Az értelemszerűen alig látogatott ország bemutatása meghaladja erőnket, mi csupán a bhutáni péniszekre koncentrálunk. Mármint a szellem-manipuláló szándékkal a háztulajdonosok által a falra festettekre, melyek vihogásra késztetik a judeóizé kultúrkörbeli prüdériából érkezett (és mint már említettük: pénzes) turistákat, valamint reménybeli olvasóinkat.
Történet:
A szellemek és egyéb csapások elűzésének céljából falra pingált bhutáni dákók eredete egy bizonyos Drupka Kinley (XV.sz) nevű helyi celebhez köthető, akit az Isteni Őrült néven szentként tisztelnek errefelé. A fentnevezett szent sűrűn használta a Bölcsesség Lángoló Mennykövét, két csepp teával ezrek szomját oltotta, áldott és átkozott érdemek szerint, szellemet űzött, szellemet háziasított, valamint a teleportálás használatával legalább fél évezreddel megelőzte korát. Ha éppen nem csodatevéssel mulattatta a népet, a chang (csáng - tibeti sör) fogyasztásával, valamint szüzek perforálásával múlatta idejét. Ez akkoriban igen nonkonformista/punk viselkedésnek számított, amivel természetesen kivívta a lakossági tiszteletet, amely a magyarországi bennszülöttektől eltérően rühellte polgaz elitjének korrupcióját és képmutatását. A legendák szerint péniszével fejbeverte a kóbor szellemeket, ezzel a forradalmi módszerrel háziasítva őket. Az imigyen illetett szellemek ezek után olyan gyökeres átváltozáson mentek át, mint az autósokat fosztogató
egyszerű rendőrzsivány, aki felfedezi magában a szolgáló és védő közszolgát. A módszer kipróbálása hazai környezetben igencsak ellenjavallt, legalábbis a Bölcsesség Lángoló Mennykövének birtoklása nélkül.
további infók pénisz és Bhután témakörben:
P.s.: bzmg, ide is elért a globális uniformis, bizony, mondom nektek, Isten Hátán nemsokára mekdót építenek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése