2006. április 27., csütörtök

Dögös román kékszesz


Mona kékszesz

Átlagos Hülye Fogyasztó is tudja, hogy pinával bármit el lehet adni, fegyvertõl kezdve politikai pártig. A kékszesz + pina kombináció azonban kissé meglepett: sebre kenve fájdalmas, meginni nem ajánlatos, sakkor hol az asszociálható élvezet? Egy darabig tanácstalanul kutakodtam az orrlikban, de a válasz helyett egészen más dolgokat sikerült elõbányászni. Nyilvánvaló még egy Homár számára is, hogy a címkén látható vöröshajú ápolónõ közeli rokonságban van a bizonyos körökben oly népszerû ápolónõs pornóval, de még arra sem találtunk magyarázatot, hogy miért éreznek egyesek rejszolásban csúcsosodó gerjedelmet a fehérköpenyes ápolónõk/doktornõk irányába.

Elõrebocsátjuk: nem azért írunk cikkeket, mert sok sütnivalónk lenne. Ha sok sütnivalónk lenne, urániumot dúsítanánk Iránnak és szarrá keresnénk magunkat. Szerencsére exeink között egy pszichológus is akad, akit ráadásképpen nemsokára szenté fognak avatni, mivel szívesen segít akár a hatalommániás pszichopatákon is, akiket amúgy politikusnak nevez a köznép. Aszongya nekünk ez az áldott jó lélek, hogy arousal.

Aszongya, hogy az emberek többségének kényelmetlenségérzést, félelmet és nyugtalanságot okoz a fehérköpenyesekkel való találkozás (szúri, stb.), oszt ebbõl izélhetnéke támad a páciensnek. Tudományoskodva: "az elmélet szerint ez az általános arousal válik a késõbbi években erotikus arousallé, vagyis szexuális vonzalommá – azután, hogy az arousal eredeti oka megszûnt. Röviden: az általános fiziológiai arousal késõbb szexuális gerjedelemként értelmezhetõ, akként élhetõ át, sõt azzá is válhat." Házi pszichológusunk még rátért a Stockholm-szindrómára, de itt elaludtunk, úgyhogy arról majd a köv. dugás után folyt. köv., oszt ha valakinek jobb magyarázata is van a témára, azt a kommentároknak nevezett anyázások közé beírhatja. Elõre is hálás köszönet.

(homar.hu)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy tapasztalatlan, FRANK nevű chili-kóstoló feljegyzései, aki Ausztráliából tett látogatást Durban-ben, Dél-Afrikában:

"Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chili főzőversenyen. Az eredeti bíró megbetegedett az utolsó pillanatban, én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál, és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két helybeli indiai) biztosított afelől, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sort kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem."

Íme az értékelő lapok a versenyről:

chili # 1: Manoj Maniac Mobster-Monster chili-je

1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.
2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.
FRANK: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem, ez volt a legrosszabb. Ezek az indiai fickók őrültek.


chili # 2: Applesamy Utanegeto chili-je

1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.
2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.
FRANK: Gyermekektől távol tartandó!! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fajdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sort kellett hozniuk, mikor meglátták az arcomon a grimaszt.


chili # 3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót chili-je

1. BÍRÓ: Kiváló tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.
2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.
FRANK: Hívjátok Lucas Heights-t, felfedeztem egy uránium szivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestost szipákoltam volna. Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincer kislány hátbavágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.


chili # 4: Barbu Fekete Mágiája

1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító.
2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazán lehet chili-nek nevezni.
FRANK: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem. Lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? Savathree, a pincér kislány mögöttem állt a friss sör-utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem, szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?


chili # 5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója

1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad.
Igazán nagyszerű.
2. BÍRÓ: chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.
FRANK: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik, és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. Savathree megmentette a nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.


chili # 6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja

1. BÍRÓ: Híg de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.
2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erőspaprikát, hagymát és fokhagymát. Igazan Nagyszerű.
FRANK: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összesz@rtam magam mikor fingottam, és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik, senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve azt a Savathree lotyót, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a seggem vele.


chili # 7: Sugash Sikító Szenzáció chili-je

1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.
2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.
FRANK: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A gatyám tele van láva-szerű sz@rral, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem, abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon levő 10 centis lyukon keresztül.

chili # 8: Hansraj Hegyi Szent chili-je

1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevétesse magát.
2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett, mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről, és magára rántotta a chilis tálat. Nem biztos, hogy túléli. Szegény Ausztrál, kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?
FRANK: Nincs feljegyzés.

Névtelen írta...

Két férfi dolgozik a parkban. Az egyik gödröt ás, a másik betemeti. Egy járókelő figyeli egy darabig, majd nem állja meg szó nélkül:
- Ne haragudjanak, már jó ideje figyelem magukat. Miért ássák azt a gödröt, ha úgyis megint betemetik?
- Eredetileg hárman vagyunk a brigádban: Pali ássa a gödröt, Ede ülteti a fát, és én töltöm fel a fa körül a földet. Csak Ede ma nem jött, mert megbetegedett.

Vlasta Parkanová írta...

Aki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést olyan sok cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és elmondta nekem, hogy ez a bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. A legjobbakat.