2007. november 27., kedd

Politikailag korrekt zsidózás a Magyar Rádióban

"Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei"


Kedves véreim, vérmagyarok és nemannyira. Történelmi jelentőségű nap a mai, végre megtudhatjuk, hogy milyen a politikailag korrekt zsidózás és fajelmélet a Magyar Királyi és Kormány Rádió tálalásában. Az MSZP-Szadesz koalíció tisztogatásait mindig szerencsésen túlélő Zentai Péter tudósít fajokról, fajtákról és rasszokról. Végre megosztja velünk a pc helyesen gondolkodást, egyenest Berlinből. Részünkről izgatottan várjuk várjuk az Új Generáció, a Fiatal Baloldal és egyéb hivatásos antifasiszták utcai tiltakozásait az új rasszizmus térhódításával szemben, mely már a baráti médiában is felbukkan. Itt a cikk, óvatosságból screenshottal súlyosbítva.
 


Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei

Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tűnő sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Hallgassa meg!

Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékű a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, első olvasásra tudományosnak tűnő kutatásokról. Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos műhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterű, ám különböző etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.

Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak. A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)

(Zentai Péter, Berlin)


zentai peter magyar radio



7 megjegyzés:

Névtelen írta...

én meg olyat hallottam múltkor, hogy nem véletlen, hogy nehéz a világgal kijönniük a zsidóknak, ellenséget látnak a többi emberben,... ugyanis a 7. csakrát, a fejtetőn lévő koronacsakrát a sábec deklijükkel lefedik/legátolják magukat a világ/isten felé...

Névtelen írta...

Na és akkor mi van?

Névtelen írta...

akkor most ki zsidózik itt? LOL

Névtelen írta...

a szöveg nem rasszizmus

hanem igaz

sajna

ez van

vannak hülye népcsoportok

kutyák között is

pl. afgán agár

a leghülyébb



border collie

legokosabb

Névtelen írta...

elég a kormányunkra ránézni és oda a nemzeti büszkeség

Névtelen írta...

fáj az igazság?

Névtelen írta...

Arról már persze nem szól a fáma, hogy az érzelmi intelligencia-kutatás során csak a 7. helyre voltak jók :D