Közel-kelet Belfastban

1. A konfliktus színei

Az Észak-ír nacionalista/szektás viszály legújabb fordulata: Belfastban a szembenálló felek kitűztek gettóikban az izraeli és palesztin lobogót. A protestánsok/lojalisták (angol/skót telepesek leszármazottai, angolok?) az izraelit, a katolikusok/republikánusok (írek) a palesztint. Egy lojalista Fontos Valaki nyilatkozta: "Mi az izraeliekkel szimpatizálunk. Ők is a terrorizmussal küzdenek, akár az Észak-ír protestánsok. Csodáljuk az izraelieket, ahogyan leszámoltak a terroristákkal és csak reménykedni merészelünk, hogy a mi kormányunk is hasonlóan fog eljárni".

Az írek együttérzően viszonyulnak a különböző elnyomott népek/népcsoportok iránt (ha otthon maradnak: a bevándorlókkal kevésbé barátságosak), a saját történelmük is bővelkedik ótvaros kibaszásokban. Az IRA közismerten baráti kapcsolatokat ápol különböző terorista/gerilla/szabadságharcos/forradalmár szervezetekkel, köztük a PFSZ-szel, állítólag az IRA harcosait/terroristáit a közel-keleten (is) izmosították tapasztalt oktatók. Gerry Adams baráti kapcsolata a 20 évig sitten tengődő dél-afrikai terroristával közismert (Nelson Mandela persze később szabadságharcos, nemzeti hős, sőt Elnök lett).

Idősebb Republikánus is odanyilatkozott a sajtónak:

"A palesztinokat ugyanúgy elnyomjak és gyilkoljak, akár a mi népünket. Viszont teljesen mindegy, hogy milyen zászlót tűzünk épületeinkre, a protestánsok azonnal kitűzik az ellentétjét (put up the opposite). Ha mi felvonjuk a pakisztáni zászlót, ők másnapra beszerzik és kitűzik az indiait".

(A The Sun nyomán, 2002 április 12)

2. Bertie Ahern, ír miniszterelnök 20 percig beszélgetett telefonon a főhadiszállása pincéjébe zárt Arafat palesztin elnökkel.

3. Címek a Socialist Workerbol, a Socialist Worker Party újságjából (a neten is elérhető a www.clubi.ie/swp címen)

"Oil, imperialism and Zionism"

"A state built by ethnic cleansing"

"Justice for the palestinians - victory to the intifada"

"How can be Israel be defeated"

4. Újságíró vagyok vagy valamilyen más felelőtlen tényező, szóval felálltam egy izgalmas plejsztejsonos mérkőzés kellős közepén (pedig mar 27-4-re vezettem Kopunecz eszmetárs ellen, legalább negyvenszer hasbarúgtam, tízszer kitoltam a szemét, végtagtalanítottam, becsszó), és közöltem, hogy csá, anyaggyűjtenem kell egy a SWP közönségtalálkozóján, ha továbbra is Írország első számú szakértőjeként kívánok tetszelegni.

A plakát szerint a palesztinokkal lesz szolidarizálás a Parnell Street

70 címen, este nyolckor. Opposite Rotunda Hospital. Beszámol a helyzetről egy palesztin meg Donal McCarry (SWP színekben).

Borzasztó, kedves olvasóim, de az utcák házszámozása szegény magyar feketemelós számára teljesen kiismerhetetlen. Rendszertelen, hiányos, szóval ír, részvétem a helyi postásoknak Becsületsértőket mormogva róttam a járdát a valószínűsíthető helyszín előtt, helybelieket molesztálva a hetvenes szám ügyében, de a bocsánatkérő menjmárapicsábanemtudomhülyekülföldin kívül semmi hasznos információt nem kaptam. Bementem a 250 éves Conway kocsmába, ahol a tábla szerint maga a nagy Pearse tette le a fegyvert az angolok előtt, és a történelmi kudarc helyszínén a csapos azzal a talányos infóval látott el, hogy valóban a 70 számnál járok. Nem kértem sört, hanem csorbult önérzettel leültem a kocsma előtti járdaszegélyre és könnyes szemmel sajnáltam magam. A háznak ugyanis nem volt bejárata, ==vagy én nem találtam, az én nagy szégyenemre, most mit csináljak, ezt a génkészletet örököltem szüleimtől, sluszpasz, ne röhögjetek, mert mostanában fekvőtámaszokkal múlatom az időt alkoholizálás helyett.

Persze, végül jóra fordult, Isten szeret minket, tudjátok, kire kell szavazni. A csapos kijött, áldott legyen az ő neve, és közölte a megszomorodott lelkű külföldivel, hogy a találkozó helyszínéhez feljárat a kocsmán keresztül, első emelet, bocs, de másokat is megkavart a helyszín hiányos megjelölése. Hátbaveregettem magam, és beleptem. És bocs az untatásért, Kedves Ismeretlen Olvasó, majd ha lesz pénzem, nektek is kijár egy emlékmű.

20 személy, az átlagos szoci gyűlések töredékét érdekelte a szolidarizálás meg public meeting. A hallgatóság egyharmadát a helyi palesztin közösség adta, érdekeltség okán. Meglepettségem érthető, mivel az április hatodikai Izrael és Amerika-ellenes felvonuláson független megfigyelők szerint (mosogató a Sorrento kávézóból, koszi) is legalább kétezren voltak.

Helyet foglaltam a szónok mögött, mert előzékenyen odairányította a műsorvezető az elkésett érdeklődőt. Néztük egymást a közönséggel, ki ez az ismeretlen és mit akar, zavartan tanulmányoztam a körmeimet, meleg van.

A palesztin beszámolóját most nem részletezem, akit érdekel, az úgyis tudja. Az SWP szónok boldog ember, ő Marxot olvasgatva mindenre kijegyzetelt egy választ, alles klar, tudja az igazságot, osztályharc, ilyesmi.

Ősz hajú a Sinn Feinnel való zöld-piros együttműködést szeretne. Műsorvezető némán nyugtázza a javaslatot, hallgatása elutasító. Egy palesztin hozzászóló tört angolsággal fájlalja hogy a helyi tévéadók agyonhallgatták a szolidaritási tüntetést (shamefull). Dalolni kezd egy aktivista mobilja, Mozart, ha félműveltségem nem csal. Suhogós ifjú palesztin kifogástalan angolsággal hosszadalmas fejtegetésbe kezd az öngyilkos merénylők védelmében. State terrorism. Nincsen egyenruhánk, ez a probléma, ezért vagyunk terroristák. Fegyvertelenül a világ egyik legjobb hadserege ellen, szegény ember úgy harcol, ahogyan tud. Történelmi áttekintés, második világháború, német városok szőnyegbombázása, atombomba, civil halottak, ugyebár. SWP szónok újabb ötlettel emelkedik jegyzeteiből: globalize the intifada. Radikális hang a hátsó sorból: a szavak helyett egyetlen dologra van szüksége a palesztinoknak: fegyverre, hogy leszámoljanak Izraellel. Bush. Sharon. Cionizmus. STB.

Szombaton aktivisták fognak állni minden bevásárlóközpont előtt, kezükben szórólap. Bojkott az izraeli áruk ellen.

(2002)