2007. március 11., vasárnap

Ellenvilág (Egy postás kastélya)

Facteur (Postás) Cheval kétségtelenül kispályásnak született, aki földművelő szülők gyermekeként csupán a postásságig vitte. 43 éves koráig a társadalom hasznos és unalmas tagjaként hordta a köveket, de aztán gondolt egy merészet és nagyot (szal begolyózott, megkattant, megőrült, stb.), és nekifogott felépíteni álmai palotáját, a Palais Idealt (Álompalotát). A postástáska mellé beszerzett egy talicskát és kihordó körútjairól mindig jókora adag kővel tért haza, amiből szabadidős tevékenységként megvalósította álmát, 33 év szorgos munkájával hatalmas és elvarázsolt kastélyt épített, amely azóta is a tripnyalók kedvenc zarándokhelye. Tisztelet az akaratnak, mely a semmiből valamit létrehoz.

"Ha ön még sosem hordott ki leveleket egy harminckét kilométer átmérõjû körzetben, ha sosem cipelte õket a kopott bõrtáskában a többi küldeménnyel, a nyomtatványokkal, a reklámfüzetekkel, a táviratokkal, a postai utalványokkal meg a számlákkal együtt, ha nem kutyagolt leszegett fejjel, hogy szem elõl ne tévessze a vidéki ösvények füvében rejtõzõ köveket, ha a táska mellett még sosem vonszolt végig az utcákon egy vastalicskát is, és a postát kézbesítve még sosem szedett fel egy-egy formás kõdarabot, hogy betegye a talicskába és nem szedegette tovább az arra érdemes köveket, míg meg nem rakta a talicskát, és ha a kõvel teli talicskával hazaérve nem borította le a köveket az immár jókora építmény mellé, ha nem kevert maltert és nem állt neki, hogy újabb falat rakjon az építményhez, míg a sötétség meg nem akadályozza a munkában, ha mindezt még sosem csinálta, és nem is akarózik elhinnie, hogy valaki huszonöt éven át így tett, sajnálattal kell közölnöm, hogy sosem fogja megérteni a piantadó kat, mert ön javíthatatlanul épelméjû; megszorítom hát a kezét és azzal a mozdulattal hajlok meg ön elõtt, ahogy az elhunyt asszony férjét szokás köszönteni a ravatalozó oszlopcsarnokában, elõbb azonban felvilágosítom, hogy a fenti részlet Facteur Cheval önéletrajzából való, aki úgy idézi, mint hauterives-i szomszédai véleményét, aztán zavartalanul folytatja útját a talicskával, és naponta negyvennyolc kiló követ zúdít egyenesen a szívem közepébe." scripta archívum

"A „látomásos” művészek provokatív kertjeinek külső formája a kegyhelyekre jellemző (grotta, kápolna) kialakítástól kezdve a sajátosan mai „Kunst- und Wunderkammereken” át a fantasztikus palotákig és gigantikus szoborkompozíciókig terjed. Legismertebb közülük a „Palais Idéal”, Ferdinand („Facteur”) Cheval, autodidakta művész 1879-től 1912-ig épített Hauterives-i kertje, melyet Niki de Saint Phalle, „fantáziája, líraisága és fanatizmusa miatt” egyik legfontosabb előképének tekint, de amely meghökkentő, non-konform szépségével már a szürrealistákra, elsősorban André Bretonra is nagy hatást gyakorolt. Breton a talált tárgyak alkalmazásának képzeletet felszabadító hatását, az álmok és a tudatalatti irányította művészi kreativitást tartotta Cheval művészi erényeinek. Betonból és „kiválasztott” (talált) kövekből épített óriási kerti szentélyhez hasonló palotája, ökomenikus szimbólumrendszerével és hatalmas, enciklopédikus természeti kuriózum-gyűjteményével (mely kagylók, kőzetek mellett betonból öntött állatok tömegét jelenti) az elveszett Éden rekonstruálására tesz kísérletet." exindex

26390 Hauterives (France)
Tel: (33) 04.75.68.81.19

www.facteurcheval.com

+térkép (Grenobletól és Lyontól nem messze, de Monte Carloból is megközelíthető)

Egész évben nyitva (kivéve dec.5, jan.1, valamint január 15 és 31 közé eső időszak)

Nyári szabadtéri előadások:
# Jazz au palais : Jun. 28, 29 és 30, 21 óra
# Jun. 28 : Blues : Eric Bibb and Pura fé
# Jun. 29 : Tribute to Ferdinand Cheval : Edouard Bineau piano and Sébastien Texier : clarinet
# Jun 30 : Funk and Rythm'blues : Captain Mercier
# Summer's show : "Au coeur..." : night trip
péntek és szombat július 20 és augusztus 18 között

A varázskastélyról a hivatalos honlapon is láthat egy rövidke filmet.

Nincsenek megjegyzések: