Zsámbéki nyár – 2006
régi rakétabázis BelemenekülŐk Köz-érzet show Dévényi Ádám dalai alapján az AlkalMáté Trupp közreműködésével A Zsámbéki Színházi Bázis előadása Rendező: Máté Gábor
Hol volt, hol nem volt, a budai hegyeken is túl, egy Zsámbék melletti dombon, volt egy rakétabázis, ahonnét egy ködös hajnalon ismeretlen helyre távoztak a rakéták. Több sem kellett a derék zsámbékiaknak, a kiürült silókat kinevezték kulturális létesítménynek és már harmadik éve előadásokat szerveznek a hadtörténeti műemlékben. Mi a BelemenekülŐk köz-érzet show-ra érkeztünk, az AlkalMáté Trupp előadására, amely Máté Gábor osztályfőnök úr már szétröppent, de egy előadás-örömszínházkodás erejéig összeállt színészpalántáiból áll. A veterán zenész, Dévényi Ádám dalait dolgozták fel Budapest és az Agglomeráció értelmiségének legnagyobb örömére, Dévényi ugyanis a populáris zenét hallgatók többsége számára legfeljebb a Bikini számára írt dalai révén lehet ismert (Adj helyet magad mellett, Közeli helyeken stb.). Pedig többet érdemelne, becsszó, egy Cseh Tamáshoz mérhető nagy hangulatmanipulátor ő, akinek a társaságában még az ifjabb hölgyek is domborítani kezdenek. Az előadást már az alkalmi büfénél nagyon tetszett: 600 valamennyi egy üveg bor, aminek a minősége ezek után nem érdekes. Érthetően igen lelkes hangulatban ültünk be a teltházas (kb. 200 személynek elegendő) silóba, a belterjes kulturális krém közepébe, Szinetártól egy kicsit srégen, balra Pogány Judittal. Ezen az örvendetes színvonalon még a minden jeles eseményen megjelenő parazita, Röfike, a hírhedten ostoba tévétöltelék, de kiváló énekesnő sem tudott érdemben rontani. Ha valakit érdekelnek a bennfentes celeb hírek, elmondjuk, hogy mostanában pszichológiát tanul az édes és a vizsgái is jól sikeráltak. Ha még van önkritikája a tanodának, önkezével feloszlatja magát és só a romokra.
A műsorról beszámolni kb. olyan nehéz feladat, mint a Szahara közepén egy beduinnak elmagyarázni az úszás csodáját. A szellem szabad rikoltozása a legvidámabb barakkban, retró, keserédes nosztalgia, felemel, elringat, földhöz csap, megnevettet, kinevet. Az AlkalMáté Trupp sokoldalú, zenész-énekes-táncos tagjainál megfelelőbb társaságot nehezen tudunk elképzelni Dévényi (újra)értelmezéséhez, szívüket nem hagyták az öltőzőben, sikerült elfelejtetniük a dohányosokkal a cigarettaszünet hiányát. Üresjáratoktól mentes, feszes show, profizmus és játékosság. Ráadásul egy olyan kort kellett megidézni, ahol alig éltek, de a közönség nagy része igencsak ismert, köztük a nézőtéren üldögélő Mesterrel.
Részünkről őszintén sajnáljuk, hogy a remek társaság együttjátszása csupán alkalomszerű. Szétszórva az ország megélhetési színházaiban felőrlik őket a középszerűek és megfáradtak, volt egyszer egy remek osztály.
A buszvezető azonnal visszarántott a valóságba, 450 forintosomért 45 forintos jegyet adott. Nem reklamáltunk, szó nélkül, cinkosan zsebrevágtuk. Legyen ennyi öröme egy előadásból, amit adóforintjaiból támogatott, de soha nem fog megnézni.
Közeli helyeken:
Adj helyt magad helyett:
Dévényi Ádám: Kivilágos virradatig
Dévényi Ádám : Hősök terén
Mi az a fekete lyuk a zászló közepén?
Miért van ma emberrel tele ez a tér?
Tán idehívta, ideszívta őket a lyuk, ez a fekete?
Mi lehet benne? Állsz a peremén.
Tengernyi ember, s mind-mind mi vagyunk
Fekete fogak, fekete szájban
Egy fekete ásításban
Állsz a peremén
Lábad a piros meg zöld féltekén
Kérded, hogy mi ez a lyuk a zászló közepén
Dévényi Ádám : Szabadság miatt zárva
Torkig vagy, mégis éhes
Szelíden is veszélyes
Idegenben vagy otthon:
épp ott ahol.
Nem ismernek, de tudnak rólad
Jelentik, ha várható vagy
Mindig tömegben
mindig egyedül
A világon bárhova mennél
rajtad a tábla, mintha nyár lennél
Szabadság miatt zárva
Szabadság miatt zárva
Szabadság miatt
Különös Helyeken jársz
Közhelyekre érkezel
Bárhol vagy mindig csak vársz
Közben nem is létezel
Tiszta időben mérve
lehetne jó pár éve
de hol van itt
tiszta idő?
A világon bárhova mennél
rajtad a tábla, mintha nyár lennél
Szabadság miatt zárva
Szabadság miatt zárva
Szabadság miatt
Továbbolvasás + Read More......