2007. október 2., kedd

Felhívás puccsra (filmrészlet)

"The Saint" The Reluctant Revolution (1966)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy banánköztársaság, amely valójában olaj volt, neve meg San Pablo. Természetesen korrupt volt a kormánya, de nagyon, akár a hatkernek, oszt a nép ezt nehezményezte, élükön a forradalmi élcsapattal, akik voltak vagy húszan, oszt még fegyverük is volt. Az istenadta legitim hatalom bevetett mindent a felforgató randalírozók ellen, rendőrséget, besúgókat, éles lőszert, sőt könnygázt is, a takonycsorgatót.

Történt vala, hogy a permanens világjobbítót és ékszertolvajt, Simon Templart, aki a Szent nevet is kiérdemelte, naszóval őt aztán jól arra sodorta a Végzet. És innét módfelett felgyorsult a történelem. Simon testvér becsempészett egy lehallgatós Zippót a kormányba, a néphez meg a rádió útján kiszivárgotatta, hogy urai csalnak, hazudnak, lopnak, kurváznak, kecskét basznak stb., ami akkoriban még újdonságnak számíthatott. Oszt egy jól sikerült palotaforradalom, valamint egy kamu rádióadó segítségével a maroknyi ellenálló (lázadó, terrorista, szabadságharcos, etc.)megdöntötte a rendszert. Itt a vége, fuss el véle, Simontemplar egy jót dugott a mese végén.

lapozzon, bitte



In "The Reluctant Revolution," Templar becomes embroiled in a tangled plot of revolution and revenge. Barry Morse (Lieutenant Gerard on the original Fugitive TV series) guest stars as the president of San Pablo's right- ("and left-") hand man whose past returns to haunt him in the form of the daughter of his former business partner.

Nincsenek megjegyzések: