szájjal szólt csak hozzájuk.
- Egy gyereket keresek - mondta az idegen. Hosszú szőke haja szétterült fekete viharkabátjának széles gallérján. A szeme ibolyaszínben izzott, vonásai egyszerre voltak markánsak és finomak, jól kivehetőek, ám a kor vagy tapasztalat árkai nélkül.
Mavis kicsit igazított a hallószüléken a jobb fülében, és oldalra biccentette a fejét, mint a kutya, ami műanyag disznókarajba harapott. Biz’ a vágy oszlopai összeomolnak a hülyeség súlya alatt.
- Egy gyereket keres?
- Igen - bólintott az idegen.
- Egy bárban? Hétfő délután? Gyereket?!
- Igen.
- Egy bizonyos gyereket, vagy bármilyen megteszi?
- Felismerem, ha meglátom - válaszolt az idegen.
- Maga perverz disznó - szólalt meg az egyik törzsvendég, és Mavis most az egyszer rábiccentett, még nyakcsigolyája is megreccsent a foglalatában.
- Tűnjön el a báromból - mondta. Hosszú, lakkozott köröm mutatta az utat az ajtóig. - Húzzon el. Talán azt hiszi, ez Bangkok, vagy mi?
- Közeleg a Születés ünnepe, vagy talán tévedek? - nézte az ujjat az idegen.
- Nem, szombaton lesz karácsony - morogta Mavis. - De mi köze ennek bármihez?
- Akkor még szombat előtt kell nekem egy gyerek - jelentette ki az idegen.
Mavis elővette a pult alól a miniatűr baseballütőjét. Az, hogy a fickó csinos, még nem jelenti, hogy nem javít rajta, ha hókon nyomja. Férfiak: egy kacsintás, egy borzongás, egy nyirkos kilövellés, és mire a nő feleszmél, már ideje daganatot növeszteni és fogat hullatni. Mavis pragmatikus romantikus volt: a szerelem fáj, már ha helyesen kivitelezik.
- Csapd le, Mavis - bíztatta az egyik törzs.
- Csak egy szatír visel kabátot harmincfokos hőségben - így egy másik. - Lékeld meg a fejit.
A poolasztalnál téteket tettek.
Mavis az állán ágaskodó magányos szőrszálat pödörve méregette szemüvege fölött az idegent.
- Jobban tenné, ha máshol keresgélne.
- Milyen nap van? - érdeklődött az idegen.
- Hétfő.
- Akkor kérek egy diétás kólát.
- És a gyerek? - kérdezte Mavis, a baseballütővel ritmikusan csapkodva a tenyerét (ami pokolian fájt, de ő aztán nem mutatja ki ezek előtt, nem ám).
- Van időm szombatig - felelte a gyönyörű perverz. - Most egy diétás kólát. Meg egy Snickerst. Legyen szíves.
- Ennyi - mondta Mavis. - Maga halott ember.
- De hát mondtam, hogy legyen szíves - védekezett Szőkice, némileg félreértve a helyzetet.
Mavis fel sem csapta a felhajtható pultbejárót, csak átbukott alatta és rohamozott. Ebben a pillanatban csengő csendült és fénycsík tűzött be a bárba, jelezve, hogy valaki érkezett. Amikor Mavis felegyenesedett, jobb lábára nehezedve, hogy az idegen golyóit másik, távoli országba küldje, az már nem volt sehol.
- Gond van, Mavis? - kérdezte Theophilus Crowe. A rendőr pont ott állt, ahol az előbb még az idegen.
- Hová a francba tűnt? - nézett Theo mögé Mavis, majd a törzsvendégekre. - Hová lett?
A vendégek egyöntetűen vállat vontak.
- Kicsoda? - kérdezte Theo.
- Egy szőke tag fekete viharkabátban - felelte Mavis. - Találkoznod kellett vele bejövet.
- Viharkabátban? Harminc fok van odakint. Feltűnt volna egy kabátos alak.
- Egy szatír volt! - rikkantotta valaki hátul.
Theo ránézett Mavisre.
- Mutogatta magát?
Mavis majdnem fél méterrel alacsonyabb volt nála, hátra kellett lépnie, hogy Theo szemébe nézhessen.
- Dehogy. Különben is bírom azokat, akik hisznek az őszinte reklámban. Azt mondta, egy gyereket keres.
- Ezt mondta? Bejött és azt mondta, egy gyereket keres?
- Úgy ám. Éppen meg akarta tanítani…
- Biztos, hogy nem a saját gyerekét vesztette el? Megesik, hogy a karácsonyi tülekedésben az utcán…
- Nem, nem egy bizonyos gyereket keresett, csak egy gyereket.
- Talán nagytestvér akart lenni, titkos télapó, jót tenni karácsony alkalmából - fejezte ki hitét az ember jóságában Theo, amit ugyan bizonyítékokkal nem tudott alátámasztani.
- Az istenit, Theo, te balfasz, nem kell ahhoz feszítővassal lefejteni a papot a ministránsfiúról, hogy lásd, nem a miatyánkot magyarázza neki. A fickó szatír volt.
- Akkor meg kéne keresnem.
- Ja, akkor meg.
Theo az ajtó felé indult, majd visszafordult.
- Nem vagyok balfasz, Mavis. Ne beszélj így velem.
- Sajnálom, Theo - eresztette le a baseballütőt Mavis, így jelezvén őszinte megbánását. - Miért jöttél amúgy?
- Elfelejtettem - felelte Theo, és felhúzott szemöldökkel cukkolta.
Mavis elvigyorodott. Theo jó srác, kicsit link, de jó:
- Tényleg?
- Csak a karácsony parti miatt jöttem. Barbecue-t akartál, ugye?
- Azt terveztem.
- Most mondták a rádióban, hogy valószínűleg esni fog. Talán kéne egy tartalék terv.
- Még több pia?
- Olyasmire gondoltam, amihez nem kell a szabadban sütögetni.
- Mint a még több pia?
Theo a fejét rázva elindult.
- Hívj engem vagy Mollyt, ha segítség kell.
- Nem fog esni - szögezte le Mavis. - Decemberben sose esik.
Theo azonban már az utcán járt, a viharkabátos idegent kereste.
- Pedig eshet - vélte az egyik törzs. - A tudósok szerint idén megint jöhet egy El Niño.
- Ja, de csak akkor mondják biztosra, amikor már a fél államot elvitte - legyintett Mavis. - A tudósok bekaphassák.
Csakhogy El Niño valóban közelgett.
El Niño. A Gyermek.
A nevem Pitrikné Széll Ágnes, forma, Budapest, Magyarország 12 éves házasság után én és a férjem egy vagy több veszekedésben voltak, amíg végül elhagyott engem, és Kaliforniába költözött, hogy egy másik nővel legyenek. Úgy éreztem, hogy véget ért az életem, és a gyerekeim azt hitték, hogy soha többé nem fogják látni apájukat. Csak a gyerekekkel próbáltam erős lenni, de nem tudtam ellenőrizni azokat a fájdalmakat, amelyek gyötörték a szívemet, a szívem fájdalommal és fájdalommal tele volt, mert igazán szerelmes voltam a férjembe. Minden nap és éjjel gondolok rá, és mindig azt akarom, hogy visszajöjjön hozzám. Nagyon ideges vagyok, és segítségre van szükségem, tehát online kerestem segítséget, és találkoztam egy weboldalon, amely azt sugallta, hogy Dr. Osagiede segíthet az ex gyors visszatérésében. . Szóval úgy éreztem, meg kell próbálnom őt. Felvettem a kapcsolatot velem, és ő mondta nekem, mit tegyek, és megtettem, aztán szerelem varázslatot tett nekem. 48 órával később a férjem tényleg felhívott és azt mondta, hogy annyira hiányzik tőlem és a gyerekektől, olyan elképesztő !! Szóval így jött vissza ugyanazon a napon, sok szeretettel és örömmel, és elnézést kért a hibáért, valamint a fájdalomért, amelyet nekem és a gyerekeknek okozott. Ettől a naptól kezdve a házasságunk erősebb volt, mint korábban, Dr. Osagiede köszönhetően. annyira hatalmas, és úgy döntöttem, hogy megosztom a történetemet az interneten, hogy Dr. Osagiede valódi és hatalmas varázsló-bíró, aki mindig imádkozni fogok, hogy hosszú ideig éljek, hogy segítsen gyermekeinek a baj idején, ha itt vagy, és szüksége van az Ex-re vissza, vagy a férjed egy másik nőhez költözött, ne sírj tovább, vegye fel a kapcsolatot ezzel a hatalmas varázslógombával. Itt található a kapcsolattartó e-mail címe: doctorosagiede75@gmail.com vagy a whatsapp a +2349014523836 telefonszámon.
vagy viber +2349014523836
Megjegyzés küldése