2006. május 25., csütörtök

Gagyiparádé

A Homár mások hülyeségén élõsködik, de most nagyot alkotunk, élveboncolás következik, a világ elé tárjuk néhány gazdaságos beszerzésünket:

SC-282 Conan porszívó


A klasszikusnak mondható átverés, miszerint egy termék másnak akar látszani, mint ami (lásd. a nehézsúlyú pofátlanság egyik jelesét, a Magyar Téliszalámi feliratú osztrák terméket). Itt a cég lógójában az England felírat virít, azt sugallva, hogy angol termékrõl lenne szó. Hát nagy lófaszt, kedves Homárosok, kínai termékrõl van szó (utólag a dobozra ragasztott, miniatûr cetlirõl derül ki, hogy származási helye Kína, importõr meg a Privát Kereskedelmi Kft).

Teljesen felfoghatatlan, hogy miért akar ez a porszívó angolnak látszani, manapság Kínából jön már a hájtek is (a kínai tulajdonba került IBM laptopok Lenovo névvel is minõséget jelentenek), a porszívót meg gyakorló háziasszony tanácsára választottuk, szép és kifogástalanul mûködik, panasz egy nyikkanás sem. Persze, érzelmi okokból jobban szerettünk volna egy angol proli verejtékes munkájával összerakott cuccot, de hát ez van, ezt kell szeretni, láv csájniz prádáktsz or dáj. Kína, mint a világ mûhelye, rengeteg bóvlival is elárasztja a világot, talán innét a tartózkodás a vásárlókban. Csalódott olvasóinkat meg biztosítjuk, hogy a következõkben csak bóvlikról lesz szó, csak ippeg szokásunktól eltérõen szerettük volna egy pozitív felütéssel kezdeni a cikkünket.

Elta_hs_100N1 hajvágó

Elta, német bejegyzésû cég, alatta a lógóban meg azt írja natürlich, hogy Germany. Jaja, annyira német ez a termék, mint a Scarlett porszívó angol. Elõttem is ismeretlen okból vásároltam ezt a vágószerkezetet, mindenesetre nem gatyásodtunk le az árától, potom 1199 forintosunk bánja a kereskedelmi ügyletet (Rossman) és a mellékelt hajfésû tökéletesen müködik. Illetve megvan, heuréka. Igen, kedves olvasóink, igen, jól sejtik, sõt kitalálták. Igen, azért vettem, hogy lenyessem vele a szõrt a seggemrõl, mert szeretnék divatos + menõ + trendi lenni a buzibárban.

Bár a motor még kifogástalanul zümmög, néhány szõrtelenítés után teljesen elkopott a szerkezet vágófelülete és módfelett fájdalmas lett a procedúra. A német minõségbevetett hit elenyészne, márka, sõt országimázs rombolásának esete is fennforogna, ha. Ha nem Kínában barkácsolták volna, natürlich.

Profi Brotmesser

Megint Rossman, 399 forintos befektetés, megint kínai, megint gagyi. Mentségemre legyen szólva, eleve Homár témának vásároltam a szerkezetet és nem okozott csalódást, tökéletesen megfelel a célnak. Márminthogy cikket írjunk róla.


Nah, az vagyon a terméken, rajta, ráírva, hogy Profi Brotmesser, valamint extra scharf. Ez franciául azt jelenti, hogy ez itten egy profi kenyérvágó kés, valamint arról is biztosítanak, hogy a termék extra éles, hahahaha. Szerintem meg eleve ipari hulladéknak készült, teljesen alkalmatlan kenyérszeletelésre, de talán biciklilopásra, bringalakatok levágására jó lesz, csókolom.

(homar.hu)

Továbbolvasás + Read More......

2006. május 22., hétfő

A klímaváltozás a gyáraknak köszönhetõ

Míg Al Gore, kedvenc amerikai politikusunk (ilyen is van) Cannes-ban tüntetõleg gyalog megy a szállodájából az általa reklámozott környezetvédelmista film bemutatójára, addig az energialobbi sem pihen. Az Amerikát bíráló, a klimaváltozás káros hatásaival foglalkozó dokumentumfilmre válaszul az energiamultik kitartottja, a Competitive Enterprise Institute is elkészítette a megrendelt kis filmecskéjét, amit már egy hete mutogatnak a tudásra éhes amerikaiaknak.

Az andalító, megnyugtató zenével aláfestett, kisgyerekkel és természettel illusztrált reklámfilmecskébõl megtudjuk, hogy a széndioxid a világ legtermészetesebb anyaga, bár egynémely politikusok szennyezésnek akarják beállítani (nem túlzottan leplezett célzás Gore-ra). Közben az ipart, autót ésatöbbi civilizációs vívmányunkat mutatják, majd a zene vészterhesre fordul és elhangzik: képzeljétek el, ha ezek a politikusok sikerrel járnak, jaj, mi lesz, mi lesz. Végkövetkeztetés: õk szennyezésnek hívják a cokettõt, mi életnek. No comment.

A második filmecskébõl (Glaciers) megtudjuk, hogy egyes tudományos kutatások (köztük az övéik, lásd a honlapjukat) nem igazolják a jéghegyek olvadását, sõt hivatkoznak az egy pillanatra bevillantott Science magazin egyik cikkére, mely szerint Grönland belsejében nemhogy nem olvad, hanem egyenesen gyarapodik a jégtakaró. Ez a megfigyelés önmagában semmit sem bizonyít, hiszen a globális felmelegedés egyes területeken akár lehûléssel is járhat. Nem voltunk restek és utánanéztünk a bemutatott 2005 nov. 11-i cikknek a Science honlapján, bánatunkra viszont fizetõs a szolgáltatás, nem tudtuk a hivatkozott cikket elolvasni. Végezetül megpróbáltuk a CEI-t egy 17000000000 dolláros átutalással izgalomba hozni, de csak a PayPal kártyaszámig jutottunk, szóval fospunepa. Hekkeléshez meg nem értünk, sem.

Ha pedig „hülye amerikaiak, mindent be lehet adni nekik” jellegû kommentárokat akar valaki a hozzászólásokhoz írni, azoknak felhívnám a szíves figyelmét olyasfajta magyarságteljesítményünkre, mint a dugóba szorult pesti autócsorda, melyrõl akár a Magyar Önzést és Ostobaságot is megszobrozhatnánk.

(a greenfo.hu nyomán)

update 05/23: Köszönjük a tucatnyi kedves olvasónknak, akik megküldték az idézett Science cikket. Vitézül átolvastuk, de mivel se geológusi, se meteorologusi diplománk sincsen, csupán annyit értettünk, hogy igazolódott prekoncepciónk, miszerint a filmecske kiragadott részletekkel és csúsztatással manipulál. Ha jobban belegondolunk, az energialobbi célja, hogy a önkorlátozástól ózkodó, önzõ konzumidiótáknak szállítson önigazoló érvkészletet.

A cikk kivonata itt olvasható.


(homar.hu)


Továbbolvasás + Read More......

2006. május 18., csütörtök

Ebéd ezer alatt - Kurd girosz magyarosan

Fufu Fati girosz
Tompa utca, Budapest, IX kerület

Azon a kedves olvasóink számára, akik szerint csak a Nemzeti Biliben levõ szar kavarásához értünk, itt egy kedves esti mese, amely korhatár nélkül olvasható.

Tavaly, a Ferencvárosi Ünnepi Játékok alkalmával tévedtünk a Bakáts térre, egy olasz nyelvû operahaknira, hogy meglehetõsen kezdetleges nyelvtudásunkat teszteljük. A Tosca (nem a gépzenei társulat) volt mûsorra tûzve, aminek a történetét valszeg minden kedves homárista ismeri. Zanzásítva: adva van egy Cavaradossi nevû izgága festõ, aki a fennálló törvényes rendet támadja, de elnyeri méltó büntetését, sortûzre ítélik. Tosca nevû nõje megmenthetné, ha egy csekély szívességet tenne a Scarpia nevû rendõrfõnöknek, de a gaz terroristanõ dalra fakad és leszúrja a legitim hatalom képviselõjét. Ennél a pontnál eléggé el nem ítélhetõ módon és nagyon röhögtünk, mert számunkra érthetetlen volt, hogy egy meglehetõsen érett (sõt túlérett) hölgy, sok-sok fölös kilóval a hátsóján, a helyett, hogy örvendezne a soron kívüli kufircnak, miért folyamodik ilyen radikális konyhakéshez. A nézõk biztatására idõ elõtt távoztunk, és mivel a rasztafari edzésbõl kifolyólag igencsak megehültünk, betértünk a közeli Tompa utcában levõ két giroszos boltocska közül az egyikbe, amit azóta sem bánunk.

Finom, nagyon finom, eltalált ízek, laza kiszolgálás, szerintünk az egyik legjobb a témában, simán alázza a nagyra nõtt Három Testvért. Természetesen (!) semmi köze az igazi giroszhoz/swarmához, természetesen a helyi mutációt kapjuk, mivel itt is csirke, illetve pulykahúst csomagolnak a lepénybe. Kedves olvasóink bizonyára megütköznek azon, hogy az eredeti girosz birkahúsból készül, de hát ez van, Mitteleurópa, tessék a térképre nézni, teccettek volna forradalmat csinálni, valamint a bojlercsirketermelés olcsóbb a bárányénál. Szerencsésföldi halandóként sikerült sok-sok országban giroszt tesztelni, felelõsségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy a Fufu Fatinak a siralmas alapanyag ellenére sincsen oka szégyenkezni, megkapta a második helyezést nem hivatalos ranglistánkon.

[A legjobb swarmát (figyelem, izraeli propaganda következik) Tel-Avivban, a jemeni negyed melletti Karmel sukon ettük. Hatalmas adag húshoz a fogyasztó legalább tíz négyzetméternyi zöldség közül válogathatott magának, sõt a bunkóbbak (pl. én) akár kétszer is pakoltak maguknak. Némiképp árnyalja a képet swarma-ügyileg, hogy a legrosszabbat is Tel-Avivban ettük, egy kihalt shabbatkor: három napra olyan betegek lettünk, hogy fosás és hányás közben antiszemita megjegyzésekre ragadtattuk magunkat, ami az izraeli helyszínt tekintve legalábbis meggondolatlan cselekedet volt.]

Visszatérve a Fufu Fatihoz. A girosz csupán 400 forint és a baklava (130 ft), valamint a dolma (50 ft) is megéri a pénzt. Az x-ik sör magasságában már több ízben sikeresen eltársalogtunk pináról, idõjárásról és más baloldali értékekrõl a (hangsúlyozottan) kurd tulajékkal, és miután megcsillogtattuk a kurd kérdésben való tájékozottságunkat, annyira megpakolják a giroszunkat, hogy egy része mindig a ruházaton végzi. Könnyû így törzsvendégeket szerezni.

Egy bibi azonban van. Nemrég Mirci nevû olvasónkkal tértünk be, szerénységünk igen elfáradva, a zombirészegség állapotában. A genyó kurd hát nem felírta Mirci szalvétájára a telefonszámát?!

(homar.hu)

Továbbolvasás + Read More......

2006. május 11., csütörtök

Gyalogosok vs autósok - melegítés

Mint már megírtuk, végre történik valami a kipufógógázban, a Radikális Gyalogosok megunták az autósok terrorját és május 17-én 17 órakor utcai megmozdulás lesz a Bajcsy-Zsilinszky és az Andrássy út keresztezõdésénél. A budapestiek elképesztõ vezetési szokásainak illusztrálására vidéki és kultúrországbeli olvasóink számára készítettünk egy rövidke videót néhány átkelõnél. Tapasztalataink szerint a pesti autósok simán nyernék a surmósági világbajnokságot, a gyalogosok semmibevétele lassacskán magát a gyalogos közlekedést is lehetetlenné teszi Budapesten. Csúcsforgalomban, dugóban két méter nyereségért áterõszakolják magukat a zöld jelzésnél szabályosan átkelõ járókelõk között, valamint a zebrára hajtva várják, hogy meglóduljon a dugó.

Amellett, hogy semmibe veszik a gyalogosok legelemibb jogait, észmeresztõen ostoba is ez a fajta semmibevevése a Kresznek: a keresztezõdés közepén megrekedt autós megakadályozza, hogy oldalirányból meginduljon az autós forgalom, ezáltal még tovább növeli a dugót a városban, valamint teljesen fölöslegesen tovább mérgezi városunk levegõjét. Évente csak Budapesten 2000 ember hal meg az autósok által okozott légszennyezés miatt. Ha az autótulajdonosok ezeket a szerencsétleneket belelõnék a Dunába, lenne nagy országra-világra szóló felháborodás, de jelenleg a közös bûn eredménye a cinkos hallgatás.

Pestiesen szólva: leszakad a pofám, de néhány körmöst mindenképpen illene kiosztani. Mi szorgalmasan és nagyon udvariasan beszólogatunk a zebrán parkírozó polgártársaknak (lécci, ne a zebrán parkolj, ne akadályozd a gyalogos forgalmat), de amíg a gyalogosok túlnyomó többsége bambán, szó nélkül tûri az autósok pofátlanságát, javulásra semmi esély.

A videón a már említett Bajcsy-Andrássy keresztezõdés, az Irányi utca, a Moszkva tér, valamint kedvencünk, a Belügyminisztérium melletti, a József Attila utcában levõ átkelõt filmeztük. Ez utóbbin még a belügy dolgozói sem mernek átkelni a száguldó kerekes surmók miatt. Itt esett meg velem, hogy a holland civilizációból hazatérve szórakozottan kiléptem az úttest szélén ijedten várakozó, negyvenfõs német turistacsoporból, mire egy lefékezõ fekete BMW-bõl kiugrott egy igen tekintélyes méretû, öltönyös kopasz. Az a sejtése támadt, miszerint szerény személyünk homoszexuális irányultságú és ezen megérzését azonnal közölte velünk: mocskos buziköcsög, szétverem a pofád. A többit inkább nem részletezem, mindenesetre szerénytelenség nélkül kijelentjük, hogy anyázásban még nem találtunk méltó ellenfelet. A monoklink meg egy hét alatt majdnem teljesen eltûnt.

frissítés, olvasói levéllel:

Drága Sebibaba,

köszöntelek a magyar médiában, ami többek között azért ilyen rohadtul
demoralizáló, mert magadfajta demagóg, wannabe újságírók alkotják. Légy
oly kedves, egy válasz-emailben közöld már velem, hogy milyen indokoknak
köszönhető az, hogy nemes egyszerűséggel, bárminemű előzetes szelektálás
nélkül lehordassz egymillió munkába siető, szerencsétlen, pesti autóst?
Merülőónként vetem e kérdést lelkedbe, hogy kitudjam mélységét.

Megértem, hogy újlipótvárosban - havi kettő bruttóért - gépelött rohadni
nagyon felemelő, már-már a szabadkőművesség semmihez nem fogható
übermensch érzését adja, csak kérlek ne feledd, hogy minden
erőfeszítésetek ellenére vannak még olyanok, akik nehezen nyelik le, hogy
két év kodolányi után egyesek már friedrich nietzsche nyomdokaiba kívánnak
lépni. Ha tudsz követni...

Igen, zebrán állni szemétség, kereszteződés közepén pláne, ám van valami
ami ezen is túl tesz - fröcsögni, lehúzni, de semmi újat kitalálni,
ötleteset hozzátenni, problémát megoldani. Tudom, hogy az irodai székhez
szokott "letargizálók" nagyon örülnének, ha végre úgy élnénk, mint a
svédek. Ott bizony senki nem száguld, átengednek a zebrán és mindenki
váliummal alszik el, vagy egy közli országban issza agyon magát... ja és
nagykövetek kiállításokon zúznak.
Kedves Kolléga! Kérlek menj el mondjuk szíriába (tudod a terroristák,
vagy?) ahol tekintélyelvűségen alapul a közlekedés. Valamiért többen
mosolyognak az utcán, mint bármelyik általad preferált, nyugat-európai
plasztik masszában. Amúgy röhejes igyekezeted ellenére sem sikerült semmi
durvát felvenned, a filmezési technika pedig éppoly sekélyes, mint -
sajnos cikként aposztrofált - barbár bekiabálásod. Sajnos építő jellegűt
most én sem tudok mondani neked, talán annyit - remain calm!
Kérlek ezúttal tekints el írásom grammatikai elemzésétől, ugyanis nagyon
ócska gépről kellett írnom, és lehetőleg ne a "nem is kétkilóér ill. akkó
nem kell minket olvasni" típusú válasszal élj.

Üdvözlettel
egy - bosszútól félvén - névtelenségbe burkolózó bértollnok

(homar.hu)


21 perces videónk az eseményről:

Továbbolvasás + Read More......

Patkó Bandi és az érzékek birodalma

Patkó Bandi Étterem-Sörözõ-Pizzéria
Westend/Kossuth mozi mellett

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, a Nyugatvégen, van egy kocsma, aminek neve Patkó Bandi. Egy vidéki gengszter nevét viseli, aki olyan, de olyan csóró volt, hogy nem volt pénze a zsandárokat megvesztegetni, úgyhogy azok bosszúból lelõtték. Kedves, hangulatos vendégfogadó, mindig roppant pozitív benyomásokkal másztunk innét haza a tizenvalahányadik ser magasságában, azonban legutóbb elkövettük azt a hibát, hogy teljesen józanul ültünk be a fentnevezettbe. Egy lelkes olvasónkkal beszéltünk meg itt találkozót (gyere, kapsz autogrammot), akinek természetesen jó csöcsei vannak, valamint még okos is, de az utóbbit teljesen felesleges luxusnak tartjuk, az Úristen megint túlzások túlzásokba esett. Mindenesetre csordulásig telítve voltunk nemes és poétikus tervekkel: a régi recept alapján jól leitatjuk, oszt meggyalázzuk a testnyílásait.

A mostani, tudatmódosítatlan állapotunkban a kocsma korántsem a meleg fényekben tündöklõ varázskastélynak tûnt, hanem valami teljesen másnak. Leírjuk a helyszínt.

A falakat hevenyészve felszegzett deszkák borítják, amitõl az egésznek kellemes szerszámoskamra hangulata van, némi falusibudias nüansszal. A deszkákra kiszegezve a korabeli rablóvállalkozó felszerelése, fokos, flinta, pisztoly, karikás ostor, csikóbõrös kulacs stb., amelyek alapján megállapíthatjuk, hogy Patkó Bandinak nem sok tekintélye lenne a mai, lopakodó bombázókkal felszerelt hájtek rablók klubjában. A gyöngyfüggöny és a bárszékek, a világító piaraklámok, valamint a vendégek gyors meggazdagodásra szolgáló nyelõgép egy olyan belsõépítész világának vizuális megtestesülése, aki túl sok amerikai filmet fogyasztott, oszt rajtamaradt a cuccon. A lengõajtót valamiért elfelejtette beépíteni, ezért gyorsan megdicsérjük, mert nagy a mi szívünk és sajnáljuk a hátrányosakat.

Természetesen humor is képviselteti magát a kocsmában (és most nem a halivúdi tehenészkocsma meg az akut magyar hülyeség megejtõ keveredésére célzunk). A korabeli ponyvák borítójára hajazó faliképekre, a „Hitel alma", meg a "akkor kérj hitelt, ha 100 éves vagy és a szüleid is elkísérnek" jellegû bátorítások helyi mutációjára gondolok. Itt az ígérik, hogy szimplán kivégeznek, ha anyagi hátrányt okozol a tulajnak, és ezt valamiért humorosnak találják (esetleg komolyan gondolják, szentég!). Itt egy gyöngyszem, amely illusztrációja egy kivégzést ábrázol:

Tõlünk Kért Hitelt lovas betyárnak a f. évi júl. 19-én rögtönítélõ bíróságilag kivégzett ifj. Nekünk Tartozott rokonának életleírása és halála írta az élet és a Patkó, Pesten 2003 Nyomtatott és kapható Fekete Istvánnál (Váci út 12 szám)

A klotyó külön bekezdést igényel. Tudjuk, 40 év szocialista ízléspallérozás után nem sokat várhatunk nemzetünktõl, de azért mégis, kedves magyar véreim, ez a kló mégiscsak túlzás. És még balkáni igénytelenséget sem emlegethetünk, mert szerintünk nemcsak az internetfelhasználás területén elõzött le minket Románia. Ez a kló egy metafora, mely cikkünk terjedelmi korlátait feszegeti, de nemsokára homárista dokumentumfilmet készítünk róla. Természetesen koszos és büdös, ez a vendégek részérõ elvárható otthonossági minimum, de itt találkoztunk elõször azzal az újfajta felújítási technikával, miszerint a régi, lepusztult csempeburkolatot csempemintájú tapétával fedik. Olcsó és gazdaságos, elfedi a régi rohadást. Illetve elfedné, ha radikális tényfeltárók le nem szaggatnák, felfedve ez által a magyar rögvalóságot. Megérne egy újabb látogatást, hogy aprólékosan feljegyezzük eme vendéglátóhely minden apró geciségét.

A zene. Homárok Istene, miért tûröd ezt? Kátásztrófa, kedves testvéreim, kátásztrófális, ráadásul hangos is, nehogy a jónép beszélgetni tudjon. Übertré prolibutító zakatolás, ami a mi magas romkocsmai köreinkben nem fordul elõ, úgyhogy képtelenek vagyunk akár egyet megnevezni az elhangzott nemtudommineknevezzemek közül. Csandalazeneileg teljesen tájékozatlanok vagyunk, ezidáig sikeresen megtartoztattuk magunkat az összes kereskedelmi rádióadó hallgatásától, de valahogy ilyennek képzeljük el a Klub Rádió zenei kínálatát, közvetlenül egy Bolgár György betelefonálós mûsor után.

Kiszolgálás (figyelem, végre valami pozitívum) kedves és gyors, bár az utóbbinak egyik lehetséges oka, hogy a pult elõtt ücsörögtünk. Vendégsereg. Mivel nem sok okot tudunk megemlíteni (tulajdonképpen egyet sem), amiért mi még egyszer betennénk ide a lábunkat, inkább hanyagoljuk a témát. Mindenesete nem messze tõlünk üldögélt egy bakancsos, kopasz társaság, akik közül mindenképpen említést érdemel egy sereslaci méretû szaglószervet viselõ úr, aki amerikaizászlós, operation iraqi freedom feliratú pólót viselt. Ettõl a látványtól kiújult az aranyerünk, oszt kénytelenek voltunk haladéktalanul rendelni egy vizespohár pálinkát, ami csajozás szempontjából végzetes hibának bizonyult.

Végezetül: kedves olvasónk testnyílásainak meggyalázása a csillagok kedvezõtlen együttállása miatt nem gyütt össze. Mindenesetre semmit sem bíztunk a véletlenre, hazafelé mászva még vásároltunk egy üveg Baileys't is, aminek a hatása olyan, mintha befeküdnénk a sírba, magunkra dózeroltatnánk néhány tonna földet, oszt az egészet jól lebetonoztatnánk, nehogy mégis meggondoljuk magunkat.

update: Patkó Bandi blog

Sing Sing: Halál a májra
.

(homar.hu)





Továbbolvasás + Read More......

2006. május 5., péntek

Idõutazás internettel




Arma nevû olvasónk Telekházán Lenin, Kun Béla és Április 4. utcanevekkel találkozott. Idõutazás helyett a Topolisz cég slendriánságára gyanakszik:

A minap Hortobágyról Tiszacsegére vezetett az utam, ezért fellapoztam az utvonalterv.hu villanyoldalt. Bepöttyentettem a kis vackaimat oszt' cefetül meglepõdtem...:)

Ilyen tényelg van? Amúgy utánanéztem, természetesen nincsenek ilyen utcák. Sanszos, hogy már régi, poros, jogdíjmentes térképbõl dolgoztak a kollegák. Grat!

Üdvözlettel: Arma

Kedves Arma, szerintünk mégis idõutazásról van szó, a jövõbelátás egyik speciális esetével. A Topolis kiváló kapcsolatokat ápol többek között a Budapest Fõváros Fõpolgármesteri Hivatalával, az Országos Rendõr Fõkapitánysággal, szal belsõ információira alapozva már most megkezdte a térképei ápgrédelését. Megbízható információink jegyében az országban nemsokára visszaállításra kerülnek a szocialista aranykor utcanevei, melyeket a jobboldali önkény a kilencvenes években években galádul megváltoztatott. Kun Béla, Lenin és egyéb, európai értelemben vett demokratáink örökké fénylõ vöröscsillagok maradnak hazánk egén. Emléküket mindörökké megõrzi hálás nemzetünk nemcsak a szívében, hanem a házufalakon is. Sõt, informátoraink szerint nemsokára a stopposok legendás védõszentje, Osztyapenkó elvtárs szobra is restaurálásra kerül, de a kétoldali seggnyalás jegyében melléje az Iraki Kisfiúnak Csokoládét Osztogató Amerikai Katonát is megszobrozzuk.

Továbbolvasás + Read More......

2006. május 3., szerda

A Havas Henrik-szelekció

Havas Borház Kft.
Havas Henrik Selection

A Homár postaládáját többnyire gyalázkodó levelekel, vírusokkal és trójaiakkal tömködik tele, de most végre egy mókás küldemény is érkezett Mirci nevû olvasónktól. Megrötyögtetett, na, a hátunkra esve igen virgonc hangulatban percekig kalimpáltunk mind a tíz lábunkkal. Ugyanis a címkén a rejtélyes okokból egy kockás asztalterítõt viselõ Havas Henrik néz gondterhelten, oszt aszongya: "A pincém és a borom legalább olyan jó, mint a könyveim."Homárosan megvalljuk, nem vagyunk teljesen update Havas Henrik Tanár Úrral, valamiért reflexszerûen elkapcsolunk bárhova, ha felbukkan a képernyõn. Ezért elsõként fotosoppolásra gyanakodtunk, mert jóhiszemûek vagyunk és ezt azért már Havas Úrról sem feltételeztük. De igen. De. A hír igaz. Fellapoztuk a netet és kiderült, hogy boldog tudatlanságunkban elkerülte figyelmünket Havas Henrik borászati ámokja. Kiderült, hogy Havas Henrik borai tényleg olyanok voltak, mint a könyvei, olyannyiraolyanok, hogy emberi és újságírói példaképünk még 2004-ben kénytelen volt felszámolni borászatát. Szóval egy Homárnak minden vicc új, de mi mégis közzétesszük, hátha valakinek ez még újdonság.

Továbbolvasás + Read More......

2006. május 2., kedd

Ágyúgolyó-gumigolyó futam (Gumball)

A Munka Ünnepén a Homár is jelenlétével üdvözölte a Gumball versenyzõit Budapesten, valamint tisztelettel jelentjük, hogy a Roosewelt téren olyan sûrûn telítve volt sznobsággal a levegõ, hogy a földre ejtett golyóstollunk megállt a levegõben. A magyar sznobok az esõ ellenére az ejakulációig fellelkesedve a koslattak a gazdagok és szépek méregdrága bádogjai körül, szemükben irigységgel keveredõ vágy, kezükben fényképezõgép.

A rongyrázó flancolás és a környezetpusztító pazarlás eme megdicsõülésén kissé ijedten ültünk a bringánkon, miközben a fenntartható fejlõdésrõl, a még egyenlõbbek jövõzabáló arroganciájáról, valamint a média felelõtlenségérõl és öngerjesztõ szenzációhajhászásáról motyogtunk magunkban.


Hogy a gyászos összképet árnyaljuk, megemlítjük a versenyzõk legviccesebbjét, az öregecskedõ Daryl Hannah-t, aki tavaly odanyilatkozott, hogy csupán azért vett részt a versenyen, hogy a biodízel meghajtást reklámozza. Így õ, a környezettudatos, egy pöffeteg Range Rover városi terepjáróból. Másrészrõl nem tartjuk kizártnak, hogy valóban öko-harcos jó fej ez a nõ, hiszen otthonát napelemekkel hajtja, valamint saját termesztésû bio-zöldségeit eszi. Minden lehetséges.

Végezetül örömmel számolunk be róla, hogy az ön és közveszélyesen száguldozó, a társadalmi együttélési normákra magasról szaró díszes gyülekezetet a hatalmas erõkkel felvonuló osztrák rendõrök olyannyira megfingatták, hogy az egyik résztvevõ szerint a sebességi verseny ma már csupán a sörözést jelent. Sajnos, a Homárt az ajtónállók fénymásolt FBI-igazolványa ellenére sem engedték be a rendes esti piálós/kokózós Gumball partira, úgyhogy bosszúból a bármire kapható Bodri kutyával etettük meg a csillogó krómacél- és csöcshegy-fotókat tartalmazó memóriakártyánkat.


Továbbolvasás + Read More......