A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2006. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. november 6., kedd

Salgótarján 2006-ban, a parlamenti választások lázában



Előre a múltba: megint Salgótarján.
Ebben az ütemben a következő parlamenti választásokig gond nélkül feldolgozzuk és közzéteszük fotóinkat, utána meg majd végre nekiláthatunk házikedvenceinknek. Lesz majd  Bakáts Tibor Settenkedő, Parakovács újra, esetleg a Werk Akadémia Gyülekezete reload és még sok más finomság, beleértve Gyurcsány Ferenc meztelen fotóit. 
Addig is tekintsék meg kedvenc városunk, Salgótarján panelrengetegét a 2006 tavaszán készített fotóinkon. 
Friss ropi, lendületes ex-bányászok. Bódi Guszti és a Cigány Összefogásért Párt. Koncert 16 és 02 között. Belépés. Ingyenes. Étel, ital. A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem. Emléktábla baloldali sortűz utánGusztos Péter besztof önreklám: Tarjáni, Állatvédő, Liberális, Képviselő. Boldvai László lámpaoszlopon! Egyeseknek semmi sem szent: lopják a fém koszorútartókat a Tanácsköztársaság emléművérőlTomka István politikai és egyéb vállalkozó a tavalyi év legszomorúbb szájbarágós plakátján.

Kattintson tovább, nagyméretű képek  pucér nőkkel. De nem.


..

..
And here is the rest of it.

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 4., vasárnap

2006 Frankfurti Könyvvásár I. (magyar pavilon)



Az idén, 2007-ben is kibaktattunk a Frankfurti Könyvvásárba és jó volt. Örömmel közöljük, hogy a magyar stand példát mutatott karakánságból a többi kiállítónak: míg a többi lúzer szánalmas módon ingyen kajapiával udvarolt a látogatóknak, addig a magyar standon ráálltunk a betévedők megadóztatásának és 3 ejróért mértük a kávét. Ezzel az árral sikerült pontosan egy ejrót ráverni a bejáratnál levő büfére, ami szívmelengetően idézte a szívünknek oly kedves Váci utca derék vendéglátósainak "holnap úgyis világvége" mentalitását.

A pénzre kétségtelenül rászorult kis hazánk, hiszen a szomszéd standon levő Románia is keményen rávert a patinás diszletekkel kiálló Magyarországra, legalábbis a vizuális külsőségeket tekintve. Ezekről a díszletekről nem árt tudni, hogy a rossznyelvek szerint évek óta nem változtak, a pénzre bizonyára máshol volt égető szükségük valakiknek. A tavalyihoz képest annyi változás történt, hogy az 56-os tapétákat újra cserélték, valamint az körbeforgó reklámoszlop 56-os Time magazinjának (Man of the year, yeah, the hungarian freedom fighter) helyére a Négy Állócsillag, Kertész Imre, Nádas, Esterházy és Konrád György került.

És most jönnek a szomorú hírek: csak a tavalyi fotókkal szolgálhatunk, az idei vásárról csupán egy mozgóképes beszámolót sikerült megosztanunk önökkel. Az okokról inkább nem beszélünk, lepelrá, kurválkodásból már nem élünk meg, kellett a pénz, na.

magyar stand, 1956, pavilon, Frankfurter Buchmesse



Frankfurti Könyvvásár, határainkon túli magyar írók részlege

Ez vót a határainkon kívül rekedt magyarok számára fentartott részleg, két tucat könyv. Ez még gyurcsányista nacionalizmussal mérve is meghökkentő volt. Quebec Franciaországgal, a Kalligram meg Szlovákiával állított ki.
Ha még érdekli a 2006-os magyar stand, kattintson.

Továbbolvasás + Read More......

2007. október 22., hétfő

Bónusz: MTV tapéták, lángol nékem e táj



Letölthető tapéták, 1024x768 px
zenei alapozás Prodigy (Fuel My Fire)









1. 2. 3. 4. 5. rész



Továbbolvasás + Read More......

Képregény: az MTV ostroma (4. rész)



A HírTV riporterének, Császár Attilának a tudósítását, amiben a székházat megrohamozó tüntetőket „forradalmárok”-ként írta le és az eseményeket az 1956-os forradalomhoz hasonlította, éles bírálatok érték annak vélt elfogultsága miatt. Pedig Gergényi Péter, a BRFK akkori vezetője kijelentette, hogy 50 éve nem történt ilyen Magyarországon.


MTV Magyar Televízió 2006 szabadság tér

"Nincs erőnk barikádra állni, nincs erőnk igéket dörögni."

Magyar Televízió 2006 ostrom

"Walhall isten-várát is tûz és víz árja borítja el; az átoktól megtisztult gyûrû újra a sellõk, az örök természet birtokában ragyog, megújuló kezdet, születés és ismeretlen-örök folytatás fénylõ jeleként."

Magyar Televizió MTV 2006 ostrom

"Ki van ott, ki van ott
Ki kopog, ki kopog
Ki van ott, ki van ott
Te ki lehetsz és én ki vagyok"


Magyar Televizió Hungarian television 2006 ostrom siege

"áthaladsz egy sötét udvaron törmelék húgyszag penészes homály"


Magyar Televízió 2006 MTV Budapest Hungary

Bőrfejűek és punkok a testvéri egység áldásával 

Magyar Televízió 2006 ostrom Szabadság tér

"végül lángokban elpusztul a Walhalla, és bekövetkezik az istenek alkonya"

Magyar Televízió 2006 MTV Gyurcsány

Séta a tapéták mögött.
Magyar Televízió





Fraternizálás ostrom után.

MTV Magyar Televizio no smoking Budapest Hungary Rudi Zoltán

Tisztelt vendégeink, munkatársaim!
Az MTV Rt. közforgalmi helyein a nem dohányzók védelme érdekében dohányozni csak a táblával jelzett helyeken lehet. Megértésüket és közreműködésüket köszönöm.
Az MTV RT. Elnöke

Dear Guests, Dear Collegues,
In order to ensure the protection of non-smokers in the public areas of MTV Rt., smoking is prohibited only in the locations marced by signs. Thank you for your understanding and cooperation.
President of MTV Rt.

.

police Budapest Hungary Ungarn polizei riot demo siege

Teljesen alaptalanok azok az állítás, miszerint a tömeg a ssupán azután hatolt be az épületbe, hogy a rendőrség kiürítette azt. Fotóink szerint is tétlenül nézték a beáramlókat, akik cserébe nem bántották többé őket.

rendőrség Magyar Televízió rendőr ostrom támadás 2006

"Ha utcára lép
Könnye váltja a felhők záporát,
Mert sirni kezd az ég
Ha minket együtt lát."

ref...

MTV fotó Magyar Televízió picture



Magyar Televizio



Magyar Parlament Hungarian Parliament Hungary Ungarn Budapest

Mindezek közben Parlamentnél lábhoz tett pajzzsal várakoztak a rohamosok.

szovjet war memorial statue denkmal Budapest Ungarn 2006

"A televízió ostroma közben egy, a tömegből kivált másik csoport a kommunista-szocialista időszak egyetlen Budapesten megmaradt köztéri emlékművét, a Szabadság téri szovjet katonai emlékművet rongálta meg: lefeszegette az önkényuralmi jelképként Magyarországon tiltott vörös csillag stilizált motívumát is tartalmazó szovjet címert és helyére egy "lyukas" nemzetiszín, valamint egy Árpád-sávos zászlót helyezett; leszedték a "szovjet felszabadító hősöket" dicsőítő feliratot és a domborműveket is. A televízió épületéről egy tüntető leszedte az EU zászlaját, hogy egy nemzetiszínű lobogóval helyettesítse, de a tömeg "tedd vissza, tedd vissza" kiáltására perceken belül visszatette, és nemzetiszín, illetve Árpád-sávos zászlót az EU zászlaja mellé tűzték. Egy EU-s dán szocialista politikus később, Szájer Józsefnek címzett beszédében – a Fideszes képviselő elmondása szerint – úgy interpretálta az eseményeket, hogy a tüntetők és zavargók az EU zászlóját égették." (wikipedia)

soviet war memorial Budapest Hungary

ostrom előtt

Sovjet emlékmű soviet war memorial Budapest

közben

soviet statue memorial monument Budapest Hungary war II. second

szorgos kezek

szovjet emlékmű Szabadság tér Budapest Magyar Televízió



soviet statue Hungary Budapest

"Az elcsendesült utcában határozottan érezte, hogy az éjszakai séta nem kezdődhet a megszokott ritmusban."

összes kép:
Magyar Televízió székháza, ostrom, siege 2006


Videók:

bontás
falanx.hu videó


kampány az eltávolításért (Magyarok Világszövetsége, deport 56)




felujítás után (ex-homar.blogspot.com :D

1. 2. 3. 4. 5. rész

Továbbolvasás + Read More......

Képregény: az MTV székházának ostroma (2. rész)



Kezdetben volt az Öszödi Beszéd.

Magyar Televízió siege Budapest Hungary

Gázt szív a nép.



A molinón időjelzés: ébresztő, itt az idő!

Magyar Televízió

Heves vita a rendőrökkel.

Magyar Televízió

Érvek a vitában: tomfa, díszkő, könnygáz, nedvesség, néhány pisztolylövés.



A rendőri csapatok egy része mindvégig a televizió székháza mögött meditált, Gergényi vezetésével.

Magyar Televízió

Ilyen a könygázfelhő.



Nedvesség.



Nedvesség II.



Das Profi.

Magyar Televízió

Tűz és víz, közben Baló autója is elenyészik. Időnként a tömeg meghátrál cigizni, sörözni, erőt gyűjteni.

Magyar Televízió

Ostromló.

Magyar Televízió

Egy Skoda volt.



radikális zöldek, fák dö fáking kár


Magyar Televízió
most dönt a nép
Moby Dick: Üvöltés

összes kép:

Magyar Televízió székháza, ostrom, siege 2006


1. 2. 3. 4. 5. rész

Továbbolvasás + Read More......

Képregény: az MTV ostroma (1. rész)

Magyar Televízió
Képes beszámoló a Magyar televízió székházának ostromáról egy ismeretlen olvasónk küldeményének felhasználásával. Ezidáig sehol nem publikált képek magyarázattal ellátva. Gyengébbek számára.

Tüntetők egy csoportja petíciót kívánt átadni a vezetőségnek, erre azonban nem került sor, így a rendőrség az épület elhagyására szólította fel az embereket. Miután kiterelték a bentlévőket, akkor kezdték el kövekkel dobálni és szidni a rendőröket. Folyamatosan érkeztek rendőri egységek, azonban a tömeg egy sikertelen oszlatási kísérlet után beszorította a rendőröket a székház bejáratához. Később újabb kísérletet tettek a rend helyreállítására, ez azonban ismét sikertelenül zárult. (wikipedia)


Magyar Televízió

A Magyar Televizió székháza by night.


Magyar Televízió

Egy, a rendőrök slagjától elázott úr a testével védelmezi a kőhajigálóktól a karhatalmat. A sajtó élénk érdeklődésétől kisérve.
(a fecskegatyós lenne
Fejes István, a Jobbik III. kerületi szervezetének elnöke?)


Magyar Televízió

Monumentális banképület, benne pártunk és államunk szócsőve, a Magyar Állami Televizió.

A kialakult csetepaté és dobálózás eredményeképpen a rendőrök beszorultak a bejáraton belülre, melyet aztán igyekeztek teljesen eltorlaszolni. A tüntetők utcakövekkel kezdték dobálni az épületet, illetve a rendőröket, akik könnygázzal és tűzoltófecskendővel próbálták visszaverni a kapu ellen indított rohamokat. Fél tizenkettőkor a rendőrök egy vízágyús járművel egy időre megtisztították a kapu környékét, ám néhány perc múlva a víz kifogytával vissza kellett vonulniuk, valamint a körülbelül 100 fős támogató köteléket is visszaverték. A tüntetők ezt követően elkezdték felgyújtani a környéken parkoló autókat, az egyikről a tűz később átterjedt a székház kapujára is.[1] A kiérkezett tűzoltókat a tüntetők akadályozták a tűzoltásban, nevezetesen elvették tőlük a tömlőket, hogy a rendőröket támadják vele.

Fél egy körül egy második tömegoszlatási kísérletet tett a rendőrség, egy vízágyús jármű és mintegy nyolcvan-száz gyalogos rendőr részvételével, de a kísérlet percek alatt ismét kudarcba fulladt és a gyalogos kíséret nélkül maradt kocsit a tüntetők darabokra szedték és felgyújtották. A vízágyúban rekedt rendőröket a tömeg a "Magyar rendőr velünk tart!" skandálása mellett visszavitte a székházat védő rendőrökhöz. Nem sokkal a kísérő kötelék visszavonulása után egy néhány tíz fős egység érkezett az oszlató kötelék támogatására, azonban mire odaértek, a köteléket már visszaverték. Az egység ekkor egy sikertelen kitörést követően a székház bejárata melletti sarokba szorult, ahol heves támadás érte a tüntetők részéről. A kötelék parancsnoka ekkor figyelmeztető lövéseket adott le, a tömeg azonban még agresszívabb lett. Végül egy másik egységnek sikerült a beszorultakat kimentenie. (wikipedia)





A tömeg szeretne benézni a baráti média székházába, de rendőreink elszántak, életüket. Adva a Konfliktushelyzet.


Magyar Televízió
fecskegatyó másodjára.


Magyar Televízió
fecskegatyós utoljára.


Magyar Televízió

fecskegatyós feladta, vélhetőleg megunta a repdeső törmeléket.


Magyar Televízió

forró hangulat, akár Arató vagy Dévényi Tibor bácsi diszkójában. És fokozódik


Magyar Televízió

az istenadta nép lelkesen gyurcsányol és kúrcsányol, ezeknek már semmi és senki sem szent. Anarchia mindenfelé. Demokráciánk alapintézménye, a rendőrség szopóágon. Elkúrás.


Magyar Televízió

A derék Jaruzelski tábornoktól vásárolt vízágyú másodjára próbálja az épület elől elkergetni a népet.


Magyar Televízió

Közelről a vízágyú. A látvány mellett az érzés is felejthetetlen.


Magyar Televízió vízágyú
elázott forradalmárok


Magyar Televízió
minden vízágyú tartálya kiürül egyszer.


Magyar Televízió
Vélhetőleg a tömegben elvegyült civilruhás rendőrök mentették ki a sárba ragadt, kivénhedt lengyel vízágyú legénységét.


összes kép:
Magyar Televízió székháza, ostrom, siege 2006
(folytatjuk)

1. 2. 3. 4. 5. rész

Továbbolvasás + Read More......