2007. november 27., kedd

Politikailag korrekt zsidózás a Magyar Rádióban

"Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei"


Kedves véreim, vérmagyarok és nemannyira. Történelmi jelentőségű nap a mai, végre megtudhatjuk, hogy milyen a politikailag korrekt zsidózás és fajelmélet a Magyar Királyi és Kormány Rádió tálalásában. Az MSZP-Szadesz koalíció tisztogatásait mindig szerencsésen túlélő Zentai Péter tudósít fajokról, fajtákról és rasszokról. Végre megosztja velünk a pc helyesen gondolkodást, egyenest Berlinből. Részünkről izgatottan várjuk várjuk az Új Generáció, a Fiatal Baloldal és egyéb hivatásos antifasiszták utcai tiltakozásait az új rasszizmus térhódításával szemben, mely már a baráti médiában is felbukkan. Itt a cikk, óvatosságból screenshottal súlyosbítva.
 


Az askenázi zsidók világ legintelligensebb emberei

Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tűnő sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult. Hallgassa meg!

Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékű a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, első olvasásra tudományosnak tűnő kutatásokról. Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos műhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterű, ám különböző etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.

Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak. A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)

(Zentai Péter, Berlin)


zentai peter magyar radio



Továbbolvasás + Read More......

2007. november 25., vasárnap

Billy Joe Dougherty meglátá a fényt (video)

Mikor a kenetteljes lélekkufár, Billy Joe Dougherty kap egy lélekvidámító maflást az arcába. Mivel a youtube.com-on rejtélyes módon nincsen rajta a videó, belinkeljük okulásképpen a hazai pénzszivattyúknak az indavideóról, tessék lapozni. 
.

..

Victory Christian center is a church based in Tulsa, Oklahoma.


+bónusz vicc:

Billy-Joe-Dougherty-pastor

Dougherty pásztor már a neten is árusítja az incidensről írt könyvét (Knocked Down But Not Out).

Aszongya: az ember, aki kettőt is kapott az arcába, de mégsem esett el, hanem felsétált a színpadra az elkövetőért imádkozni. Videón is megnyilatkozik, erőteljes arcszappanozás.

Zakatol a pénztárgép.

+bónusz 2: tömeghisztéria, vallási fanatikusok a Közel-Keletről Hit Gyülekezetből Amerikából (Beny Hinn vallásos show).

.


Továbbolvasás + Read More......

2007. november 21., szerda

Sztrájktörés harmadszor: VTDSZSZ



Lendületben az MSZP kamuszakszervezete, a VTDSZSZ. Éljen Kádár János és Gyurcsány Ferenc, tessenek az MSZP pénztárához fáradni és felvenni a seggnyalásért járó pénzt. Mert megérdemlik.



Közlemény:



Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy két szakszervezet /Cinasz, Fürst/ megtartotta két órás figyelmeztető sztrájkját.

Nem csak a saját tagságuknak, hanem minden szakszervezetnek, munkavállalónak ártottak azzal a felelőtlen magatartással, amivel lejáratták a sztrájk nyomásgyakorló erejét. Ha majd valóban szükség lesz a nyomásgyakorlásnak erre a formájára, a közvélemény és a tulajdonos egy kalap alá fogja venni, párhuzamot fog vonni az akkori helyzet a mostani elhamarkodott, bizonytalan jogi érvekkel alátámasztott akcióval.

Természetesen a VTDSZSZ valamennyi tisztségviselője, valamint tagságunk is tudatában van a BKV Zrt.-én belül kialakult helyzettel. A romló munkakörülményekről, a vállalati átszervezés negatív következményeiről, a műszaki állapotokról, az alkatrészbeszerzések akadozásáról pontos ismeretekkel rendelkezünk. Az összes tudomásunkra jutott ügyben következetesen fellépünk – a múltban és a jövőben egyaránt - a törvényes eszközeink teljes igénybe vétele mellett. Szükség esetén a sztrájkot is igénybe fogjuk venni, amennyiben a törvényi feltételei megteremtődnek, és a tagság megadja hozzá a felhatalmazást. E két feltétel megléte ugyanis elengedhetetlen a sikeres sztrájk lebonyolításához.

A tervezett járatritkítások hiteles forrásból a mai napig nem nyertek megerősítést, ezért azok dolgozóinkra ható esetlegesen negatív hatása sem ismert.

A sztrájkot – mint valami mindennapi használati tárgyat - naponta előrántani nyilvánvalóan nem lehet. Ennek ismeretében több mint felelőtlenség a valódi, konkrét, „zsebbe és húsba” vágó cél nélkül aprópénzre váltani, elpufogtatni a legerősebb nyomásgyakorló eszközünket.

Budapest, 2007-11-20

VTDSZSZ elnökség

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 18., vasárnap

Sztájktörés: az MSZP háziszakszervezete, a VTDSZSZ

Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége:


Közlemény:



Tájékoztatjuk tagságunkat, hogy a BKV Zrt. Felügyelő Bizotságának a FIDESZ által delegált tagja megkereste szövetségünk egyik tisztségviselőjét és a társaságunk jelenlegi helyzetére – járműállapotok, járatritkítások, forgalombiztonság - hivatkozva demonstráció megszervezésére, ill. megtartására kérte fel.

Szövetségünk a fenti tények ismeretében határozottan tiltakozik a politika ilyen szintű beavatkozásába szakzervezetőnk és társaságunk belügyeibe.

Amennyiben a közeli vagy távoli jövőben olyan valós, a munkáltató által megerősített tények jutnak a tudomásunkra, melyek munkavállalóinkat hátrányosan érintik, természetesen a törvényesség figyelembe vételével fogjuk a dolgozóink érdekeit megvédeni.

Az ismertetett tények birtokában mindenki számára érthető, hogy miért nem csatlakozunk egyes szakszervezetek 2007. november 20.-ra meghirdetett figyelmeztető sztrájkjához.

Budapest, 2007. november 16.



VTDSZSZ ELNÖKSÉG



vtdszsz



Állásfoglalás

Mint ismeretes, 2007 november 21-re a liga konföderáció (a hat konföderáció egyike) sztrájkot hirdetett a nyugdíjrendszer és az egészségbiztosítási rendszer tervezett változtatása kapcsán.

A VTDSZSZ egyetért a demonstráció szellemiségével és céljaival, melyt mi sem bizonyít jobban, mint hogy aktív részese volt az elmúlt időszakban szervezett két demonstrációnak is. Az egyiken a KSZOSZ, míg a másikon az Autonóm konföderáció vett részt.

Szövetségünk a november 21-i sztrájkkal egybekötött demonstrációt részvételével azért nem támogatja, mert jelenlegi információink szerint különféle szélsőséges politikai erők és civil szervezetek telepedtek rá a sztrájkra. A szervezéssel kapcsolatos hiányosságokra hívja fel a figyelmet továbbá az a tény is, hogy a hat konföderáció tagjaiból csupán egy vesz részt a megmozduláson.

Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy a megmozdulás alapvető céljaival szövetségesünk, a VTDSZSZ teljes mértékben egyetért.



Budapest, 2007. november 15



Metró Közi.Dolg.Szaksz.
Budapesti Trolibusz Szaksz.
Kilián Autóbusz Szaksz.
Főv.Vill.Vas.Szaksz.Szöv
Központi Dolgozók Szakszervezete
Hév Dolgozók Szakszervezete
Óbuda Autóbusz Szakszervezete
Récsei Autóbusz Szakszervezete

vtdszsz
.

Továbbolvasás + Read More......

Nyakó István és a VTDSZSZ jellegű szakszervezet

csupor-Nyako-Istvan

Tényleg semmi baj a miskolciakkal, szeretjük a várost, barátságos és jóravaló emberek lakják, akik elüldözik a heréket, akik genetikailag képtelenek egy csavaros szöget beverni a falba.
Nyakó Istvánról van szó, a lánglelkű maszopos szóvivőről, országgyűlési képviselőről és megélhetési csuporrol, aki lendületes mozdulattal lenyúlt az MSZP klotyójába , hogy előrántsa minden gonosz és életszínvonal-csökkenés ősokát, Orbán Viktort Kurvaországból (ahogyan Pártod és Államod vezére megmondta, VisszhangCsupor, mi?).

Aszongya az Orbánt toleránsan lecigányozó rasszista csürhe szóvivője, Nyakó (barátainak csak Csupor) István elvtárs:


Beismerő vallomás volt Kövér László vasárnapi sajtótájékoztatója. Egyértelművé vált, amit eddig csak sejteni lehetett: a Fidesz áll a szerdai megmozdulás mögött. Az országosnak hazudott sztrájkban kizárólag két szakszervezeti szövetség vesz részt – talán nem véletlen, hogy éppen a Liga és a Munkástanácsok elnökei jártak nemrégiben Orbán Viktornál egy titkos megbeszélésen. A másik három szakszervezeti szövetség, vagyis az igazán nagyok, távol tartják magukat a politikai akciótól.
Mindezt az is megerősíti, hogy a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a héten közleményben tudatta: a BKV-nál fideszesek ügyködtek a sztrájkon, őket a felügyelő bizottság pártdelegáltja próbálta rávenni, hogy vegyenek részt a demonstrációban. Nem is lehet kérdéses tehát, a szerdai megmozdulás mögött a Fidesz és szövetségesei állnak. A résztvevőket becsapják, amikor elhallgatják előlük, hogy amit a radikális jobboldalon éhséglázadásnak próbálnak beállítani, az egyszerűen Orbán Viktor hatalmi harca új köntösbe bújtatva.

No, megnéztük a szakszervezetis bizalmit piros bugyiban. A VTDSZSZ reformviccesen, képbe olvasztva tudatja álláspontjat az interneten tudakodó proli bagázzsal. A képként (mondom: gif) kirakott kommüniké lényege, hogy a google nem tudja elolvasni, tehát google útján senki nem fog rátalálni a bátor tettre, hogy aztán szarrá röhöghessék magukat a náci honlapok. Okos emeszpés ügynök nem hülye, a nyilvánosság nem a kádárista seggszag jellemzője. Begépeltük, tessék kattintani.




(update: szakértőink szerint ezek tényleg hülyék, semmi köze a guglihoz és a konspirációhoz a felrakott gifnek, csupán nem értenek a seggnyaláson kivül semmihez. A hanyatló nyugat internete ráadásul fölöttéb gyanús.
Megint túlértékeltük az MSZP lakájait.)

náciveszély a szakszervezetisek szerint is:

VTDSZSZ-naciveszely.

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 16., péntek

Felfújható óriaspina (színházi kellék)

És akkor előbújt a szekrényből a gigantikus pina, megvalósítva az Ön kedvenc rémálmát: hamm, bekapta a főhőst.

Tudta-e Ön,
hogy Ön helyett is küzd egy elszánt csoport, 
hogy végre a segg is a pinával egyenlő 
jogokat élvezzen 
a nemi szervek közé 
sorolva?

forrás: airworksinflatables.com
 

inflatable-pussy



pina-vagina

giant-pussy

felfújható-pina



ajánlott zene:
Strauss: Imigyen szóla Zarathustra



vagy a Dead Vagina



emmeg a Macabrofilms: Vagina produkciója. Nos, ez a fickó nem fél a pinától :D

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 11., vasárnap

Kötött Cukiságok Szürrealiából



A kötött pina után nyugodtan hátradőltünk, abban a balga hiszemben, hogy az élet nehezén szerencsésen átevickéltünk. De nem, korai volt az öröm, mint Medgyessy Péter seggberúgatásakor.

Sohasem találják ki saját agyi tevékenységgel, hogy mi a szent szar van a képen, úgyhogy lapozzon, kérem.



mr-toilet-paper

Hát kötött szar és kötött vécépapír. Vagyis Mr. Poop aka Szar Úr, valamint haverja, Vécépapír Úr, mindketten ünnepi viseletben. Hálás köszönet az emberiség nevében a amigurumi kingdom nevű boltnak (NY, Queens, USA). Gyerekeknek nem ajánlják.

"Mr. Poop and Mr. Toilet Paper are back! They are excited that Christmas is near. Wearing festive red bow ties, they are ready to party (don't worry they are no party poopers!). Let's join Mr. Poop and Mr. Toilet Paper in welcoming the holiday season :)
Mr. Poop measures approx. 2" tall and Mr. Toiler paper measures approx. 4" tall.
*** I can turn these into ornaments (no additional fee) upon request ***
Due to the handmade nature of this item and small parts, this toy is not recommended for small children.
Thank you for looking at an Amigurumi Kingdom creation!"


mr pop and mr. toilet paper

Mr.Poop and Mr. Toilet Paper- the perfect pair. They are best friends!! They love to rendezvous at the bathroom, where anything goes (literally)
Don't they look *cute* together?

mr. pop kaka kaki úr

Mr Poop and Mr Toilet Paper.

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 9., péntek

Alien, horror, toy



Napi horror: legyen az ön gyermeke is nyomi, ne essen messze a fájától :D
(special köszönet Vektornak, aki 20 centis)
And here is the rest of it.

Továbbolvasás + Read More......

Romania: come to see an entire world

Országreklám
.

Továbbolvasás + Read More......

2007. november 8., csütörtök

Pekka Erik Auvinen video reload

Újra elérhető a Pekka-Erik Auvinen videó a neten!
The banned (youtube.com) Pekka-Erik Auvinen video is available again.

A youtube már leszedte dicső tömegmészárosunk lírai önvallomását a netről, de a világhír már meggyütt: van már tribute videó is. Illetve valaki visszarakta az eredetit.

search for videos everywhere
http://www.searchforvideo.com/

How to find deleted youtube videos:
(Hogyan találjuk meg a youtube.com letörölt videóit:

Delutube
http://youtube.infamousx.com/
if you have the ID (mmm, at favorited videos)

Deletedyoutube
http://www.deletedyoutube.ftvteen.com/
(search by user (Pekka-Eric Auvinen aka NaturalSelector89, Natural Selector, Sturmgeist89 and Sturmgeist) + download possibility)




Mindent az elkövetőről:
the pekka eric auvinen manifesto

Mellesleg gondolkodjunk el, kedves polgártársak, hogy mennyire vicces ez nagy jajongás és nyavajgás az elmerongyolt őrült ügyében: George Bush és bandája nagyságrendekkel több ember haláláért felelős, mégsm lövi le senki őket. Ja, az a távoli Irakban van, nem a művelt Nyugaton, basszákmeg a médiákok.
lapozzon

1.video


The YouTube video clip showed a young man clad in a dark jacket loading a clip into a handgun and firing several shots at an apple placed on the ground in a forested area. He smiled and waved to the camera at the end of the clip.

lapozzon, more videos


2. video



One video, titled Jokela High School Massacre, showed a picture of what appeared to be the school and two photos of a young man holding a handgun. Electronic music played in the background with a growling voice singing "I am your apocalypse". (The clip is accompanied by the track “Stray Bullet”, by rock band KMFDM, whose lyrics were also quoted by Eric Harris and Dylan Klebold, the students behind the Columbine High School massacre of 1999.)

listen mp3: KMFDM - Stray Bulletboomp3.com

3. video

A third clip showed photos of what appeared to be same man posing with a gun and wearing a T-shirt with the text "Humanity is overrated". These pictures were uploaded onto the web by Auvin a few days before the killing. He clearly models himself on Christopher Walken's character Max Zorin in the Bond film 'A View To a Kill'. Max Zorin was the psychopathic result of a Nazi medical experiment and laughed as he murdered. At least three of Auvin's YouTube videos featured the film, and some of these pictures show that Auvin copied Zorin's hairstyle almost exactly.

Fenyegetés a Youtube-nak az állandó törlések miatt:
"ForYouTube Staff:If you reject/remove this video, I will shoot up my school and then you will have at least 10 innocent lives on your conscience tongue in cheek."

This is what Finnish school shooter Pekka-Eric Auvinen (now deceased) left behind:
(info on the shooting here)

Pekka-Eric Auvinen

ATTACK INFORMATION

Event: Jokela High School Massacre.
Targets: Jokelan Lukio (High School Of Jokela), students and faculty, society, humanity, human race.
Date: 11/7/2007.
Attack Type: Mass murder, political terrorism (altough I choosed the school as target, my motives for the attack are political and much much deeper and therefore I don’t want this to be called only as “school shooting”).
Location: Jokela, Tuusula, Finland.
Perpetrator’s name: Pekka-Eric Auvinen (aka NaturalSelector89, Natural Selector, Sturmgeist89 and Sturmgeist). I also use pseydonym Eric von Auffoin internationally.
Weapons: Semi-automatic .22 Sig Sauer Mosquito pistol.

Sig Sauer

What do I hate / What I don’t like?

Equality, tolerance, human rights, political correctness, hypocrisy, ignorance, enslaving religions and ideologies, antidepressants, TV soap operas & drama shows, rap -music, mass media, censorship, political populists, religious fanatics, moral majority, totalitarianism, consumerism, democracy, pacifism, state mafia, alcholohics, TV commercials, human race.

Pekka-Eric Auvinen

What do I love / what do I like?

Existentialism, self-awareness, freedom, justice, truth, moral & political philosophy, personal & social psychology, evolution science, political incorrectness, guns, shooting, BDSM, computers, internet, aggressive electronic and industrial rock & metal music, violent movies, , FPS –computer games, sarcasm, irony, black humour, macabre artm mass & serial killer cases, natural disasters, eugenics
Natural Selector’s Manifesto

How Did Natural Selection Turn Into Idiocratic Selection?

Today the process of natural selection is totally misguided. It has reversed. Human race has been devolving very long time for now. Retarded and stupid , weak-minded people are reproducing more and faster than the intelligent, strong-minded people. Laws protect the retarded majority which selects the leaders of society. Modern human race has not only betrayed its ancestors, but the future generations too. Homo Sapiens, HAH! It is more like a Homo Idioticus to me! When I look at people I see every day in society, school and everywhere… I can’t say I belong to same race as the lousy, miserable, arrogant, selfish human race! No! I have evolved one step above!

Naturality has been discriminated through religions, ideologies, laws and other mass delusion systems. Individual, who is going through his/hers natural power process and trying to live naturally, but is being told that the way he acts or thinks is wrong and stupid, will usually have some reactions which might be considered as “psychological disorders” by the establishment. In reality they are just natural reactions to the disruption of natural power process. They will have some of the following (depending on individual’s personality): feelings of inferiority / superiority, hostility, aggression, frustration, depression, self-hatred / hatred towards other people, suicidal / homicidal thought etc… and it is completely normal.

Humans are just a species among other animals and world does not exist only for humans. Death and killing is not a tragedy, it happens in nature all the time between all species. Not all human lives are important or worth saving. Only superior (intelligent, self-aware, strong-minded) individuals should survive while inferior (stupid, retarded, weak-minded masses) should perish.

There is also another solution to the problem: stupid people as slaves and intelligent people as free. What I mean is that they who have free minds, are capable of intelligent existential and philosophical thinking and know what justice is, should be free and rulers… and the robotic masses, they can be slaves since they do not mind it now either and because their minds are on so retarded level. The gangsters that now rule societies, would of course get what they deserve.

Of course there is a final solution too: death of entire human race. It would solve every problem of humanity. The faster human race is wiped out from this planet, the better… no one should be left alive. I have no mercy for the scum of earth, the pathetic human race.

Pekka-Eric Auvinen

Collective Deindividualization: Totalitarianism & Delusions Of Democracy

Collective deindividualization is a phenomenon where individual will be trained as part of the mindless herd controlled by state, corporation, church or some other organization, group, ideology, religion or mass delusion system and adopt it’s rules, morality and codes of conduct. This phenomenon has been familiar in all despotic, authoritarian, totalitarian, monarchist, communist, socialist, nazi, fascist and religious societies troughout history. Also, the modern western democratic republics have the same phenomenon. It is just done so that people will think they are free and don’t realize they are being enslaved. Majority of people in society are weak-minded and ignorant retards, masses that act like programmed robots and accept voluntarily slavery. But not me! I am self-aware and realize what is going on in society! I have a free mind! And I choose to be free rather than live like a robot or slave. You can say I have a “god complex”, sure… then you have a “group complex”! Compared to you retarded masses, I am actually godlike.

Totalitarian governments rule people through education system, consumerism, mass media, monopoly on the legitimate use of physical force (police, military) and laws discriminating people who think differently than the majority. Democracy… you think democracy means freedom and justice? You are wrong. Democracy is a dictatorship of the moral majority… and the majority is manipulated and ruled by the state mafia. Modern western democracy has nothing to do with freedom or justice; it is totalitarian and corrupted system. Laws are made over the heads of the people and people are being brainwashed to support the system and connected to the institutional structures immediately after their birth. Societies are being ruled by manipulative and charismatic politicians who only care about the interests of majority, and who do not base their decisions on reason but emotions and feelings of the masses. These masses let the authorities of state to make all the important decisions for them. The masses will get an education, they study, get a job, go to work and vote in elections. They think they are free and don’t criticise or question the system. They have become robots. It is like a constructed mechanism in mind, that leaves little choice for an individual to think, talk and act independently.

Pekka-Eric Auvinen

Three Kinds Of Humans

There are three kinds of human personality types in this world:

1)individualistic human (3% of the world population)
2)manipulative human (3% of the world population)
3)mass human (94% of the world population)

#1 & #2 type of personalities are intelligent, creative and self-aware. They have chosen bit different paths paths. #3 type of personalities are less intelligent and less creative, weak-minded people controlled by #2 type of personalities. The percentages are only estimations though but are based on Gaussian distribution and history of human race and how humans have organized into societies. And this is the way it has always been ever since humans started to organize into communities.

Another way how to divide people is bit different but is based on the same facts, human nature and history. The division is based on the level of intelligence and quality of mentality:
1)intelligent (3% of the world population)
2)slightly retarded, so called “normal people” or “robots” (94% of the world population)
3)highly retarded, “vegetables” (3% of the world population)

Total War Against Humanity

Hate, Im so full of it and I love it. That is one thing I really love. Some time ago, I used to believe in humanity and I wanted to live a long and happy life… but then I woke up. I started to think deeper and realized things. But it was not easy to become existential… knowing as much as I know has made me unhappy, frustrated and angry. I just can’t be happy in the society or the reality I live. Due to long process of existential thinking, observing the society I live and some other things happened in my life… I have come to the point where I feel nothing but hate against humanity and human race.

Life is just a meaningless coincidence… result of long process of evolution and many several factors, causes and effects. However, life is also something that an individual wants and determines it to be. And I’m the dictator and god of my own life. And me, I have chosen my way. I am prepared to fight and die for my cause. I, as a natural selector, will eliminate all who I see unfit, disgraces of human race and failures of natural selection.

You might ask yourselves, why did I do this and what do I want. Well, most of you are too arrogant and closed-minded to understand… You will proprably say me that I am “insane”, “crazy”, “psychopath”, “criminal” or crap like that. No, the truth is that I am just an animl, a human, an individual, a dissident.

I have had enough. I don’t want to be part of this fucked up society. Like some other wise people have said in the past, human race is not worth fighting for or saving… only worth killing. But… When my enemies will run and hide in fear when mentioning my name… When the gangsters of the corrupted governments have been shot in the streets… When the rule of idioracy and the democratic system has been replaced with justice… When intelligent people are finally free and rule the society instead of the idiocratic rule of majority… In that great day of deliverance, you will know what I want.

Long live the revolution… revolution against the system, which enslaves not only the majority of weak-minded masses but also the small minority of strong-minded and intelligent individuals! If we want to live in a different world, we must act. We must rise against the enslaving, corrupted and totalitarian regimes and overthrow the tyrants, gangsters and the rule of idiocracy. I can’t alone change much but hopefully my actions will inspire all the intelligent people of the world and start some sort of revolution against the current systems. The system discriminating naturality and justice, is my enemy. The people living in the world of delusion and supporting this system are my enemies.

I am ready to die for a cause I know is right, just and true… even if I would lose or the battle would be only remembered as evil… I will rather fight and die than live a long and unhappy life.

And remember that this is my war, my ideas and my plans. Don’t blame anyone else for my actions than myself. Don’t blame my parents or my friends. I told nobody about my plans and I always kept them inside my mind only. Don’t blame the movies I see, the music I hear, the games I play or the books I read. No, they had nothing to do with this. This is my war: one man war against humanity, governments and weak-minded masses of the world! No mercy for the scum of the earth! HUMANITY IS OVERRATED! It’s time to put NATURAL SELECTION & SURVIVAL OF THE FITTEST back on tracks!

Humanity is Overrated
Justice renders to everyone his due.

- Pekka-Eric Auvinen (aka NaturalSelector89, Natural Selector, Sturmgeist89 and Sturmgeist).
I also use pseydonym Eric von Auffoin internationally.



......

On the night before the shootings, he also uploaded a word document called 'Attack Information', the text of which reads:


Továbbolvasás + Read More......

2007. november 7., szerda

Zuschlag János a sitten (a Nem Kéne zenekar nagyot szólt)

Zuschlag-cuslag-janos

Free Zuschlag: A káröröm dala.

A Nemkéne zenekar Zuschlag János hátán lovagolva felbukkant a semmiből és országos ismertségre tör.

Lapozzon, kérem.

Az október 28 -án forgatott klippet villámgyorsan összevágták, már a videomegosztokon, 
sőt az index címoldalán figyel, olcsó gerillamarketingből jelesek a srácok. Ha az ötleteik mellé egy szövegírót is kerítenének, sokra vihetnék, de egyelőre a "Szegény Cusi, nincs több szusi, csak üldögél, mint egy husi" jellegű kínrimek falmászásra ingerlik a hallgatót. Bár fene tudja, a magyar zenei moslékkal edzettek tán még ennek is örvendezni fognak. És a szám végén a Queen-idézet... ajaj. És zavarosan cinikus az üzenet, mindenki csal-lop-hazudik, Zuschlag helyetted is szenvedett a keresztfán. 

"Szabadítsuk ki Cusit!
Hadd ehessen egy kis nasit!
Helyezzük ismét pozícióba,
hogy teletömhesse a zsebemet újra!"



Zuschlag Janinak amúgy teljesen mindegy, a balfácán hörcsögről már a pártja is lemondott. Egyik tehetségkutató tanára bevitte a lelkes vidéki fiatalt az MSZP belső köreibe, oszt tessék, képtelen diszkréten lopni, botrány-botrány hátán. Először a Fidesz Jancsink mondvacsinált zsidózása ürügyén (szerény véleményünk szerint Zuschlag kb. annyira antiszemita, mint Dobrev Klára, ráadásul egyáltalán nem tréfálkozott a zsidókon) próbáltak pártbeli ellenfelei leszámolni vele, lelkesen asszisztáltak a Fidesz bolhából-elefántot propagandájához, akár a Párt hivatalos maszatolásával szembemenve:

"A Fidesz elnökségének a közleményéről a Népszabadság egyáltalán nem számol be. Talán csak nem azért, mert baloldali monopóliumnak tartja az antiszemitizmustól való elhatárolódást?" (antiszemitizmus.hu)

 Vidékre száműzték, de a lelkes fiatal nem akart elkotródni a húsosfazék mellől, vidéken kavart, lett is eredménye, BMW, lakás, degeszre tömött zseb. És a dicsőségből soha nem elég, most majd felmászik a slágerlistákra is :D

És tudtátok, hogy Zuschlag magyaról Pótdíjat is jelent? (special thanks MJ-nek az infóért)



Free Cuslág videó :D


 


Free Cuslág! (letölthető mp3 itt)

Míg te jól érzed magad, és tévét nézel
fekszel a paplan alatt, nyugiban wécézel
addig valaki odabent szenved
a börtönben helyetted, depis és álmatlan,
pedig te is gyakran megfejed,
az államot, ezt a tehenet,
ezt a bőkezű, templomi egeret
ezt a porcica-dagadó-hájat
ezt a bubisra pukizott kádat.

Free Cuslág!
Free Cuslág!
Krisztus lát!
Free Cuslág!

Szilárd:
- Te, várjá má, Krisztus lát?
-Aha..
-Akkor megfésülködöm.

Szegény Cusi, nincs több szusi
csak üldögél, mint egy husi,
nem számíthat másra,
csak a kigyúrt cellatársra
aki mondja: mutasd magad,
kicsit fésüld meg a hajad
-kórus: Krisztus lát!-
állva kösd be a cipődet,
gyorsan felejtsed el a nőket..

Free Cuslág!
Free Cuslág!
Krisztus lát!
Free Cuslág!

Teljesen magam alatt vagyok,
engem a főnök cserben hagyott,
pedig azt súgta, megvéd engem
csak ne nagyon verjem a mellem
Elárultál durván!
Hagytad leverni a kucsmám,
Kezed a zárkám kulcsán,
Mondd, nem érzed magad
furcsán?

Free Cuslág
Free Cuslág!
Krisztus lát!
Free Cuslág!

Szabadítsuk ki Cusit!
Hadd ehessen egy kis nasit!
Helyezzük ismét pozícióba,
hogy teletömhesse a zsebemet újra!
Küldjünk neki kenyeret, virslit
meg Mustárt!

Free Cuslág!
Cuslág!
Free Cuslág!

Cusi-Cusi-Cusi-Cusi
.
.
Free, free, free, free Cuslág..


Továbbolvasás + Read More......

2007. november 6., kedd

Carl Club Caracas party

Carl Cox Caracas Club (November 3 2007) 4 Death people.
4 halott bulizó
And here is the rest of it.After an hour of Techno House at the hands of DJ Carl Cox, on the back of the rostrum A La Rinconada a firefight that lasted only a few moments left four people dead in the middle of the track, two of them on the left side near the bar and three more on the right side.

Carl Cox issues statement:
I am deeply shocked and still stunned by the events of this Saturday [3rd November]. My condolences go out to victims that were caught up in this horrific act that took place at this gig. I am informed that it was gang related and feel so sad that anybody would act in such a manner when the event was full of 7000 people having fun! I will try my best to continue on the tour across South America however deeply shocked and shaken I am.

Orther information:
Not many people respond at the gun shots because, previously they had fired off some fireworks.
There was security, but they dindt check people on drugs/wapons.
They even were not good prepared/trained for this.

* R.I.P *

(Peace be with you!)

Továbbolvasás + Read More......

Salgótarján 2006-ban, a parlamenti választások lázában



Előre a múltba: megint Salgótarján.
Ebben az ütemben a következő parlamenti választásokig gond nélkül feldolgozzuk és közzéteszük fotóinkat, utána meg majd végre nekiláthatunk házikedvenceinknek. Lesz majd  Bakáts Tibor Settenkedő, Parakovács újra, esetleg a Werk Akadémia Gyülekezete reload és még sok más finomság, beleértve Gyurcsány Ferenc meztelen fotóit. 
Addig is tekintsék meg kedvenc városunk, Salgótarján panelrengetegét a 2006 tavaszán készített fotóinkon. 
Friss ropi, lendületes ex-bányászok. Bódi Guszti és a Cigány Összefogásért Párt. Koncert 16 és 02 között. Belépés. Ingyenes. Étel, ital. A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem. Emléktábla baloldali sortűz utánGusztos Péter besztof önreklám: Tarjáni, Állatvédő, Liberális, Képviselő. Boldvai László lámpaoszlopon! Egyeseknek semmi sem szent: lopják a fém koszorútartókat a Tanácsköztársaság emléművérőlTomka István politikai és egyéb vállalkozó a tavalyi év legszomorúbb szájbarágós plakátján.

Kattintson tovább, nagyméretű képek  pucér nőkkel. De nem.


..

..
And here is the rest of it.

Továbbolvasás + Read More......

Salgótarján, rokkanttelep, szociofotó, új tárgyiasság



Salgótarjánban ittunk egyet, nagyon.
A Horthy-korszakban épült szociális házak háborús rokkantaknak, korabeli panelok. Az egyenházak az idők folyamán jelentős átalakításokon estek keresztül, senki sem akar ugyanolyan házban lakni, mint a szomszédja :D

"Az egyéniséget úgy jellemezhetjük, mint az egyén tudatát arról, hogy ki ő, és hogyan él. Az egyéniség elválaszthatatlan minden emberi lénytől, és olyasmi, ami növekszik. Az állam és a társadalmi intézmények jönnek és mennek, de az egyéniség nem múlik el, rendületlenül fennmarad. Az egyéniség lényege a kifejezés, s a méltóságérzet és a függetlenség az a talaj, amelyen gyarapodik. Az egyéniség nem az a személytelen és gépies dolog, amit az állam "individuumként", egyénként kezel. Az egyén nem pusztán az öröklődés és a környezet, nem pusztán ok és következmény produktuma. Ez, és több; sokkal, de sokkal több. Az élő ember meghatározhatatlan; ő minden élet és érték forrása; nem része ennek és annak, hanem egyén, individuális egyén, növekvő, változó, mégis mindig állandó egész." Emma Goldman

kattincson, kérem

....


.

Nézegetéshez használjon Tankcsapdát (Ez az a ház) Figyelem: a radioblogclubbeillesztett dalocskái csak Mozilla Firefox és Microsoft Exploder alatt hallgathatóak, Opera szopás, vér, veríték.


Továbbolvasás + Read More......

2007. november 4., vasárnap

Frankfurti könyvvásár, 2. rész

Klu-Klux_Klan

Hatalmas szenzáció.
Végre az interneten a 2006-os Frankfurti Könyvvásár képei. Izgató fotók, ütős szövegek! Hogyan aláznak minket a románok? Quebec Franciaországgal közösen nyomult! Ingyenes thaimasszázs a Thai könyvpavilonnál! Hová tűntek a moldáviai testvérek? Juden Raus graffiti! Lendületben Koszovó! Irán, az árják országa! Egy orosz ponyva, aminek első olvasója a világ legnagyobb demokráciaexportőre, George W. Bush volt! Lebegő földgömbök! Che Guevara, a baloldal védőszentje! Klu-Klux-Klán!
Nefürgyéle, kattintsá.

Frankfurter Buchmesse, Frankfurti Könyvvásár




Frankfurti könyvvásár 2006


Továbbolvasás + Read More......

2006 Frankfurti Könyvvásár I. (magyar pavilon)



Az idén, 2007-ben is kibaktattunk a Frankfurti Könyvvásárba és jó volt. Örömmel közöljük, hogy a magyar stand példát mutatott karakánságból a többi kiállítónak: míg a többi lúzer szánalmas módon ingyen kajapiával udvarolt a látogatóknak, addig a magyar standon ráálltunk a betévedők megadóztatásának és 3 ejróért mértük a kávét. Ezzel az árral sikerült pontosan egy ejrót ráverni a bejáratnál levő büfére, ami szívmelengetően idézte a szívünknek oly kedves Váci utca derék vendéglátósainak "holnap úgyis világvége" mentalitását.

A pénzre kétségtelenül rászorult kis hazánk, hiszen a szomszéd standon levő Románia is keményen rávert a patinás diszletekkel kiálló Magyarországra, legalábbis a vizuális külsőségeket tekintve. Ezekről a díszletekről nem árt tudni, hogy a rossznyelvek szerint évek óta nem változtak, a pénzre bizonyára máshol volt égető szükségük valakiknek. A tavalyihoz képest annyi változás történt, hogy az 56-os tapétákat újra cserélték, valamint az körbeforgó reklámoszlop 56-os Time magazinjának (Man of the year, yeah, the hungarian freedom fighter) helyére a Négy Állócsillag, Kertész Imre, Nádas, Esterházy és Konrád György került.

És most jönnek a szomorú hírek: csak a tavalyi fotókkal szolgálhatunk, az idei vásárról csupán egy mozgóképes beszámolót sikerült megosztanunk önökkel. Az okokról inkább nem beszélünk, lepelrá, kurválkodásból már nem élünk meg, kellett a pénz, na.

magyar stand, 1956, pavilon, Frankfurter Buchmesse



Frankfurti Könyvvásár, határainkon túli magyar írók részlege

Ez vót a határainkon kívül rekedt magyarok számára fentartott részleg, két tucat könyv. Ez még gyurcsányista nacionalizmussal mérve is meghökkentő volt. Quebec Franciaországgal, a Kalligram meg Szlovákiával állított ki.
Ha még érdekli a 2006-os magyar stand, kattintson.

Továbbolvasás + Read More......