2007. március 26., hétfő

3. Magyar Képregényfesztivál


Immár harmadik alkalommal örülhet a képregényes munkatábor a maga fesztiváljának. A helyszín a Gödör Klub, március 31-én 10 órától felfelé, amíg az úri közönség szusszal bírja. A belépés ingyenes.

Rajongó polgártársaink már hónapok óta gyűjtik a pénzt, hogy az újdonságokat megvásárolják. A hivatalosan még meg sem alakult Magyar Képregénykiadók Szövetségének 20 tagja közül aki csak teheti, erre az alkalomra időzíti kiadványai megjelenését, mivel ezen jelentős eseményen gyűlik össze a hazai képregényrajongók zöme (a rendezők 2-3000 résztvevőre számítanak). Ebben a műfajban állandósulni látszik a hőskor, a képregényes kiadványok 10-30%-át az évi 4-5 rendezvényen értékesítik a kiadók, sőt van olyan kiadvány, melyet máshol nem is nagyon lehet kapni. Szintén hőskort jelez, hogy a kiadók többsége kicsi, a tulajdonos egyben fordító és szerkesztő is, raktárként a ruhásszekrény vagy a garázs szolgál. Nem utolsósorban egy tisztességesen megfizetett állás sem árt a vállalkozókedvűeknek, amiből a könnyen veszteségessé váló tevékenységet finanszírozni tudja.

Talán a sokat emlegetett hőskor végét jelzi, hogy a képregény-műfajra már a nagy kiadók és terjesztők is kezdenek rámelegedni. A jelenlegiekhez képest gigászinak számító Atheneum 2000 például hamarosan manga kiadásba kezd, és állítólag a kiadót birtokló Líra és Lant cégcsoport üzleteiben manga-állványok is felállításra kerülnek. Bennfentes morgások szerint ez azért is említésre méltó szemléletváltás, mert eddig a nagy könyvesbolt-láncok közül a Líra és Lant volt az egyetlen, ahol a képregényt dicstelen trehánysággal, (nem külön műfajként kezelve, összegyűjtve), hanem a könyvek között szétszórva helyezték el, ami állítólag a gyalázatos eladásokon is meglátszott.

A fesztivál előzetesének nyomvonalát követve nézzük az újdonságokat. Örömmel tudatjuk, hogy az előzetes várakozásainktól eltérően házi kedvencünk, a Pesti Könyv kiadó nem adta fel, fél éven belül már 4. részével jelentkezik a Lucky Luke sorozatnak, egy magyarul először megjelenő epizódot időzítve a fesztiválra. A manga is lendületben, az öt hazai kiadó nyilvános kerekasztal-beszélgetésen vitatja meg a műfaj aktuális kérdéseit és mutatja be újdonságait. Ebből a szempontból a MangaFan kiadó tűnik a legsikeresebbnek, ők az Árnybíró című, koreai-japán manga-sorozatuk 5. epizódjával, sőt már az 1. epizód újranyomásával jelentkeznek. Ez utóbbi tény szintén mérföldkő a képregényes szakmában, eddig már az is csodaszámba ment, ha egy szerény példányszámban megjelenő képregény első kiadásának nagyobb része elfogyott.

Egy képregény-fesztiválról az amerikai képregények és a szuperhősök sem maradhatnak ki. A mostani összetartásra időzítve új Batman-album jelenik meg és a rendezvény egyik (5000 Ft-os árával mindenképpen) kiemelkedő kiadványa lesz a 300 című, nemrégiben bemutatott mozifilm alapjául szolgáló képregény.

Érdekes vonulatát képviseli a képregény kiadásnak a Windom kiadó. A rendszerváltás előtti időkben, a folyóiratokban, magazinokban részletekben megjelent magyar képregények közül adják ki a legjobbnak ítélteket, elsősorban a gyűjtőket célozva meg. Most két sci-fivel rukkolnak elő, amolyan békebeli retróval. Az egyik az Alekszej Tolsztoj regénye nyomán készült Halálsugár, a másik pedig A zöldeskék bolygó nem válaszol címmel jelenik meg.

Intellektuális beállítottságú fanok igényeit két elméleti kiadványnak a fesztiválra időzített megjelenése szolgálja. Scott McCloud A képregény felfedezése c. munkájában végigkíséri az olvasót a képregény 3000 éves történetén, valamint fény derül benne a képkockák közti titkos történésekre, ami rendkívül érdekfeszítően hangzik. Akiknek ez sem elég, azok megkaphatják az itt debütáló Buborékhámozót, ami egy szórakoztató képregény-elméleti szaklap.

A fesztiválon nem mellesleg filmvetítés, képregény iskola, rajzpályázat, tombola, majd a nap végén koncert is lesz. Malacka és a TAhO (Zsír/Zsúr Tour), valamint a Gödör Klub örökös bentlakója, a patinás ef Zámbó Happy Dead Band gondoskodik a sörmelléki szórakozásról.

A tavalyi fesztiválról egy röpke videónk, egyenesen a Sugárból:

Nincsenek megjegyzések: