2008. július 5., szombat

Gay parade, 2008 Budapest

Hősök tere, 2008, meleg felvonulás
Szájbarágás hülyéknek
2008.07.05

Kedves náci fasiszta / huligán / rasszista / homofób / látensbuzi / hazafi / utcaiharcos / nemzeti / radikális / ellenálló / szabadságharcos hülyék, más néven csőcselék!

1. Feltételezem, hogy erkölcsős, sőt bátor tettnek tartjátok kockázatmentesen megdobigálni ernyők és rendőrök kétes védelme alatt vonuló embereket. Bátrak vagytok, sőt hősök. Erről ennyit.

2. Szóval ne vonuljanak fel a buzik, mert bántja a szépérzéketeket. Meg erkölcstelenek, mitképzelnek, riszálják inkább a buzibárban, ne a város főutcáján, ahol kisgyerekek is láthatják. Meg a felnőttek, például ti. Ráadásul ezek a buzik rabolják a dolgos magyar hazafiak idejét, hátnemmennyi sokidőbe telt nektek, amíg a nyári kánikulában sikerült az esemény színhelyére eljutni, buzit bámulni, felháborodva hörögni, dobálozni. A rendőrség költségeiről nem is beszélve.


Mondta mán vki nektek, hogy alapvetően egy demokráciában élünk és itt olyanoknak is van gyülekezéshez való joga, akik nektek nem tetszenek. Ilyenek azok a gusztustalan mocskosbuzik, például. De hát ti sem tetszettek sok embernek és mégis zavartalanul gyülekezhettek, hogy aztán agyzsibbasztó hülyeségeket ordibálhassatok. Ilyen a demokrácia, én elviselem a hülyeséged, de te sem rúgsz a seggembe, ha bakancs helyett papucsot viselek. Vagy ippeg védelmezem a rezsók jogait, mert gusztustalan szexuális életük ellenére ők is emberek. Esetenként éppen jobberek.

Persze, tudom, utáljátok a demokráciát. Mi is.
Sőt, tőlünk eltérően bizonyára ismertek valamilyen jobb rendszert.

Műcsarnok, Budapest, Hősök tere, 2008, gay parade

Ott bizonyára Gyurcsány végre sittre kerül, az országrontó komcsik illegalitásba, a buzizsidó szadeszosok meg Izraelbe.

Meglehet, hogy sikerrel jártok és eléritek a gyülekezési jog és a szólásszabadság korlátozását, bár nem teljesen olyan módon, ahogyan szeretnétek. Talán nem veszítek észre, h rajtatok kívül még sokaknak nem tetszik ez a fene nagy szabadságosdi. Máris folyik (médiából, csapból) a kampány ezeknek az alapvető szabadságjogoknak a megnyirbálására (új rendészeti-igazságügyi megoldás, jah). Weimart kiáltanak (tudjátok, a Hitler előtti liberális Németország, tele szabadsággal) és rátok mutogatnak. Sok magyarázatot nem kell mellékelni: íme, a veszélyes csürhe, miattuk kell a demokráciát korlátozni, éppen a demokrácia védelmében. A machinátorok máris sulykolják, hogy egy új fasizmus közeleg, addig kell odacsapni a fasiszta csürhének, amíg nem késő.

Kedves seggfejek! Eresszétek el a fantáziátokat, de nézzetek vissza a múltba. 1945-49, fasisztázás minden mennyiségben, majd egy hereleszaggató diktatúra.

heroes square, Budapest, 2008, gay parade, meleg

Első lépésként a Gárdát feloszlatják, a kurucinfó-t és Tomcatet elszállásolják a sitten. Betiltják a nagymagyarországos pólót is, mert sérti szomszédaink érzékenységét, irredenta, fasiszta, etc., cserében ingyen lesz Che Guevara és Szent Kádár elvtárs, a nép atyjának arcképével dekorált kitüző. Szabad kezet adnak a rendőrségnek, h egy hangulatos, hosszútávú október 23-ai hejehuja legyen az dicsőtoleránsország. Rendőrállam, ahol a nagymagyarországos pólóért nemcsak megvernek, de bónuszként a gumibotjukat is feldugják nektek. HaEsetleg nem jártatok még Baloldaliországban, a néhai baloldaliak megvalósult csodájában: ha magyobb darab kenyérért pofázol, azonnal a fogaid helyén terem a gumibot. Ha nem dicséred elég hangosan a szeretett Gyurcsány elvtársat, megint a gumibotot harapdálhatod. Voltéslesz, látom a zaccban. Sőt gond nélkül megverik a mamádat is, ha éppen rossz időben rossz helyen sétálgat. ÉS VÉGRE VALAHÁRA AZ A KEDVES BÁCSI, "KÖRMÖS "BAUER REAKTIVÁLHATJA MAGÁT. Lelkesen előtotyog Eörsi Mátyás ügyvédi irodájából, hogy személyesen távolítsa el annak a csúnya antiszemitának, Tomcatnek a körmeit. Szomorú lesz őkelme, Tomcat cica, ha nem lesz mivel vakaróznia az ÁVH tetvektől hemzsegő szuterénjében.

Tomcat, Blogadmin

Egy szó, mint száz: gondolkodjatok, földsötét barátaim, mielőtt kikaparjátok a gesztenyét az ótvar libsiknek. Éjjen, éjjen, éjjen a demokrácia, amíg valami jobbat nem találnak fel helyette, ami istenments. Itt a vége.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

meghalt a "ÉS VÉGRE VALAHÁRA AZ A KEDVES BÁCSI, "KÖRMÖS "BAUER REAKTIVÁLHATJA MAGÁT."

Névtelen írta...

Kb. ugyanez a fejmosás megtörtént a Reakcióban is:

http://reakcio.blog.hu/2008/07/07/meg_egyszer_a_buzikrol_meg_a_szabadsagrol

úgy láccik elkélne az utcai harcosoknak egy kis elméleti képzés persze semmi foximaxi, hanem szigorúan nemzeti alapon

Névtelen írta...

Négy kopasz a téren egy cigányt ver éppen
Ránézésre látszik: bátor neonácik
Négyen egy ellen, fedhetetlen jellem
Felsőbbrendű faj, csak egy a baj:

Hogy:

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
ostoba állat
Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
sötét bunkó

Dicsekszik az egyik: én például eddig
10 romát levertem, kettesével persze
A legidősebb elmúlt 9 és fél éves,
De álltam a sarat a túlerőhöz képest

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
egy ostoba állat
Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
náci gyökér

Főnökük a Potyka meg az Izabella
Két nemzeti hős, a durva és a kurva
Hazafias ifjú, példaképre vágyik,
De szerintem az egyik hülyébb mint a másik és

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
ostoba állat
Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

Fasiszta seggfej mi lesz veled,
hogy ha körbe vesznek az idegenek
Hol a Szent Korona, meg a nagy Turul,
Mikor partiba vágnak háturul majd te

Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
ostoba állat
Ostoba, ostoba, jaj de ostoba

nyilas tahó
Ostoba, ostoba, jaj de ostoba
rasszista segglyuk
Ostoba, ostoba, jaj minden skinhead ostoba!!

Török Diszkó írta...

Én sokkal kockázatosabbnak tartom a szólásszabadság korlátozását, mint a szólásszabadsággal való visszaélést.

Névtelen írta...

Idézve: "Mondta mán vki nektek, hogy alapvetően egy demokráciában élünk és itt olyanoknak is van gyülekezéshez való joga, akik nektek nem tetszenek."

Teljesen egyetértek Veled! Lennél szives akkor kiállani a zsinagóga elé s hangosan a kivonuló tömeg szemébe mondani, hogy a Holokausztban nem halt meg hat millió.
Melyik sütit szereted? Küldök Neked, igérem. Talán a jó házi-sütivel meg tudod óvni magadat azoktól, akiknek a jogaiért oly vehemensen kiállsz.
Még azt megirhatnád, melyik nyugati democsokráciában van akkora szólásszabadság, hogy ezért ne zárjanak börtönbe. Csak azért - ha nem tudná valaki - mert ausztriában nemrég bebörtönözték Irving-et éppen ezért. (Igy, kis 'a'-val)
És tudunk jobbat: Szabad Magyarországot, ahol szabad Turult állitani és Árpád jelképeit nyiltan hordani.
Végül hadd idézzem gyurcsányt: "Akinek nem tetszik, elmehet!"

Török Diszkó írta...

Drága Névtelen fiam, nem értem, amit döngicsélsz, úgyhogy csak annyit javasolok, h olvasd újra a röfögésem. Köszönöm.