2006. április 27., csütörtök

Dögös román kékszesz


Mona kékszesz

Átlagos Hülye Fogyasztó is tudja, hogy pinával bármit el lehet adni, fegyvertõl kezdve politikai pártig. A kékszesz + pina kombináció azonban kissé meglepett: sebre kenve fájdalmas, meginni nem ajánlatos, sakkor hol az asszociálható élvezet? Egy darabig tanácstalanul kutakodtam az orrlikban, de a válasz helyett egészen más dolgokat sikerült elõbányászni. Nyilvánvaló még egy Homár számára is, hogy a címkén látható vöröshajú ápolónõ közeli rokonságban van a bizonyos körökben oly népszerû ápolónõs pornóval, de még arra sem találtunk magyarázatot, hogy miért éreznek egyesek rejszolásban csúcsosodó gerjedelmet a fehérköpenyes ápolónõk/doktornõk irányába.

Elõrebocsátjuk: nem azért írunk cikkeket, mert sok sütnivalónk lenne. Ha sok sütnivalónk lenne, urániumot dúsítanánk Iránnak és szarrá keresnénk magunkat. Szerencsére exeink között egy pszichológus is akad, akit ráadásképpen nemsokára szenté fognak avatni, mivel szívesen segít akár a hatalommániás pszichopatákon is, akiket amúgy politikusnak nevez a köznép. Aszongya nekünk ez az áldott jó lélek, hogy arousal.

Aszongya, hogy az emberek többségének kényelmetlenségérzést, félelmet és nyugtalanságot okoz a fehérköpenyesekkel való találkozás (szúri, stb.), oszt ebbõl izélhetnéke támad a páciensnek. Tudományoskodva: "az elmélet szerint ez az általános arousal válik a késõbbi években erotikus arousallé, vagyis szexuális vonzalommá – azután, hogy az arousal eredeti oka megszûnt. Röviden: az általános fiziológiai arousal késõbb szexuális gerjedelemként értelmezhetõ, akként élhetõ át, sõt azzá is válhat." Házi pszichológusunk még rátért a Stockholm-szindrómára, de itt elaludtunk, úgyhogy arról majd a köv. dugás után folyt. köv., oszt ha valakinek jobb magyarázata is van a témára, azt a kommentároknak nevezett anyázások közé beírhatja. Elõre is hálás köszönet.

(homar.hu)

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 25., kedd

Fotótáskás képrögzítõs készítmény

Olympia-'fényképezõ'


Van nékünk egy nõismerõsünk, akit nem az eszéért szeretünk. Bõvebben: jó dudái vannak. Nos, egy nap megunta a közalkalmazotti semmittevést és beiratkozott egy személyiségfejlesztõ és önmegvalósítást tanító tréningre. Ezt oly sikerrel végezte el, hogy pl. Mestere parancsára gond nélkül meztelenre vetkõzött tréningtársai elõtt, sõt a fejébe vette, hogy Mûvész lesz. Elõször a festészettel próbálkozott, de végül a fotómûvészi pálya iránt kötelezte el magát, mert ott ugyebár csak egy gombot kell nyomogatni és máris jön a világsiker. Mivel a fotózás területén nulla tapasztalatai voltak, egyik segítõkész tréningtársa jólelkûen felajánlott neki megvételre egy könnyen kezelhetõ, de mégis komoly gépet. Mindezt alkalmi áron, potom 35 rongyért. Hölgy fizetett, majd büszkén megmutatta nekünk a szerzeményt, mert számított a tanácsainkra.

Mivel jólneveltek vagyunk, tíz percre bezárkóztunk a klóra, mert illetlen dolog valaki elõtt visítozva röhögni, fõként, ha az illetõnek jó dudái vannak (mint már említettük). Az Olympia fantázianevû, fényképezõgépnek látszó valami ugyanis a legnagyobb bóvli, ami a sokat látott Homár látószervei elé került. Lelkesen illeszkedik a Hibachi, Povasonic és az egyéb átverõs cuccok hosszú sorába: egy fröccsentett ócskaság, mely egyetlen célja az átverés. Az egyszer használatos fényképezõgép szintû, istenkáromló szarkupac, ami az Olympus márkára szeretne hasonlítani. Történelemben jártas fotóbuziknak: a Pajtás fényképezõgép eme mûanyag doboz legközelebbi rokona, de a Pajtás sohasem akart egy Leicara hasonlítani.

Mûködni mûködik, nem vitás. A tükörreflex-imitációja újra visszakergetett a klótyóba: egy külön lencsén bejutó kép kerül kivetítésre, ami tényleg kiválóan alkalmas a segghülye, ám pénzzel, sõt szavazati joggal rendelkezõ polgár megtévesztésére. És most befejezzük a cikket, tessék a képeket nézegetni.

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 24., hétfő

Kedves Gyurcsány

Millenáris - Jövő Háza
(rongálás/lopás)


Kedves Fletó, elõször is gratulálni szeretnék neked és pártjaidnak a választási gyõzelemért. Azt kívánom, hogy még 50 évig védhesd az európai értelemben vett, modern köztársaságot, a demokráciát, a szocialista vívmányokat, valamint a népvagyont (a nem kívánt rész törlendõ). Most, miután legyõztétek az akadékoskodó, mindenhol keresztbetevõ Fideszt és végre nekifoghattok a munkának, kérlek, az ikerdeficit és egyéb fideszes problémák mellett szentelj egy kis figyelmet a Jövõ Háza kiállításnak. Nemrég jól megdicsértünk érte, de van egy kis zri. A parkban felállított bolygóábrázoló konzolokról valaki hónapokkal ezelõtt elprivatizálta az összes gombot, ezáltal teljesen használhatatlanok a nem kevés pénzbõl felállított masinák. Megbízható értesüléseink szerint egy narancsszínû kabátot viselõ, simaszkos ismeretlen a tettes, legalábbis a parkban csövezõ hajléktalan szerint, akit megajándékoztunk néhány felessel az infóért. A nyilvánvalóan politikai célzatú rongálás mellett nem mehetünk el szó nélkül, kérlek, ha arra jársz, pótold a hiányt. Elõre is hálás köszönet, valamint millió puszi.

(homar.hu)

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 21., péntek

Trianon vendégfogadó

Trianon csárda
San Jose, Costa Rica

Costa Ricán kalandozó Bézoliék küldték eme pompás fotót, egyenesen San Jozéból, akiknek ezúton nagyonköszönjük. Sajnos, cimboráim bizonyos történelmi okok miatt nem itt szálltak meg, de mi a fotó alapján is megállapíthatjuk, hogy a vendéglátóhely messze elmarad a Petit és Grand Trianon kastélyegyüttes kecsétõl. Azonban megkockáztatjuk, hogy az itteni higiéniai viszonyok bizonyára messze meghaladják a Lajosék korabeli állapotokat, amelyeket most nem részletezünk, mivel nemrég fejeztük be az étkezésünket.

Nem, nem a kisantant bulihelye ez, csupán a névadók szerettek volna utalni Lajoskirályok fülledt erotikával, szerelemmel, csillogással is jellemzett korára. Elég beütni valamelyik netes keresõbe a Trianon szót, hogy rájöjjünk, ilyesfajta asszociációk világszerte elõfordulnak a vendéglátósok körében. Magyarországon talán nem lenne érdemes egy ilyesfajta branddal nyomulni (lásd a marketinges tanmesét a spanyol nyelvterületen értékesített Chevrolet/Volkswagen Nova szemantikai csapdájáról: "no va", azaz nem jár, nem mûködik, de a Trianon étkészlet magyarországi sikere mindenesetre kétesélyessé teszi a játékot.

Végezetül, de nem utolsósorban: a Homárt is megérintette a választási láz, innét szeretnénk egy kis észt osztani az ellenzéknek. Mivel a kettõs állampolgárság megadásának ügyében tartott népszavazással nem sikerült népnemzetipolgári szavazókat importálni, javasoljuk a Fidesz vezérkarának, hogy forradalmian új módon biztosítsa 20 évre elõre a kormánypozíciót: CSATOLJA ROMÁNIÁHOZ A SZOCIALISTA TÖBBSÉGÛ SZAVAZÓKERÜLETEKET! Ez a fajta határrevízió nagy valószínûséggel örökre szövetségesünké tenné keleti szomszédunkat, valamint a lassacskán összerogyó paneltelepek felújítási költségeitõl is megszabadul az államkassza.

(homar.hu)

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 14., péntek

1000 tea (Váci utca)

Budapest/Váci utca/1000 tea

Itt a húsvét, hejehuja, össznemzeti berúgás leszen, a Homár mája örvendezik. Úgyhogy nesze nektek egy alkoholmentes lazító, ha máskéntgondolkodók vagytok. Nem messze a Vásárcsarnoktól, a kies Váci utcában, egy hangulatos bérház udvarában, távol a város zajától, ésígytovább, vagyon egy nyugadalmas oázis, ahol a fáradt vándor megpihenhet. Úgy hívják, hogy 1000 tea, és ebbõl is kitalálhatjátok, hogy ez egy teázó. No, itt szoktunk teázni, feszültséget oldani, másnaposságot gyógyítani.

Ez egy istencsászárkirály jó hely, amit némiképpen félve reklámozunk, mert attól tartunk, hogy kedves olvasóink ellepik a szóbanforgó vendéglátóipari egységet és akkor milesz, nem férünk be, kereshetünk másikat. Försztofól, a felszolgáló személyzet eleve angyalokból verbuválodott segítõkész tündibündik gyülekezete, bár külsõleg férfiak. Angyali mivoltuk bizonyítéka, hogy olyan bunkók sem tudják lelombozni õket, mint szerénységünk & becses baráti társaságunk. Tisztelt mindenki: ezeket az arcokat tenyészteni, sõt egyenesen klónozni kellene, annyira jó fejek! Megsimogatják a vendégek lelkét! De tényleg, baszkikák, õk az udvarias segítõkészség doktorai! Ha betévedtek a szóbanforgóba, azonnal elmagyarázza nektek egy csodalény röpke 10 perces elõadás keretében a teaszertartás lényegét, amitõl a bennfentesség kellemes érzete zsibbasztja el az agyat, Fontos Embernek érzitek magatokat és az endorfin hatalmas mennyiségben kezd száguldani. Kérésre korlátlan mennyiségû forró vízzel látnak el! És a teavizet, Úristen, nem hiszitek el, szûrt forrásvíz alkotja, nehogy megfertõzzük magunkat különbözõ ásványi sókkal!

És a teák! Mennyei csodák! Fõkedvencünk a ”supergrade”, amit az ”enyhe eufórizáló” jelzõvel árusítanak. Kedves homáristák és kedves rendõrség, mi zöldre vihogtuk magunkat egy sörunikum áráért, és ez a cucc teljesen legális! Botrány! Betiltani! Ha erre rákap dolgozó nemzetünk, odavész a jövedéki adó!

Mivel a Homár szeretné elkerülni az elvtelen seggnyalás bûnét, jobbos olvasóink kedvéért megjegyezzük, hogy itt dolgozik a méltatlanul elfeledett repper, Sickratman, a Liberók Láncos Kutyája, a Jobboldalt Ijesztgetõ Mumus. Óvatosak vagyunk, mostanában mi is a hátunkra tûzött Kovács Pisti kitûzõkkel mászunk befele, de amúgy semmi gáz, Sickratman civilben egy nagyon kedves pincér, akit mi is baráti jattal jutalmazunk.



(homar.hu)




Továbbolvasás + Read More......

2006. április 12., szerda

Millenáris, audiospotlight system


Az Europa Nostra és Prix d'Excellence-díjas Millenáris szerintünk az a hely, ahova Andy Warhol is gondolkodás nélkül beköltözne. A Homár meg köztudomásúlag bomlik a technikáért, ezen felbuzdulva elmerészkedtünk a Csodák Palotája Jövõ Háza kiállításra (bár kissé remegõ ollókkal, mivel beszariak vagyunk és nem szeretnénk, ha modern köztársaságunk rendõrei esetleg minket is megujjaznának. Tetszik a kiállítás, na, kénytelen-kelletlen pofándicsérjük a liberálbolsi szervezõket. Egy részletesebb beszámoló meghaladja cikkünk kereteit, mi csupán a chakrahackeres Szõnyi András Hangprizma c. installációját emelnénk ki, ami egy csigalépcsõre szerelt, hét darab, ujjnyi vastag hangszóróból áll.

A csigalépcsõn mászkálva különbözõ hangok, madárcsicsergés, vízcsobogás kúszik hallójáratainkba, de csupán méteres sávokban hallhatóan. Rasztafáriánus edzés után (bocs, Laci) meglehetõsen szürreális az élmény, a Homár betévedt Csodaországba. Mivel elõttünk teljesen újszerû technikán alapszik a cumó, behavashenrikeljük, akarom mondani bekopipasztázzuk Szõnyi testvér ismertetõjét:

"Habár a hang a természetben minden irányban terjed, ma már léteznek hangszórók, amelyek képesek a hangot egy nyalábban sugározni, akár a zseblámpa a fényt. Tehát a hangot csak a nyalábon belül és a közeli visszaverõdéseken hallhatjuk. Ilyen hangszórókat alkalmazva, az ezekkel sugárzott hangoszlopokból készül egy hangszobor, amit – ellentétben a hagyományos szobrokkal a hangtesteken áthaladva, a szobor belsejében lehet megtapasztalni. A kiállításon a csarnok egyik csigalépcsõjére vannak installálva a hangszórók, tehát, ha valaki fel-, vagy le megy a lépcsõn, egyben a hangszobron is áthalad.

Az audiospotlight system (rövidítve AS) elméleti alapját a 60-as években fektették le, a víz alatti hangsugárzások kutatásánál. Jól irányítható, ultramagas frekvenciájú rezgések nem-lineáris összegzésével állítanak elõ hangokat, vagyis a hallható tartomány feletti rezgések különbségeként jelentkezik a hallható hang. A 80-as években néhány nagyobb cég próbálkozott hasonló hangszórók gyártásával, de a magas elõállítási költségek mellett is csak erõsen torzított hangot tudtak sugározni, így ezzel hamarosan felhagytak.

Az AS technológia 2000-ben jelent meg, és azóta fõleg kereskedelmi kiállításokon és múzeumokban terjedt el, vetítések hangjának leválasztására, de gyártják autók, repülõk utasterébe is, hogy az utasok egy térben, de egymást nem zavarva hallgathassanak különbözõ felvételeket."

Ha esetleg valaki nem érti az elméleti alapokat, az vigasztalódjon azzal, hogy a technika jelenlegi fejlesztõje, Joseph Pompei 16 évesen már a Böse mérnökeként ténykedett. Bõvebb információért tessék a honlapjukon kotorászni. Aki meg vásárlásra készül, azt barátilag figyelmeztetjük, hogy a hangszórók ára meglehetõsen borsos, darabonként 2000 dolcsi (nagy tételben 1500) környékén. Végezetül: a U2 számára máris fejlesztik a tömeget pásztázó fényszóró mintájára a tömeget pásztázó hangágyús színpadtechnikát – mi máris gyûjtjük a belépõre a pénzt a U2 következõ, bécsi koncertjére.

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 10., hétfő

A Titanicon

13. Titanic filmfesztivál

Nincs nagyobb élvezet, ha az ember a barátait fikázza a hátuk mögött, az árulásnak és a szemétségnek is megvan a maga izgató bája. Mi most a Titanic-fesztiválba gyalogolunk szaros csizmával: szolgáljon vigasztalásukra, hogy szarba nem rúgnánk. Egyrészt nagyon köszönjük a fesztivál rendezõinek, hogy évrõl-évre elhozzák vidéki országunkba a mûvelt Nyugat, Kelet és Balkán filmtermésének javát. Rejtélyes azonban, hogy a belterjes filmbuzi értelmiség az internetes fájlcserélõk korában miért látogatja a fesztivált. Mi például csak azért járunk, mert szeretjük az elalvó nézõkrõl lepotyogó tolmácsfülhallgatók koppanását.

Idén csupán a Kossuth moziba, a szombati Punk: Attitude c. mûre tudtunk elvergõdni. Külön érdekessége a filmnek, hogy már DVD-n is megjelent, de itt vidéken ez még frissnek és újdonságnak számít. A jegy már elõvételben elfogyott, mi csupán az isteni szerencsének, valamint a mancsos Barotányinak köszönhetõen tudtunk bejutni (akinek ezúton).

És innentõl hosszasan szitkozódtunk a közönséggel egyetemben, mert a technikailag gyagya rendezõk képtelenek voltak a filmet a vetítõvászon méretéhez igazítani. A vászon jobboldalán a vetített kép kb. 30%-a hiányzott, a nyilatkozó ráncos punkok fél feje, valamint együttesük/nevük is többnyire kiesett. Így sok töpörödött híresség személyisége mindörökkön-örökké rejtély marad a mozinézõk számára, fuckoff. A "javítsátokmármegakibaszottvetítõt"- bekiabálások lassanként elhalkultak, a nép belenyugodott a Ká-európai realitásokba, hogy végezetül a Kossuth mozi melletti extrémtré sörözõben oldja a feszültséget.

A belépõ árát lányos zavarunkban nem kértük vissza, hálás köszönömöt a fesztivál szervezõi a kommentárokba írhatnak. És a film megér egy letöltést, noha csupán az angolszász punkokat tárgyalja, bár pl. Barangó, Pozsonyi Ádám vagy a CPG lazán verné a nyugati versenyzõket. Dagad a honfikebel, kis ország létünkre világszínvonalú anyázó-tehetségeink vannak.

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 6., csütörtök

Ebéd ezer alatt - CZZ Vendéglõ

CZZ Vendéglõ
3100 Salgótarján Fõ tér 1.


Köztudomású, hogy extra Budapestam non est vita, si est vita, non est ita, ami magyarul annyit jelent, hogy Budapest a világ közepe, valamint a pestiek a világ legokosabb, legszebb és legszexibb emberei, az evolúció csúcsa. Ezt a tételt Kolesz cimbora erősen vitatta, lévén szegény nem született Világközepei, de amúgy rendes srác. Javaslatára feltettük a parafakalapot és elindultunk vidéket nézegeti, tényfeltárni. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, útközben jó sok kocsmát megnézegettünk, majd egyszercsak elérkeztünk Salgótarjánba, ahol sok panelt és proletárt láttunk, valamint további kocsmákat. Városnézés közben erősen megehültünk, oszt udvariasan érdeklődtünk a barátságos bennszülöttektől, hogy merre található egy olyan vendéglátóhely, ahol az emberek nem csupán sört esznek. Így jutottunk el a Fõ téri CZZ vendéglõbe, amely fizetett ügynökeink szerint az elõzõ tulajdonos, Czikora Zoltán nevének kezdõbetûit viseli, valamint a legjobb, amit a város nyújtani tud a kényes pesti suttyóknak.

A hangulatos hetvenes évek milliőjét idéző interiőr azonnal elnyerte tetszésünket, elvégre Paul Anderson Időjárőre a kedvenc olvasmányunk. A felfedezés lázában égve a hely specialitását, a CZZ tekercset rendeltük, ami valamiféle rántott ízé, sonkába tekerve szalonna és savanyú uborka, hasábburgonyás körettel, 980 forintosért.

Továbbolvasás + Read More......

2006. április 3., hétfő

Felfújható pornóbirka

Két eset van: vagy mi vagyunk tök járatlanok a szexuális játékszerek univerzumában (de mennyire!) vagy új jelenséggel állunk szemben. A dugni való játékbárányok terjedésérõl van szó. A szöget Navarro ütötte a fejünkbe, amikor elküldte a 4890 forintért a piros-fehér-zöld interneten megvehetõ, ujjazásra termett kisbárány linkjét. Miközben nemrég sebibaba mutatott be egy felfújható változatot.

Lehet, hogy a közbeszédben a gyakran emlegetett szado-mazo kellékek popkulturális helyét éppen most veszi át a pornóbirka? Hollywoodban májusban már sikk lesz nyilvános vécében lebukni kokainnal és Prada pornóbirkával? És vajon lesz-e magyar sztár, aki a korszerûség jegyében bevállal egy pornóbirka-botrányt? Ha igen, ki lesz az? Árpa Attila vagy Farkasházy Tivadar?

Az ötezer alatt vesztegetett fehérmájú bárány elnyerte a Homártól a Legjobb Szexipari Vers és a Minden Idõk Legjobb Termékismertetõje díjat is a diamondsexshop.hu-n olvasható szöveggel:

Felfújható kis birka. Béget ha megdugod ! (az ujaddal is elég !) hangszoró van benne

Továbbolvasás + Read More......